2023. október 13.
Dibusz: „Mindenki szeretné megőrizni a helyezésünket”
Kapusunk sajtótájékoztatón nyilatkozott a szerbek elleni mérkőzés előtt.

A Ferencváros labdarúgóival, Dibusz Dénessel, Botka Endrével és Varga Barnabással hétfő óta Telkiben készülő magyar férfi labdarúgó-válogatott szombaton Szerbiát fogadja a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatának G-csoportjában. Szerbia öt, Magyarország négy mérkőzés alapján 10 ponttal áll, így jelenleg a kijutást jelentő első két pozíciót foglalja el. Pénteken Dibusz Dénes is részt vett a mérkőzésnap előtti sajtótájékoztatón.

- Négy meccs után tíz ponttal állunk a csoport élén, mindenki szeretné megőrizni a helyezésünket. Ez a nyomás, valamint az, hogy mindenki mögöttünk áll és telt ház lesz a Puskásban, csak segít nekünk – jelentette ki az FTC harmincszoros válogatott kapusa. - A védelem állandó összeállításban játszott korábban, ez most Willi Orbán sérülése miatt változik. Nagy hiány a távolléte, de a felkészülés során kialakítottuk a szükséges automatizmusokat, hogy megfelelően pótoljuk őt – tette hozzá.

A szerbek elleni selejtező 20.45-kor kezdődik.

Cikkajánló

A fontos gólok szerzője: Kristoffer Zachariassen

A három gól története, amire szurkolóink is örökre emlékezni fognak - VIDEÓ!

Hajnal Tamás: Szeretnénk feltenni az i-re a pontot

Születésnapi interjú sportigazgatónkkal, aki a Braga elleni sikerről és az ünnepi Fradi-mezről is beszélt.

Élje át újra a Braga elleni fantasztikus győzelmet!

Kanikovszki és Joseph gólja mellett sok nagy helyzete is volt a Fradinak. Íme! - VIDEÓ

Ferencvárosi fölény a hét csapatában

A Sofascore statisztikai oldal három Fradi-játékost jelölt az UEL nyolcaddöntőjének heti álomcsapatába.

Nyerjen Fradis kutyaágyat és sálat az Instagramon!

Egy követéssel és egy emojival Fradi-sálat és egy kutyaágyat nyerhet az Instagram-oldalunkon.

Szabó Ferenc: „Nem bántam meg, hogy itthon maradtam”

Szülővárosában, Celldömölkön éli aktív nyugdíjas életét korábbi csatárunk, aki nem érzi magát 70 évesnek.

Közös meccsnézés a Braga elleni UEL-nyolcaddöntőn!

Ingyenes meccsnézés március 18-án a Groupama Aréna B szektora alatti kerengőn. Szurkolói kártya kötelező!

„Tudjuk, hogy nem vagytok hülyék már most ünnepelni”

Ne hagyja ki vezetőedzőnk öltözői beszédét a Braga elleni győzelem után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin