2022. február 18.
Csercseszov: Az újak közül többen is pályára léphetnek
Vezetőedzőnk a téli igazolások mellett a szombati, MTK elleni bajnokiról beszélt.


Az OTP Bank Ligában címvédő és listavezető labdarúgócsapatunk február 19-én, szombaton 19.30-tól idegenbeli örökrangadót vív az MTK ellen. A találkozó előtt vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov beszélt várakozásairól.

- Új igazolásaink, Auzqui, Marquinhos, Esiti és Pászka a héten már együtt készült a csapattal. Néhány edzés elteltével mi a véleménye róluk?

- Azt gondolom, hogy sokat megtudhattunk róluk már ennyi idő alatt is. Számukra a legfontosabb feladat, hogy megértsék azt, hogy mit várunk tőlük a csapatban. Vannak labdarúgók, akiknél erre több idő kell, vannak, akiknél pedig kevesebb. Elképzelhetőnek tartom, hogy az új játékosok közül többen is lehetőséget kapnak majd a hétvégén.

- Szombaton az MTK elleni örökrangadó vár csapatunkra, ráadásul idegenben. Az Újpest elleni derbi mellett ez is egy igen fontos párharc a klub és a szurkolóink életében.

- Tisztában vagyok vele, hogy fontos mérkőzés vár ránk, ráadásul idegenben. Most is, mint mindig, nyerni akarunk, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. A legutóbbi bajnokinkon, a Zalaegerszeg ellen megmutattuk, hogy milyen szervezetten tudunk játszani, emellett remek volt a csapategység is. Teljes mértékben készen állunk az MTK elleni összecsapásra, amely legutóbb idegenben legyőzte fő bajnoki riválisunkat, a Puskás Akadémiát. Ez azonban már történelem. A szombati az egy teljesen új meccs lesz, mindent meg fogunk tenni a győzelemért.

 

Férfi labdarúgás, OTP Bank Liga, 21. forduló 
MTK - FTC
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2022. február 19., szombat, 19.30

Cikkajánló

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin