2023. szeptember 10.
Dibusz és Varga végigjátszotta, döntetlen a csehekkel
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1-1-re végzett Csehországgal.

A csütörtöki, belgrádi Eb-selejtezőjét 2-1-re megnyerő, ezzel a selejtezőcsoportját négy forduló után vezető magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán, a Puskás Arénában fogadta felkészülési mérkőzésen Csehország nemzeti csapatát. Bajnokcsapatunkból ketten, Dibusz Dénes és Varga Barnabás Szerbiában is pályára lépett – Varga gólt is szerzett –, majd a csehek ellen is kezdőként kapott bizalmat Marco Rossitól.

A Puskás Arénában nyárias hangulat és közel telt ház várta a csapatokat ezen a tét nélküli találkozón is. A csehek kezdtek, ám a meccs első felében a magyarok voltak veszélyesebbek, igaz, eleinte az ígéretes támadásokat nem sikerült gólhelyzettel zárni. Dibusz Dénesnek először a 9. percben volt kisebb védenivalója, erre válaszul a következő támadásnál Szoboszlai Dominik beadását Varga Barnabás készítette le Sallai Rolandnak, az ő lövését viszont szögletre mentették a csehek. A 20. minutumban egy sarokrúgás utáni beadást követően Patrizio Stronati fejelt, de Dibusz Dénes könnyedén védte a közeli fejest, akárcsak öt perccel később, amikor Mojmír Chytil próbálkozott – már lábbal – 16 méterről.

A 35. percben először Szalai Attila ugrasztotta talpra a Puskás Aréna népét, miután 20 méterről tűzte kapura a labdát – ekkor a csehek kapusa szögletre mentett, a beívelést követően pedig Kalmár Zsolt eltört labdáját Sallai Roland fejelte fölé. Mindkét esetről elmondható, hogy kevésen múlott az öröm! Noha voltak próbálkozások, az első játékrész gól nélküli állásnál ért véget.

A Ferencváros futballistái a szünet után is folytathatták, Marco Rossi csupán egyet cserélt, Kalmár Zsoltot Nagy Ádám váltotta. Az első lehetőség a cseheké volt, ám a 15 méterről eleresztett lövés nem talált kaput. Az 52. percben megszületett az első gól is, miután Kerkez Milos beadását követően az ötösnél érkező Sallai Roland passzolta kapásból a kapuba a labdát (1-0)! Sajnos azonban nem sokáig örülhettünk a vezetések, hiszen a 63. percben egy védelmi megingást követően Vácav Jurecka találatával egalizáltak a vendégek (1-1).

A bekapott gól nem szegte kedvét a lelkes közönségnek – a kapu mögötti tábor végig kitartóan szurkolt, a felső karéjban helyet foglalók pedig világító mobiltelefonjaikkal jelezték jelenlétüket. Marco Rossi a hajrához közeledvén újoncot avatott, Callum Styles helyett ugyanis beállt Horváth Krisztofer.

A 78. percben jó szögből, 17 méterről végezhetett el szabadrúgást Szoboszlai Dominik, ám tekerése ezúttal elkerülte a kaput. Ezt követően Kerkez Milos talált oldalhálót, Rossi-kapitány pedig további cserékkel frissítette a csapatot, de a döntő találatot nem sikerült bevinni. Felkészülési mérkőzésen Magyarország 1-1-re végzett Csehországgal.

A magyar együttes legközelebb október 14-én lép pályára, akkor Szerbia lesz az ellenfél a Puskásban, Európa-bajnoki selejtezőn.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország–Csehország 1-1 (0-0)

Budapest, Puskás Aréna. Játékvezető: Igor Pajac (horvát)

Magyarország: Dibusz – Lang, W. Orbán (Fiola, 60.), Szalai A. – Nego (Kata, 84.), Kalmár (Nagy Á., a szünetben), Styles (Horváth K., 72.), Kerkez – Sallai R. (Csoboth, 85.), Varga B., Szoboszlai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Csehország: Stanek – Zima, Brabec (Holes, 58.), Stronati – Masopust (Provod, 58.), Soucek, M. Sadilek (L.Sadilek, 83.), Zeleny – Jurecka (Cerny, 72.), Chytil (Lingr, 72.), Hlozek (Kuchta, 83.). Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy

Sárga lap: Kalmár (21.), Orbán (51.), illetve Provod (86.), Kuchta (87.)

Gólszerzők: Sallai (52.), illetve Jurecka (63.)

Cikkajánló

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin