
Bajnokcsapatunk ifjú középpályása, Csonka András mind a 90 percet a pályán töltötte a Debrecen ellen és úgy érzi, ez a találkozó volt az igazi bemutatkozása.
A DVSC elleni bajnoki mérkőzés jól alakult a te és a csapat szempontjából is, hogyan értékelted a találkozót?
- Számomra a Debrecen elleni összecsapás volt igazából a bemutatkozás, nagyon örülök, hogy kaptam 90 percet. Nagyon remélem, hogy nem csalódott bennem az edző és hogy továbbra is megkapom a lehetőséget. Szerintem a csapatnak jól ment a játék és bízom benne, hogy az utolsó mérkőzést is behúzzuk.
A szűrő posztján játszottál, azonban volt több megindulásod is és egy Zidane-cselt is bemutattál. Előrébb szeretnél játszani, vagy a szűrő a te posztod?
- Mindkét posztot szeretem, de a hatos pozícióban játszottam eddig többet. Az, hogy a csel bejött, szerencse is, azt követelte meg a helyzet, örülök, hogy sikerült. Sokat gyakorlunk edzésen, bízom benne, hogy többször is alkalmazhatom majd a jövőben.
Korábban említetted, hogy örülnél, ha a pályán összeállna a Kharatin-Csonka páros. Most ketten voltatok együtt szűrők, hogyan működött az egység?
- Nyilván nem teljesen tökéletesen, azért még szoknunk kell egymást, de ha továbbra is kapok lehetőséget, akkor valószínű, hogy jó egységet fogunk alkotni. Úgy érzem, jól megértettük egymást, tudtunk egymásnak segíteni és bízom benne, ha az utolsó mérkőzésen is együtt játszunk, akkor még jobbak leszünk.
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.
Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.