2024. december 12.
Csak kapufáig jutottunk, vereség a PAOK otthonában
Férfi labdarúgócsapatunk 5-0-ra kikapott a görög bajnok vendégeként az UEL főtábláján.

„Teljesen mindegy ki lövi a gólt, a lényeg, hogy nyerjünk, és az első 15-20 percben nagyon figyeljünk oda” – mondta szerda este brazil támadónk, Matheus Saldanha a FradiMédia videójában, amikor arról kérdeztük, hogyan várja a PAOK elleni UEL-meccset miután kiderült, hogy Pascal Jansen vezetőedző a kezdőcsapatba jelöli a góllövőlistát öt találattal vezető, de sárga lapok miatt eltiltott Varga Barnabás helyére.

I. félidő

Saldanhának igaza volt, a görögök már az első percektől kezdve letámadtak minket, így óvatosan és apró passzokkal építkeztünk. A 2. percben egy szép összjáték után Gruber tört be a jobb oldalról, de ballábas lövését védte Kotarski, majd három perccel később Ramírez szintén ballal próbálkozott, de kevés sikerrel. A 8. percben Ramírez nagy hibájából Zsivkovics törhetett kapura, középre adott, ahol Brandon érkezett, de becsúszva csak a kapu mellé tudott lőni. Ellenben Taison… A brazil középpályás a 10. percben a kapura törő Konsztanteliasz passzát vágta 17 méterről, futtából a jobb alsó sarokba. 1-0!

Saldanha érezte, hogy ritmust kell váltani. Néhány ígéretes bal oldali elfutással próbálkozott, az egyik beadása után Gruber elől éppen elkotorták középen a labdát. A PAOK átvette a mérkőzés irányítását, többet birtokolta a labdát, igaz, helyzetig nem jutott el. Egészen a 29. percig. Ekkor Zsivkovics a tizenhatos jobb sarkáról végezhetett el szabadrúgást, amelyet erőből, laposan középre passzolt, ahol Brandon érkezett, és közelről a kapuba lőtt. 2-0!

Támadásban nem tudtuk feltörni a görög reteszt, az utolsó pillanatokban vagy elrontottuk a passzt, vagy mindig volt egy közbelépő hazai láb. A legnagyobb lehetőségünk a 45. percben volt, amikor Saldanha a jobb oldalon megverte védőjét, majd a tizenhatoson belül még egy PAOK-játékost is kicselezett, de ballábas lövése a felső lécen csattant, a kipattanót pedig Traoré fölé vágta. Ezzel a nagy ferencvárosi helyzettel zárult az első félidő.

II. félidő

A szünetben Pascal Jansen cserélt, és Rommens helyett Kristoffer Zachariassent küldte a pályára. Vezetőedzőnk a taktikai felálláson is változtatott, Makreckist egy sorral feljebb tolta, így három védővel folytattuk.

A 48. percben Abu Fani jobb oldali szabadrúgása ismét Saldanhát találta középen, de brazil csatárunk kapu mellé csúsztatott. A folytatásban többnyire a mezőnyben járt a labda, a 65. percben Konsztanteliasz előtt adódott lehetőség, de 11 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt.

Pascal Jansen újabb cserékkel igyekezett lendületet vinni a csapat játékába. Virgil Misidjan és Kady Borges érkezett, utóbbi pedig egyből egy ígéretes lövéssel jelentkezett, de végül elkerülte a kaput. Nem úgy a 68. percben Csalov lövése. Az orosz játékos egy tizenhatoson belüli kényszerítő után próbálkozott, de Dibusz lábbal, bravúrral védett. Magyar válogatott kapusunknak a 75. percben is résen kellett lennie Konsztanteliasz újabb lövésénél.

A 76. percben viszont már ő sem tehetett semmit, miután a görögök kigurigázták a Fradi védelmét, Csalov pedig az üres kapuba lőtt. 3-0! A 79. percben a csereként beállt Raul Gustavo felrúgta Deszpodovot a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig a csapatkapitány, Zsivkovics a kapu közepébe gurította (4-0)! A rendes játékidő utolsó percében újabb gólt lőtt a PAOK, Despodov volt eredményes egy szép összjáték után (5-0).

Férfi labdarúgócsapatunk a 2024/25-ös szezon őszi felének utolsó mérkőzését december 15-én, vasárnap játssza a Nyíregyháza vendégeként.

Férfi labdarúgás,
UEFA EURÓPA LIGA, FŐTÁBLA, 6. FORDULÓ

PAOK-FTC 5-0 (2-0)
2024. december 12.
Toumba Stadion, Thesszaloniki

PAOK: Kotarski – Jonny, Kedziora, Mihailidisz, Baba – Camara (Schwab, 83.), Ozdojev – Zsivkovics (Shoretire, 83.), Konsztanteliasz, Taison (Deszpodov, 73.) – Brandon (Csalov, 62.).
Vezetőedző: Razvan Lucescu

FTC: Dibusz – Makreckis, Cissé (Raul Gustavo, 77.), Gartenmann, Ramírez – Maiga (Tóth A., 77.), Abu Fani – Gruber (Misidjan, 66.), Rommens (Zachariassen, 46.), Traoré (Kady, 66.) – Saldanha.
Vezetőedző: Pascal Jansen

Sárga lap: Taison (45+2.), Camara (50.), ill. Saldanha (13.), Abu Fani (31.), Ramírez (37.), Gruber (45+2.)

Gólszerzők: Taison (10.), Brandon (29.), Csalov (76.), Zsivkovics (80., büntető), Deszpodov (89.)

Cikkajánló

FTC–Ludogorec: indul a jegyértékesítés!

Február 9-én 14 óráig csak az éves, a tavaszi bérletes, és az UEL-bérlettel rendelkezők vehetik meg jegyeiket.

Hurka kóstolás Gómezzel és vicces kvíz a női kézisekkel

A Fradi TV legújabb adásában cuki, új rovatunk is debütál, de fotózunk is egy kicsit.

Nyerj egy hazai Fradi-mezt!

Válaszolj a TikTokon feltett kérdésre január 30. és február 6. között és nyerj egy hazai bajnoki mérkőzésmezt!

Sajtóakkreditáció az Újpest elleni bajnokira

A média munkatársai február 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Hétfőn játsszuk az örökrangadót

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítetett a 22. és a 23. forduló menetrendjét.

Íme, a Paks elleni győzelmünk legszebb pillanatai

Gruber gólja döntött, elhoztuk a három pontot a Pakstól - VIDEÓ!

Robbie Keane: „Megmutattuk a karakterünket!”

Ír vezetőedzőnk elégedetten értékelte a Paks elleni 1-0-s idegenbeli sikert.

Gruber döntött, fontos győzelem Pakson

Férfi labdarúgócsapatunk kiélezett meccset nyert meg 1-0-ra a Paks vendégeként a Fizz Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin