2022. június 24.
Dán családi tervek: otthon, iskola, Fradi-sikerek
Rasmus Thelander családjával együtt érkezett Budapestre és máris iskolát keres.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, rutinos dán védővel erősített bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk. Rasmus Thelander a dán élvonalbeli Aalborgtól érkezett a Fradihoz, és komoly tervei vannak csapatunk színeiben a magyar fővárosban.

- Korábban is voltam már légiós. Most adódott ez a lehetőség, és mivel a Ferencváros egy nagyon izgalmas klub, ezért úgy döntöttünk, belevágunk – mondta új szerzeményünk, aki nem véletlen fogalmazott többes számban. A korábbi dán utánpótlás válogatott játékos párjával együtt csütörtökön érkezett hazánkba, és rögtön elbűvölte a magyar főváros. - Már eddig is sok jót hallottam a Fradiról és a városról is, ami gyönyörű. Nem egyedül jöttem, hiszen családos ember vagyok, így fontos, hogy ne csak nekem legyen vonzó a hely, ahol lakunk, hanem szeretteimnek is.

Új védőnk a csütörtöki megegyezést követően párjával és menedzserével, a korábbi 66-szoros válogatott Ebbe Sanddal együtt jóízűen megebédelt a Liget Étteremben, majd rögvest nekiláttak tervezgetni új életüket.

- Mivel van két gyermekünk, fontos, hogy nekik mielőbb megtaláljuk a megfelelő oktatási intézményeket. Amint lehet, elkezdünk ismerkedni Budapesttel, és máris elkezdjük az iskolakeresést. A Duna folyó által kettészelt város már most nagyon tetszik nekünk – mondta játékosunk. Az otthonkeresés jelentős része azonban egyelőre kedvesére vár, hiszen Rasmus pénteken már útra is kelt csapatunk ausztriai edzőtáborába.

- Nagyon várom a találkozást a keret tagjaival. A Fradi egy komoly játékerőt képviselő gárda, jelentős nemzetközi eredményekkel. Azt hiszem, az, hogy a családdal együtt érkeztem is jelzi: nem rövid távra tervezek a Fradinál, a célom az, hogy alapember legyek ebben a patinás klubban, és további sikereket érjünk el, közösen. Alapvetően belső védő vagyok, de a védelem bármely pontján játszottam már, így akárhol is számít rám Csercseszov mester, én készen állok! – tette hozzá a dán védő.

Cikkajánló

Bejelentés: hátvédposzton erősítettünk!

Rasmus Thelander korábban is volt már légiós, a dán élvonalból érkezett.

Rasmus Thelander első interjúja az FTC játékosaként

Legújabb labdarúgónk, Rasmus Thelander izgatottan várja a budapesti folytatást.

Indul a licit Lisztes Krisztián dedikált labdájáért!

Szálljon versenybe ön is az ereklyéért, a győztes az Albert Alapítványt támogatja!

„Boldog vagyok, hogy győzelemre vezethettem a csapatot”

A Kisvárda elleni 1-0-s siker után a győztes gól szerzője, Lisztes Krisztián értékelt – VIDEÓ!

„Az 1-0-s siker is ugyanúgy három pontot ér”

Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics köszönetet mondott a játékosoknak a Kisvárda legyőzése után.

Lisztes gólja döntött, legyőztük a Kisvárdát

Férfi labdarúgócsapatunk Lisztes Krisztián góljával 1-0-ra győzött a Kisvárda ellen.

HSA Hónap Játékosa: Varga Barnabás augusztus legjobbja!

Támadónk augusztusban 10 találatig jutott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin