2024. november 16.
Dibusz és Varga kezdett, de kikaptunk Hollandiában
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra kikapott Amszterdamban a Nemzetek Ligájában.

A magyar férfi labdarúgó-válogatottra a holland nemzeti csapat várt Amszterdamban a Nemzetek Ligája A-divíziójának ötödik fordulójában. A budapesti első mérkőzésen 1-1-es döntetlen eredmény született, a két csapat öt-öt ponttal várta ezt az összecsapást, amelynek győztese egészen biztosan bent maradt az A-ligában. Azonban a mieink részéről 40 éve nem látott bravúrra volt szükség, ugyanis a magyar csapat utoljára 1984. október 17-én győzte le Hollandiát, akkor idegenben, Rotterdamban sikerült 2-1-re nyernünk világbajnoki-selejtezőn. Ráadásul az elmúlt három hollandiai fellépésünkön 19 gólt kaptunk, és három nagyarányú vereségbe szaladtunk bele.

Marco Rossi szövetségi kapitány két játékosunkat, a 34. születésnapját épp a meccs napján ünneplő Dibusz Dénest és Varga Barnabást is a kezdőbe jelölte, míg Botka Endre és a felnőtt válogatottba első ízben meghívott 20 éves Gruber Zsombor a kispadon várt bevetésre. A mieink a Dibusz – Balogh, Orbán, Dárdai – Nego, Schäfer, Nikitscher, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai, Varga B. kezdővel álltak fel.

I. félidő

Már az első percben helyzetbe került Nego, ám lesről indult. Nem sokkal később Szoboszlai szerzett labdát a középpályán, majd a tizenhatoson belülre került, lövése lejött a blokkról, Schäfer ismétlése pedig fölé ment. Ezt követően meghűlt a vér mindenkiben a stadionban, a magyar kispadnál összeesett egy ember, hosszú és idegtépő várakozás következett, kiderült, hogy Szalai Ádám, a válogatott korábbi kiválósága, Marco Rossi segítője lett rosszul. Szalait a helyszínen újra kellett éleszteni, kórházba szállították. A mérkőzés folytatódott, méghozzá egy holland büntetővel, miután Nikitscher kezét érte a labda egy beadás után. Weghorst nem hibázott, megszerezte a vezetést Hollandia (1-0). Jöhetett volna a válasz Sallai révén, ám fejese Verbruggené lett.

A másik kapuban Dibusznak kellett hatalmasat védenie Reijnerds helyzeténél, majd Dumfries közeli lapos lövésénél is kapusunk hárított. A 37. percben Nego centerezésébe Timber bele tudott vetődni, majdnem eljutott a labda Vargához. Magyar idő szerint 21.27-kor jött a hivatalos hír, hogy Szalai Ádám stabil állapotban van, és eszméleténél volt. A 13 perces hosszabbítás során megint Dibusznak kellett bravúrt bemutatnia Malen közeli lövésénél. Sajnos a szünet előtt újabb büntetőt kaptak a hazaiak, Gakpo állt a labda mögé, ő sem hibázott (2-0)

II. félidő

Nagy holland helyzettel indult a második játékrész, de Dárdai jól blokkolt, egy magyar szöglet után Nikitscher fejese ment mellé. Weghorst közel járt a harmadik holland gólhoz, a keresztlécen csattant a labda. Reijnerds erős lövését biztosan fogta Dibusz az 54. percben, majd ezután rögtön megint kapusunk bátor kivetődésének volt köszönhető, hogy kétgólos maradt a hazai előny. Timber lövésénél már a hetedik védését mutatta be csapatkapitányunk, egyértelműen a legjobbunk volt ezen az estén.

Varga Barnabás a 60. percben hagyta el a pályát, Szabó Levente folytatta a helyén. Egy perccel később egy szép magyar támadás után Szoboszlai csúsztatta mellé a labdát. A 64. percben Dumfries kapáslövése utat talált a hosszúba, ezzel már hárommal mentek a hazaiak (3-0). A mieink Sallai révén veszélyeztettek, de csak az oldalháló rezgett. A végén még Koopmeiners fejese is a kapunkban kötött ki, Hollandia 4-0-ra nyert. A mieink jövő kedden 20.45-től a Puskás Arénában zárják az évet a németek ellen. 

Férfi labdarúgás
Nemzetek Ligája, A-liga, 3. csoport

Hollandia – Magyarország 4-0 (2-0)

Amszterdam, Johan Cruijff Arena, v.: Gil Manzano (spanyol)

Hollandia: Verbruggen – Dumfries, Van Hecke, Van Dijk, Timber (Hato, 69.)– Gravenberch (Wieffer, 79.), Reijnerds, de Jong (Koopmeiners, 68.) – Malen (Frimpong, 84.), Weghorst, Gakpo (Lang, 78.)
Szövetségi kapitány: Ronald Koeman

Magyarország: Dibusz – Balogh, Orbán, Dárdai – Nego (Gera, 75.), Schäfer (Nagy Á., 75.), Nikitscher, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai (Csoboth, 80.), Varga B. (Szabó L., 60.)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Sárga lapok: Timber (61.), illetve Orbán (6.), Dárdai (55.)

Gólok: Weghorst (9.), Gakpo (45+11), Dumfries (64.), Koopmeiners (86.)

További ferencvárosi kötődésű eredmény:

Virgil Misidjan a suriname-i válogatott tagjaként szerepelt Kanada ellen. Játékosunk csereként lépett pályára a 69. percben, ám az ellenfél Kanada 1-0-ra győzött.

Cikkajánló

A Fradit is átjárja a Karácsony szelleme

Ünnepi sütés-főzés, Reszkessetek betörők-kvíz és karácsonyfa vásárlás FTC-módra - VIDEÓ!

Érkezik a Fradi Zóna Elemzés évzáró adása

A DVTK elleni őszi szezonzáró után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Ki volt decemberben az iFOREX Europe Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Íme, a DVTK elleni győzelem pillanatai

A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!

„Elégedett vagyok a játékosok mentalitásával!”

Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.

Győzelemmel zártuk a 2025-ös évet Miskolcon

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.

Tippeljen, és nyerjen fekete-zöld baseball sapkát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a DVTK elleni idegenbeli bajnoki végeredményére!

Fradi Zóna Értékelés Live a Diósgyőr ellen

Pénteken 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe legújabb adásában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin