2024. január 18.
Dejan Sztankovics naplója: 2. rész
A Piast Gliwice legyőzése után vezetőedzőnk ismét „tollat ragadott”, többek között Loncarról is írt.

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Dejan Sztankovics a benidormi edzőtábor történéseiről naplót vezet, és honlapunkon osztja meg annak lapjait. Az első részt ITT találja. A második rész a Piast Gliwice 2-1-es legyőzése után született.

Kedves Naplóm! Ma egy nagyon jó mérkőzést játszottunk az edzőtáborban a lengyel Piast Gliwice ellen. 2x50 perces barátságos találkozó volt, de hiába a barátságos mivolta, elégedett lehettem az intenzitással, a szervezettséggel, és főleg azzal, hogy sérülés nélkül fejeztük be a meccset. Az alapozás közepén járunk, nagyon keményen dolgozunk, az időjárásra és a körülményekre nem lehet panaszunk. Igyekszünk mindig a maximumot nyújtani, szerdán nagyon kemény edzéseken vettek részt a labdarúgóim, épp ezért, voltak ugyan jó momentumok a lengyelek elleni meccsen, de fáradtak voltunk. Pénteken a regenerálódáson van a hangsúly, majd kezdődik elölről ez a ciklus. Sok fiatallal is dolgozom együtt, Tóth Alex, Szabó Szilárd, Varga Zétény. Hajnal Tamás sportigazgatóval sokat beszélünk a fiatal tehetségekről, akik klubunk értékei. Korábban a Sampdoriánál is mindig bátran bevetettem a fiatalokat, hisz ez egyben az akadémiákon végzett munka elismerése is, és motiváció az ott fejlődő tehetségeknek, hogy igenis az út adva van, nem lehetetlen rajta végigmenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a három fiú tavasszal máris a kezdőcsapatban találja magát, de örülök, hogy velük dolgozhatok. Szeretném megemlíteni Stjepan Loncart is, aki gólerősen tért vissza Kazahsztánból. Sokat fut, kiváló bal lába van, jól helyezkedik a pályán, élvezi a játékot láthatóan. Giorgi Haraisvili esetében még szükség van pár napra, hogy felmérjük alaposabban, de mindketten jó srácok, sokat dolgoznak. Két új igazolásunk is megmutathatta már magát a csapatban meccsen is, Kenan Kodro és Habib Maiga személyében két rendkívül fontos érkezőről beszélünk. Tapasztaltak, technikásak, gyorsak, erősségei lesznek a gárdának. Minőségi játékosok, szeretem nézni a játékukat. Ennyit mára, ideje lepihenni, a sok munka mellett csak az alvásra jut időm benidormi szabadidőmben. Hétvégén újra jelentkezem!

Cikkajánló

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin