2019. június 20.
Dibusz a BL-ről: Meg kell oldanunk a feladatot!
Kapusunk az új szezon első feladatairól és a Ludogorets elleni párharcról is nyilatkozott a FradiMédiának.

Csütörtökön válogatott játékosaink is átestek a szezon előtti kötelező orvosi vizsgálatokon és fizikai felméréseken. Természetesen köztük volt kapusunk, Dibusz Dénes is, aki a napokban jelentette be: édesapa lesz.

- Gratulálunk!

- Köszönöm szépen! Úgy látszik én is beállok a sorba, hiszen a csapaton belül újabban szinte futószalagon jönnek a gyerekek. Várjuk a pici érkezését, azt is tudjuk már, hogy fiú lesz, ha minden igaz, október végén fog érkezni.

- A férfiak többsége alighanem fiút szeretne elsőre – te hogy vagy ezzel?

- Igazából teljesen mindegy volt, hogy fiú lesz-e vagy lány, a legfontosabb, hogy egészséges legyen és minden rendben legyen vele, illetve a szülésnél. Persze, egy férfinak azért fontos, hogy legyen egy fia, aki viszi majd tovább a családot, a nevet, ha jobban belegondolok, nekem is tetszik ez a gondolat. Persze, ha a születendő gyermekünk lány lenne, akkor is ugyanúgy várnánk, ugyanolyan boldogsággal töltene el minket, hogy bővül a családunk.

- Csütörtökön már az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton volt jelenésetek az FTC-MVM Sportközpontban. Mi fért bele a rövid nyári pihenőbe?

- A válogatott mérkőzések előtt volt szűk egy hetünk, akkor belföldön pihentünk, illetve a családnál voltunk otthon, Pécsen. A válogatott meccsek után Cipruson, illetve Dubajban próbáltunk meg minél jobban rápihenni az előttünk álló feladatokra – hamarosan már nem csak a focipályán várnak ránk nagy dolgok.

- Milyen érzésekkel tértél vissza csütörtökön a Népligetbe?

- Azt gondolom, hogy valamennyien kellő izgalommal vártuk, hogy újra találkozzunk. Ez a néhány nap arról szól, hogy azok a játékosok, akik a válogatott miatt nem vettek részt az első edzőtáborban, kicsit visszarázódjanak a munkába, vasárnap pedig már a teljes csapat elutazik a második ausztriai edzőtáborba, ahol célegyenesbe fordulhat a felkészülés a BL-selejtezőre.

- Mit szólsz a Ludogorets-hez?

- Egyértelműen nagyon nehéz ellenfelet kaptunk a selejtező első fordulójában, de úgy gondolom, hogy nem is kaphattunk volna gyengét vagy olyat, amely ellen kijelenthető, hogy mi vagyunk a párharc esélyesei. Persze, a lehetőségekhez mérten az egyik legerősebb ellenfelet kaptunk, de úgy vagyunk ezzel, hogy meg kell oldanunk ezt a feladatot. Ezen a szinten már nincs könnyű mérkőzés. Ott van előttünk a Vidi példája, ők az előző szezonban ki tudták ejteni a bolgárokat – bízom benne, hogy ez nekünk is sikerülni fog.

- Készen állsz a konkurenciaharcra? Gróf Dávid személyében erős posztriválist kaptál.

- Készen állok! Nekem is volt időm bőven felkészülni erre mind fizikálisan, mind mentálisan, most pedig lesz nagyjából három hetünk arra, hogy meggyőzzük a vezetőedzőt arról, hogy melyikünk is a jobb. Én továbbra is szeretném megtartani a pozíciómat a Ferencváros kapujában, ennek szellemében fogok dolgozni minden edzésen és edzőmérkőzésen.

- Frissen, kipihenten várod a következő edzéseket és az ausztriai edzőtábort?

- Abszolút! Volt egy hét szünet a válogatott mérkőzések után, ami nyilván nem túl sok, de ahhoz, hogy sikeresek legyünk a júliusi selejtezőkön, ennyit mindenképpen be kell áldozni, nem is kérdés, hogy ennyit bele kell tenni a munkába, hogy megfelelő hosszúságú felkészülést tudjunk csinálni a csapattal. Ez a nyári szünet sem túl hosszú, de erre fel vagyunk készülve, a lehetőségekhez mérten azért mindenki ki tudta magát pihenni és újult erővel tud belevágni a munkába.

Hatos Szabolcs

Cikkajánló

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin