2024. október 2.
„A Spurs 800 milliót ér, nehéz dolga lesz a Fradinak”
A Tottenhamben szereplő korábbi női focistánk, Csiki Anna rendszeresen követi az FTC mérkőzéseit.

Csiki Anna a Ferencvárosnál kezdte pályafutását, a korosztályos együttesek után 2015-ben mutatkozott be az első csapatban. Korábbi középpályásunk bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelhetett zöld-fehérben, mielőtt a svéd BK Häckenhez igazolt.

A rendszeresen a BL legjobb nyolc csapata között szereplő skandinávoknál komoly tapasztalatra tett szert, így idén nyáron szintet lépett, és a Tottenham Hotspurhoz igazolt. Csiki már be is mutatkozott a világ legerősebb bajnokságában, most pedig angliai élményeiről, a sarkantyúsokról és londoniak Fradi elleni összecsapásáról is beszélt.

Nem idegen számodra a légiósélet, a Tottenham előtt Svédországban is játszottál. Milyen az új közeg, sikerült már beilleszkedned?

- Nagyon jó közegbe érkeztem, nem csak a futball, hanem a társaság is kiváló. Meglepően hamar akklimatizálódtam, pár nap után úgy éreztem, mintha már hónapok óta itt lennék. Ráadásul a Feyenoord elleni edzőmeccsen jó játékkal sikerült bemutatkoznom, ami mindig óriási löketet ad egy új időszak elején. A körülmények is fantasztikusak, Svédországban már igazán profi környezetben futballozhattam, de nem túlzok, ha azt mondom, hogy itt tízszer olyan jók a feltételek.

Szintet léptél a nyáron, milyennek érzed a bajnokságot, mennyivel nehezebb itt megállnod a helyed?

- Már a Häckennél is óriásiak voltak az elvárások, elvégre mindig a legjobb nyolc között szerepeltünk a Bajnokok Ligájában. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy ez egy teljesen más szint. Komoly a konkurencia a csapaton belül, de megküzdök a helyemért, végtére is ezért vagyok itt. Ami a bajnokságot illeti, az angol élvonal az első a világon minden statisztikai mutatóban, úgyhogy a legjobb helyen vagyok.

Mennyire követed a Fradi eredményeit, a női és a férfi focistákat? Mit szólsz ahhoz, hogy a fiúk pont a Tottenhamet kapták ellenfélül az Európa Ligában?

- Nagy fradista vagyok, nagyjából minden szakosztályt figyelemmel kísérek, a jégkorongtól egészen a női kézilabdáig. Gyakran járok meccsekre is, amikor otthon vagyok, mindig élőben nézem meg a női kéziseket, amikor Érden játszanak, de a Tüskecsarnokban is többször voltam már. A sorsolás alatt nagyon szurkoltam, hogy a Fradi Londonban játsszon a Spursszel, mert akkor a helyszínen nézhettem volna meg a meccset. Sajnálom, hogy ez nem jött össze, de a tévében természetesen követni fogom a találkozót.

Milyennek látod a Spurs idei szezonját, a keretet, milyen játékerőt képvisel a csapat?

- Azt hiszem, hogy senkinek sem kell részletesebben bemutatni a Tottenhamet, nagyon komoly maggal rendelkeznek, de a nagyobb neveken is kívül kiváló játékosok alkotják a keretet, nem csoda, hogy közel 800 millió eurót ér a keret. Igaz, hogy Szon sérülés miatt nem biztos, hogy elutazik Budapestre, de a csapat a kapitány nélkül is összehangban van, ezért a Fradinak nagyon nehéz dolga lesz csütörtök este.

Mennyi esélye van a mieinknek, mivel lephetjük meg a vendégeket és milyen végeredményre számítasz?

- Ezt nehéz előre megmondani, de bízom abban, hogy meglepetést okozhatnak a fiúk. Egymeccses párharcról van szó, ilyenkor bármi megtörténhet. Úgy látom, hogy nagyon rendezett a csapat, és ez főleg a jelenlegi edzőnek és a vezetőségnek köszönhető. A kulcs nyilvánvalóan a védekezés lesz, itt nem lehet hibázni. Ugyanakkor a Fradinak komoly nemzetközi tapasztalattal bíró szélsői és támadói vannak, akik mindig veszélyt jelentenek az ellenfél kapujára. Ha minden összejön, és egy kis szerencsénk is lesz, borsot törhetnek a sarkantyúsok orra alá!

(Fotó: www.x.com/spursofficial)

Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Liga, főtábla, 2. forduló

FTC - Tottenham Hotspur
Budapest, Ferencváros Stadion
2024. október 3. csütörtök, 18:45
Jegy: ITT!

Cikkajánló

Dibusz Dénes: „Jó felkészülés volt, jó úton haladunk”

Labdarúgócsapatunk kapusa szerint az elmúlt hetek elvégzett munkája kellő önbizalmat adhat a folytatásra.

Ezekkel a játékosokkal kezdjük meg az UEL-selejtezőt

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

Hosszabbított a Fradi Nagy Olivérrel

Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin