2021. június 16.
Dibusz: „A fradistákkal sűrűn emlegettük Dembélét”
„Még nagyobb élményt szeretnénk szerezni a magyar embereknek” – mondta az FTC válogatott kapusa.

A portugálok elleni keddi 3-0-s Európa-bajnoki vereség után sajtótájékoztatót tartott Telkiben a magyar labdarúgó-válogatott. A kérdésekre ezúttal a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes válaszolt.

„Gulácsi Péter fantasztikusan védett, a 84. percig meccsben tartotta a csapatot” – kezdte válogatott kapusunk. „Hozta azt a teljesítményt, amit ilyenkor egy kapusnak ilyen remek csapat ellen kell tennie. Bogdán Ádámmal együtt természetesen megkapta tőlünk a dicsértet. Azóta már átbeszéltük a meccset, megvitattuk, hogy mi az, amiben a csapatunk előrébb tudna lépni, a játék mely elemeiben lehet még egy kis pluszt előszedni” – tette hozzá Dibusz, akit az RB Leipzig kapusának teljesítményéről kérdeztek.

Természetesen a parádés hangulatot és szurkolást bemutató drukkerekről is érkezett kérdés játékosunkhoz.

„Mindenkinek felemelő érzés volt, hogy ahogy közeledtünk a stadionhoz szurkolók tízezrei vártak minket. Olyan hangulatot teremtettek, amelybe még a hátunk is beleborsódzott. Talán utoljára 2016-ban Franciaországban tapasztaltuk ezt meg. Az pedig külön óriási erőt és plusz energiát adott a csapatnak, ahogy a meccs alatt buzdítottak minket. Azt gondolom, hogy mi mindent megtettünk, „kiköptük” a tüdőnket és sokat jelentett nekünk, hogy a mérkőzés után hosszú percekig éltettek minket a drukkerek. Emelt fővel jöhettünk le a pályáról” – válaszolta kapusunk.

A szombati mérkőzésre való felkészülés is téma volt a sajtótájékoztatón.

„A következő napoknak az lesz a fő feladatunk, hogy a fizikális és mentális regenerációval újra top állapotba hozzuk magunkat a szombati, franciák elleni meccsre. Nem kell bemutatni senkinek ezt a válogatottat. Nagyon magabiztosan futballoznak, minden mérkőzésükön látszik, hogy milyen kvalitást képviselnek. A németek ellen is nyerhettek volna nagyobb különbséggel. A fradistákkal többször beszélgettünk arról, hogy ugye a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-meccseken Ousmane Dembélével szembe kerültünk és már akkor is milyen remekül játszott, majd később honfitársa, Kylian Mbappé és a PSG ellen is mekkora csatát vívott. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek az egyéniségek, ezek a sztárok mire lesznek képesek. Bízom benne, hogy jól szervezett és jó csapatjátékkal sikerült megnehezítenünk a dolgukat. A portugál is egy hasonló szinten lévő csapat és ellenük 84 percig minden tökéletesen működött. Kívánom, hogy Franciaország ellen is legyen így. Remélem, hogy sokat tanultunk a tegnapi meccsből és szombaton élünk majd a kínálkozó lehetőségekkel, mert szeretnénk örömet és még nagyobb élményt okozni a szurkolóknak és a magyar embereknek” – magyarázta Dibusz Dénes.

Magyarország június 19-én, szombaton 15 órától játszik a Puskás Arénában a világbajnoki címvédő, az 1. fordulóban Németországot 1-0-ra legyőzőt Franciaországgal.

Ami a további fradista labdarúgók következő Eb-programját illeti: Oleksandr Zubkov és Ukrajna csütörtök 15 órától Bukarestben lép pályára Észak-Macedónia ellen, míg a Róbert Makkal felálló Szlovákia pénteken szintén 15 órakor meccsel Svédországgal Szentpéterváron.

Cikkajánló

Kölcsönadjuk Gera Dánielt

A 25 éves magyar szélső az előző idény bajnoki ezüstérmeséhez távozik.

Szurkolói tájékoztató

Nem lehetnek vendégszurkolók Vilniusban.

Négy fiatal játékossal kötöttünk profi szerződést

Fenyvesi Gergely, Godányi Dominik, Lisztes Krisztián, valamint Dragan Cubra is aláírt.

Már kaphatók a jegyek az új szezon első bajnokijára

Szurkolóinknak online vásárlás esetén kedvezmény jár!

Bemutatjuk új másodedzőnket, Gerhard Fellnert

Az osztrák szakember a síelés mellett a családjával és új kutyájával szeret kikapcsolódni - VIDEÓ!

Myrto Uzuni vezeti a BL-góllövőlistát

Albán válogatott támadónk három mérkőzést követően négy találatnál jár a BL-selejtezőben.

Tokmac: „Minden szurkolót jól hallottunk a stadionban!"

A Zalgiris elleni második gól szerzője szerint erre a játékra építhetünk a visszavágón – VIDEÓ!

Stöger: „Jó pozícióba kerültünk a visszavágó előtt”

Vezetőedzőnk a Zalgiris elleni első meccsről, Ryan Mmaee-ról és a kihagyott büntetőről is beszélt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most