December 15-én, a Nyíregyháza elleni idegenbeli, 1-0-s sikerrel férfi labdarúgóink számára is véget ért a 2024-es esztendő. A hosszú hazai és európai menetelés után játékosainknak a következő hetekben lehetősége nyílik arra, hogy kipihenjék a félszezon fáradalmait és felkészüljenek a folytatásra. Az UEFA Európa Ligában még két főtáblás mérkőzés vár a mieinkre, így az edzőtáborozás már január elején megkezdődik.
A megerőltető ősz során kiemelt szerep jutott fáradhatatlan hálóőrünknek, aki hat nemzetközi selejtezőn, ugyanennyi főtáblás találkozón, tizenhat bajnokin és egy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, emellett pedig a válogatottban öt alkalommal szerepelt, így 34 összecsapást tudhat a háta mögött, ami világviszonylatban is kiemelkedő.

- Tavaly is nagyjából hasonló terhelésben volt részem, így nem újdonság a sok mérkőzés, ami amúgy is kellemes teher, hiszen a válogatott találkozók és az európai megmérettetések mindig komoly kihívást jelentenek. Természetesen fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt az őszi időszak, így kifejezetten örülök annak, hogy most egy kicsit kiengedhetem a gőzt. Az utolsó bajnoki után külföldre utaztunk a családdal, de az ünnepeket már itthon töltjük. Karácsonykor a szeretteinké és a barátainké a főszerep, velük év közben kevesebbet tudunk találkozni, így örömmel tölt el, hogy ebben a pár napban több időt szánhatunk rájuk. A kikapcsolódás után pedig jöhet a folytatás, ami reményeink szerint eredményes lesz – mondta Dibusz Dénes.
Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.
Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.
Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.
Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.
A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Nézze meg a Paksi FC elleni győzelmünk két gólját és legfontosabb helyzeteit - VIDEÓ!
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!
Vezetőedzőnk szerint az FTC irányította a Paks ellen vasárnap megnyert mérkőzést.