2022. augusztus 3.
Küzdelmes meccsen döntetlen Bakuban
A BL-selejtezők 3. körének első meccsén 1-1-es döntetlent játszottunk a Qarabag otthonában.

A pozsonyi Slovan bravúros kiejtése és a győztesen megvívott bajnoki szezonnyitó után magyar bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén az azeri bajnok Qarabag vendégeként lépett pályára. A Bakuban megrendezésre került találkozón vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov a Dibusz – Knoester, S. Mmaee, Civic – Botka, Laidouni, Tokmac, Esiti, Zachariassen – Traoré, Boli kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

I. félidő

Az első percek az ismerkedés jegyében teltek a BL-playoffért zajló párharc első felvonásán, de harcban nem volt hiány, mindkét fél keményen visszatámadott egy-egy esetleges labdavesztés után. A mieink veszélyeztettek először, de Zachariassan lövését védte a kapus. Pillanatokkal később egy jobboldali támadás után került helyzetbe a Qarabag, de védelmünk tisztázott. A 11. percben egy labdaszerzést követően Wadji vette célba a kaput, de a Knoester lábán megpattanó lövés nem okozott gondot Dibusznak. Civic egy szép testcsel után indult meg az azeri kapu irányába, majd passzolt Traoré felé, de résen volt a hazai védelem.

A szögletnél azonban már nem volt szerencséje a Qarabagnak: előbb ugyan Laidouni lövését védte a kapus, majd Knoester révén a kapufát is eltaláltuk, de aztán érkezett Boli, aki a kapuba fejelt, megszerezve ezzel a vezetést a Fradinak(0-1).

Franck Boli ismét betalált. Íme, a gól előtti mozdulat.

A 28. percben ígéretes helyről végezhettünk el szabadrúgást. Civic állt oda, és nagyszerűen tekerte el a sorfal felett a labdát, de Mahammadaliyev hatalmasat védett. Pillanatokkal később a Qarabag is jó helyről jöhetett pontrúgással, és bár az első kísérletet védte Dibusz, de a kipattanót Owusu bepofozta (1-1). Alig három perccel később Tokmac ugratta ki Traorét, aki ballal próbálkozott, de a kapus védte mali válogatott támadónk közeli próbálkozását.

Az első félidő hosszabbításában ismét a jobboldalon jöttek el a hazaiak, Owusu jó meglátással ugratta ki társát, aki centerezett, középen érkezett Wadji, és ugyan a betalált, de rövid videózás után a svéd játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Újabb helyzet már nem volt az első félidőben, így 1-1-gyel mentek pihenőre a csapatok.

II. félidő

A fordulás után szinte azonnal szükség volt az orvosi stábra, Knoester maradt lent. Egy gyors ápolás után holland védőnk jelezte, hogy rendben van, tudja folytatni. Az 50. percben Owusu végezhetett el szabadrúgást, védőink kifejelték a labdát, majd Ozobic lőtt mellé távolról. Két perccel később ismét a hazaiak próbálkoztak, de a távoli kísérlet nem találta el a kaput.

Az 57. percben cseréltünk: Samy Mmaee helyett Thelander érkezett. Percekkel később egy lecsúszott beadás volt veszélyes, de Dibusz résen volt. Tíz perccel később két helyen is változtattunk: Kovacevic és Vécsei váltotta Knoestert és Bolit. A csere után nagyon közel voltunk a második gólhoz, de az azeri védelem a gólvonalról tisztázta a Kovacevic hátáról a kapuba tartó labdát.

Negyedórával a rendes játékidő vége előtt Zachariassen a hazai lábak között továbbított Laidouninak, aki elindult befelé, majd ballal lőtt, de blokkolt a védelem. A 78. percben cserélt a Qarabag: Sheydaev váltotta Ozobicot. A hajrában mindkét együttes elpuskázott egy-egy hatalmas helyzetet: előbb Mustavazade közelről nem tudta bevenni Dibusz kapuját, majd nem sokkal később Tokmac durrantott fölé, így maradt az 1-1. Folytatás jövő kedden Budapesten, a Groupama Arénában. 

Férfi labdarúgás,
Bajnokok Ligája, 3. forduló, 1. mérkőzés

Qarabag – FTC 1-1 (1-1)
Tofiq Behramov Stadion, Baku, Azerbajdzsán

Qarabag: Mahammadaliyev – Vesovic, Mustavazede, Huseynov, Bayramov – Garayev, Jankovic (Romao 83.) – Kvabena, Ozobic (Sheydayev 79.), Zoubir – Wadji
Vezetőedző: Gurban Gurbanov

FTC: Dibusz – Knoester (Kovacevic, 67.), S. Mmaee (Thelander, 57.), Civic – Botka, Laidouni (Besic 88.), Tokmac, Esiti, Zachariassen – Traoré, Boli (Vécsei, 67.)
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Sárga lapok: Jankovic (27.), Mustavazede (66.), ill. (Botka (65.), Kovacevic (82.)

Gólok: Owusu (33.), ill. Boli (17.)

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin