2020. november 12.
Csodás fordítás, kijutottunk az Európa-bajnokságra!
A magyar labdarúgó-válogatott három Fradi-játékossal a soraiban legyőzte Izlandot és kijutott az Eb-re!

Nem túlzás: sorsdöntő mérkőzésre készült a nemzeti tizenegy.

Az eredetileg 2020 nyarára tervezett, ám a koronavírus-világjárvány miatt egy évvel „elnapolt” Európa-bajnokságra vezető különleges (a hagyományos selejtezősorozat mellett a Nemzetek Ligáján át is vezető) út csütörtöki, utolsó állomásán Izland volt Magyarország ellenfele a Puskás Arénában - ott, ahol a tervek szerint Eb-meccseket is rendeznek majd. A cél tehát az volt, hogy a pótselejtező döntőjében egy otthoni győzelemmel hazatérhessen a magyar együttes. Noha korábban minden elérhető belépőt értékesítettek, a járványhelyzet miatt üres stadionban futballoztak a felek.

A szövetségi kapitány, Marco Rossi pozitív szerdai vírustesztje után a mérkőzés napján bekerült a válogatott stábjába korábbi labdarúgónk és másodedzőnk, Gera Zoltán is, aki jelenleg az U21-es válogatott szövetségi edzője, míg az olasz szakembert a kispadon honfitársa, Cosimo Inguscio helyettesítette. A trénerek döntése értelmében négy futballistánk (Dibusz Dénes, Botka Endre, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid) közül Botka kapott helyet a kezdőcsapatban, a többiek a kispadon vártak bevetésre.

 

I. félidő

Az első gólhelyzet a vendégeké volt, a 4. percben egy szöglet után Pálsson fejelt közelről Gulácsi Péter kapujára, de kapusunk ekkor még védeni tudott. Öt perccel később alig 17 méterről, veszélyes szögből végezhetett el szabadrúgást Izland. Gylfi Sigurdsson állt a labda mögé, lövését először úgy tűnt, Gulácsi megfogja, ám a kapus kiejtette a labdát, így pedig Izland megszerezte a vezetést (0-1). Nem ilyen kezdésről álmodtunk…

El kellett telnie még néhány percnek ahhoz, hogy magyar lehetőséget is lássunk, végül a 17. percben Holender Filip volt az első, aki megcélozta az izlandi kaput. A Partizan Belgrád labdarúgója Sallai Roland remek passza után került helyzetbe. A 22. percben már veszélyesebbek voltunk, egy szöglet után Orbán Willi fejelt az ötösről, de Halldórsson-kapus fogta a labdát. Ezt követően a 26. minutumban Botka Endre csúsztatott fejjel a kapu fölé. Mindeközben a vendégek sem tétlenkedtek, kétszer is fejjel veszélyeztettek.

A 29. percben ismét hátvédünk, Botka Endre volt a főszereplő, amikor egy beadás után kritikus helyzetben tisztázott Bjarnason elől. Ha nem lép közbe időben a védő, talán már akkor eldől a párharc. Nem dőlt el, ezt jelezte a szélről egészen a tizenhatos belterületéig jutó Holender újabb kapura tartó lövése, majd Szalai Ádám indításnak szánt lövése is 10 perccel a játékrész vége előtt. Egy közeli szabadrúgást Szoboszlai Dominik lőtt fölé a lefújás előtt hárommal, illetve a vendégcsapatnak is volt még egy ziccere, de az állás már nem változott: egy félidő után Izland volt közelebb az Eb-szerepléshez.

 

II. félidő

A szünetben a szakmai stáb nem változtatott, azaz a BL-szereplő Ferencvárost továbbra is egy személyben képviselte Botka Endre. Az 52. percben nem ő, hanem egy szépen kijátszott támadás végén Szalai Attila lőtt, a labda viszont irányt változtatott a bevetődő védőn. Így sem sokkal ment fölé! A szöglet után elillant a veszély, ám ezekben a percekben érezhetően nyomást gyakorolt ellenfele kapujára a magyar csapat.

Kissé leült a játék, eljött a változtatás ideje: Fiola Attilát Lovrencsics Gergő, Kalmár Zsoltot pedig Sigér Dávid váltotta. Eleinte a Fradi-játékosok beszállásával sem változott a játék képe, igyekezett a magyar válogatott, mint ahogy próbálkozott Botka Endre is - a bekk a 67. percben lőtt, lökete megpattant, a sarokrúgás után viszont felszabadult az izlandiak kapuja. Már az utolsó 20 percen belül voltunk, amikor újabb cserére szánta el magát Rossi stábja, Holender Filipet Nikolics Nemanja váltotta. Ekkor kettőt változtatott Izland is.

Peregtek a percek, az idő az izlandiaknak dolgozott, a magyar futballisták pedig minden igyekezet ellenére sem tudták áttörni a vendégcsapat jelentette falat. A 83. percben újabb két változtatással próbálkozott a magyar stáb, a csapat pedig egymás után végezhette el a szögleteket – hiába. Veszni látszott az Európa-bajnoki álom, ám a becserélt Nego Loic a 88. percben „újraosztotta a lapokat”, miután közelről a jobb alsóba lőtt (1-1)!

Még fellélegezni sem volt időnk, amikor jött az újabb fordulat, Szoboszlai Dominik ugyanis a 90. percben a  tizenhatos elől jobbal a bal alsóba lőtte a labdát, vezetéshez juttatva a magyar válogatottat (2-1)!

Ami ez után történt, a végeredmény szempontjából már nem fontos: Izland legyőzésével - négy évvel a legutóbbi Európa-bajnoki részvétel után - készülhetünk a következő, az ismert helyzet miatt jövőre sorra kerülő kontinenstornára!

Eb-pótselejtező, A-divízió, döntő

Magyarország–Izland 2-1 (0-1)

Budapest, Puskás Aréna. Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

Magyarország: Gulácsi - Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics, 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 83.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 71.) - Szalai Á. (Könyves, 83.), Sallai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi (koronavírus-fertőzés miatt a másodedző, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)

Izland: Halldórsson - Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – Sigurjónsson (Ingason , 87.), A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), G. Sigurdsson, J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.) - B. Bjarnason, A. Finnbogason (A. Gudmundsson, 73.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén

Gólszerző: Nego (89.), Szoboszlai (90.), illetve G. Sigurdsson (12.)

Sárga lap: Szalai A. (63.), illetve G. Sigurdsson (5.), Ingason (90.)

Cikkajánló

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin