A magyar férfi labdarúgó-válogatott múlt szombaton súlyos, 5-0-s vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös küzdelmeit az A-ligában. A javításra már szeptember 10-én, kedden lehetőség nyílt a Puskás Arénában Bosznia-Hercegovina legjobbjai ellen, akik 5-2-re kikaptak az első körben Hollandiától. A bosnyákokkal eddig a meccsig négyszer mérkőztünk meg, két-két győzelem és döntetlen volt a mérlegünk ellenük.
Marco Rossi szövetségi kapitány öt helyen változtatott a düsseldorfi kezdőhöz képest, és mindhárom Fradi-játékost, vagyis Varga Barnabás mellett Botka Endrét és Dibusz Dénest is a kezdőbe nevezte. A mérkőzést a Dibusz – Botka, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai – Varga B. tizeneggyel kezdtük el.
I. félidő
Nem estek rögtön egymásnak a csapatok, a mezőnyben folyt a játék, egészen a 12. percig kellet várni az első lövésre, ekkor Basic próbálkozott nagyjából 18 méterről, de nem volt benne veszély. Négy perccel később Sallai elöl tisztáztak szögletre, a beadás után pedig Varga fejesét védte óriási bravúrral a vendégek kapusa, Vasilj. A 23. percben ismét Varga és Vasilj párharca következett, amit megint a bosnyák hálóőr nyert meg. Hat perccel később Vargát buktatták a tizenhatos előtt, remek helyről jutottunk szabadrúgáshoz, Szoboszlai állt a labda mögé, de lövése nem talált kaput.
A 33. percben egy magyar kontra végén Sallai lőtte keresztbe a labdát a tizenhatoson belül jobbról, amit Varga estében tett kapura, de Vasilj védeni tudott, majd Nagy Zsolt későbbi kapáslövésénél is. Megvoltak a lehetőségeink, de a bosnyákok kapusa az első félidőben lehúzta a rolót.
II. félidő
Nem változott a játék képe a szünet után sem, a mieink irányították a játékot, Varga az 51. percben ziccerbe került, de Bicakcic óriási mentést mutatott be. Próbálkoztunk becsülettel, de nem tudtunk rést ütni a bosnyák védelmen. A 66. percben aztán a vendégek is helyzetbe kerültek, Dzeko lövését Dibusz fogta, ahogy később Bicakcic távoli kísérletét. A 70. percben Sallait vágták fel a vendégek kapujától nagyjából 25 méterre. Szoboszlai ismét a labda mögé állt, azonban az a kapufán csattant, mivel a sorfalból hozzáért egy bosnyák játékos, a szöglet pedig nem volt már veszélyes.
Egy perccel később Varga fejese ment fölé, nagyon érett ekkor a magyar vezetés. A 75. percben jött az első hazai csere, Bollát Csoboth Kevin váltotta. Nem sokkal ezután a vendég kapu előtt Orbán és Botka fejelt össze, mind a ketten lent maradtak, ápolás következett, Botka Endrét pedig le is kellett cserélni. Helyére Balogh Botond állt be, de érkezett a hajrára Ádám Martin és Kerkez Milos is Vargát és Nagyot váltva. A 89. percben jött a meccs legnagyobb helyzete, Ádám nagyjából az ötösről fejelhetett zavartalanul, de a kapus védett.
Ezen az estén semmi sem akart összejönni, így 0-0-val és egy ponttal zártunk itthon a bosnyákok ellen.
A lefújás után Marco Rossi állt a sajtó rendelkezésére.
- Gratuláltam a fiúknak az öltözőben, mert jó volt a hozzáállásuk. Az eredménnyel nem vagyok ugyan elégedett, de a teljesítménnyel igen. A németek elleni, legutóbbi meccsen nem sikerült megértetnem a játékosokkal, amit szerettem volna látni a pályán. A bosnyákok ellen viszont megvolt az a küzdőszellem, ami az alapja a mi csapatunknak, épp az ellen a bosnyák csapat ellen, amely sokkal inkább a mi szintünkön van, mint a német válogatott - mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Folytatás a Nemzetek Ligájában októberben a hollandok ellen.
Férfi labdarúgás,
Nemzetek Ligája, A-liga, 2. forduló
Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0-0 (0-0)
Budapest, Puskás Aréna, v.: Marco Guida
Magyarország: Dibusz – Botka (Balogh, 82.), Orbán, Dárdai M. – Bolla (Csoboth, 75.), Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. (Kerkez, 82.) – Szoboszlai, Sallai – Varga B. (Ádám, 82.)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Barisic, Katic, Saric (Gigovic, 61.), Bicakcic – Gazibegovic, Basic (Huseinbasic, 61.), Burnic (Tahirovic, a szünetben), Dedic – Dzeko, Demirovic (Bajraktarevic, 78.)
Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
Sárga lapok: Schäfer (77.), illetve Barisic (21.), Katic (40.)
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!