2024. augusztus 12.
Dibusz Dénes Sellye díszpolgára lett
Az FTC magyar válogatott kapusa szülővárosában vehette át a rangos kitüntetést.

Különleges hétvégéje volt bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk kapitányának, Dibusz Dénesnek. Kapusunk szombaton tagja volt a DVTK otthonában 2-0-s győzelmet arató Ferencvárosnak, majd másnap délután szülővárosában, Sellyén volt jelenése.

A Baranya vármegyei kisváros testületi ülésén ugyanis ünnepélyes díjátadón köszöntötték azokat a személyeket, akik áldozatos munkájukkal segítették a helyi közösségeket, illetve érdemeikkel és sikereikkel öregbítették a település hírnevét.

„Szerintem minden ember életében a gyerekkor nagyon meghatározó. Ez nálam is így volt, így mindig nagy örömmel gondolok vissza az itteni élményekre, emlékekre, amikor átlépem a város határát. Annyira kedves számomra ez a város, hogy ezt nehéz is szavakba önteni. Ha nem az iskolában, vagy nem otthon voltam, akkor nem kellett sokat keresni, mert a focipályán fociztam. Szerencsére kifizetődött, hogy elég sok időt töltöttem ott. Ez a karrier nagyon sok áldozattal járt a szüleim részéről, úgyhogy most is szeretném megköszönni édesanyámnak és édesapámnak, aki már sajnos nem lehet itt velünk. A díszpolgári cím óriási megtiszteltetés és nagyon köszönöm a polgármester úrnak és a városvezetésnek a bizalmat. Azon leszek, hogy az elkövetkezendő években is büszkék lehessenek rám és olyan eredményeket, sikereket érjek el, amelyekkel Sellye jó hírét is öregbíteni tudjam.” – mondta megható köszönőbeszédében Dibusz Dénes.

A Fradival hét magyar bajnoki címet, négy Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyerő Dibusz Sellyén kezdte labdarúgókarrierjét és egészen 12 éves koráig életvitelszerűen élt családjával a Pécstől mintegy 50 kilométerre található városban. Innen került később a Pécsi Góliát FC-hez.

„Dibusz Dénes nem véletlenül érdemelte ki ezt a díjat. Itt nőtt fel közöttünk, egy nagyon értékes, jó család példamutató életet élő, sikeres gyermeke. Nagyon örülünk a sikereinek és nagyon örülünk, amikor ellátogat Sellyére és jó példát mutat az itt felnővő gyerekeknek. Ezért a leghatásosabb példa és a legnagyobb segítség a Dénesé. Példaértékű alázatával és hozzáállásával mutatta meg, hogy eredményesen, jó szívvel lehet ilyen sikereket elérni.” – tette hozzá Nagy Attila, Sellye polgármestere.

A díjátadó után Dibusz Dénes közönségtalálkozón is részt vett a helyi művelődési házban, ahol szinte az utcáig ért az érdeklődők és rajongók sora.

Ha kíváncsi arra, kapusunk milyen fogadtatásban részesült szülővárosában, mit jelentett családja számára a díszpolgári cím, illetve hogyan emlékeztek vissza a közös pillanatokra óvodás és általános iskolás barátai, feltétlenül nézze meg a Fradi TV augusztus 20-ai, keddi adását!

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin