2022. április 28.
Csercseszov: „Pakson is bizonyítani akarunk!”
Vezetőedzőnk szerint hiába ugyanaz az ellenfél, nem szabad a kupadöntőre gondolni a Paks elleni bajnoki előtt.

Immáron 33-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk április 29-én, pénteken 20.00-tól a Paksi FC vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga 30. fordulójának nyitómérkőzésén. A találkozó előtt csütörtökön az FTC vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot kérdeztük.

- Ugyan már bebiztosítottuk a bajnoki címet, ami egy nagyon fontos lépés volt, aminek köszönhetően lejött rólunk egy nagy teher, de ettől még ugyanolyan normál program alapján készülünk a pénteki meccsre is, mint bármelyik eddigi magyar bajnokira – kezdte a tréner. – Van néhány sérültünk, de ennek ellenére szeretnénk kihozni ebből a mérkőzésből is a lehető legtöbbet. Be akarjuk bizonyítani, hogy nem véletlenül nyertük meg a bajnokságot. Ráadásul van miért visszavágni a Paksnak.

Vezetőedzőnk arra is kitért, bár a Paks lesz az ellenfelünk a MOL Magyar Kupa döntőjében is, semmilyen módon nem következtethetünk a pénteki bajnokiból arra a mérkőzésre.

- A bajnokság egy dolog, a kupa pedig egy teljesen más kávéház. Bár ahogy mondtam, mindent megteszünk pénteken is a jó eredmény érdekében, azért ennek a meccsnek a súlya nem mérhető a kupadöntőéhez. Egészen a finálé napjáig nem szabad a Magyar Kupával foglalkoznunk, most az a feladatunk, hogy a soron következő bajnokira koncentráljunk.

Sztanyiszlav Csercseszov elárulta, nem tervezi felforgatni a kezdőcsapatot péntekre.

- Ahogy említettem, nem mindenki áll rendelkezésemre, de a keret bevethető tagjai közül a lehető legerősebb csapattal fogunk felállni. Senki ne számítson nagy meglepetésre, nem is lenne rá okunk, a szezonnak még közel sincs vége. Mindenki, aki jól teljesít, meg fogja kapni a maga játékidejét a hátralévő találkozókon.

 

Cikkajánló

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin