Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombaton az NB I 33., utolsó fordulójában, idegenben 2-1-re legyőzte a Budapest Honvéd együttesét, ezzel 78 ponttal zárta az OTP Bank Liga 2020/2021-es idényét. Ez új rekord, hiszen ennyi pontot egy korábbi csapat(unk) sem gyűjtött, mióta 12 csapat, 33 fordulón át küzd az aranyért!
Az utolsó forduló döntött
Sergei Rebrov együttese 32 játéknap után, azaz az utolsó forduló előtt 75 ponttal állt. Mindössze egy pontra a csúcstól, hiszen a 2015/2016-os és a legutóbbi, 2019/2020-as idény végén is 76 pontot gyűjtött a Fradi – előbb Thomas Doll, majd Rebrov-edző vezetésével. Miután szombaton a félidei 0-1-es állást követően Isael da Silva Barbosa és Franck Boli góljával fordítottunk, 78 ponttal fejeztük be a bajnokságot, azaz sikerült felülmúlni a korábbi csúcsot!
Nem ez volt az egyetlen korábbi rekord, amit sikerült felülírni a szombati sikerrel. A forduló előtt 21 kapott góllal álltunk, kettővel kevesebbel, mint 2016-ban, ami az eddigi csúcsteljesítmény volt. Ha a 2-1-es eredményt jobban megvizsgáljuk, könnyen kiszámolható, hogy a mögöttünk hagyott idényben mindösszesen 22 gólt kaptunk, azaz alulmúltuk, mégis felülmúltuk a 23-mat! Meccsenként mindössze 0,666 gólt kaptunk.
Zsinórban háromszor nem mostanában nyertünk
Az FTC 1899 óta íródó történelmében a mostani mindössze a harmadik eset, hogy egymás után legalább háromszor sikerült elsőként zárni a hazai bajnokságot. Az első ilyen időszakra még a futball hőskorában, 1909 és 1913 között volt példa (ekkor a mieinket öt egymást követő szezonban nem tudták megelőzni), majd mostanáig utoljára 1926 és 1928 között, a Fradi első hivatásos edzőjének, Tóth Potya Istvánnak a vezetésével sikerült a bravúr. Azóta 21 bajnokságot nyertek a fradista labdarúgók, egymás után háromszor viszont mostanáig egyszer sem sikerült a csúcsra érni!
Uzuni a gólkirály
Együttesünk legeredményesebb labdarúgója az NB I-ben Myrto Uzuni lett - albán játékosunk 12 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Tokmac Nguen 11 gólig jutott, az utolsó játéknapon is eredményes Franck Boli pedig 10-zel zárt, csakúgy, mint egy évvel korábban.
Nem sokon múlt, hogy hőssé váljon Haiti első vb-meccsén. A lefújás után értékelte a találkozót.
McGinn góljával Skócia 1–0-ra legyőzte Haitit, amelyben csereként pályára lépett a Fradi csatára.
A technikás izraeli válogatott az elmúlt három év több nagy sikerének volt egyik főszereplője.
Vége a magányos meccsnézéseknek, ha önre mosolyog a szerencse legújabb TikTok-játékunkban.
A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.
Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.
Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.
Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.