2023. október 8.
Döntetlen a DVSC ellen
Férfi labdarúgócsapatunk kettővel is vezetett a DVSC ellen, végül 2-2-es döntetlen lett a vége.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Fiorentina otthonában elért 2-2-es döntetlen után a DVSC együttesét fogadta a Groupama Arénában az OTP Bank Liga 9. fordulójában. Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics a Dibusz – Makreckis, Wingo, Mmaee, Ramírez – Sigér, Ben Romdhane, Abu Fani – Zachariassen, Varga B., Marquinhos kezdőcsapatot küldte pályára.

A találkozó előtt a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor magyar válogatott támadónknak, a Firenzében is betaláló Varga Barnabásnak adta át a HSA Hónap Játékosa-díjat, aki a szurkolói szavazatok alapján augusztus után szeptemberben is az élen végzett. Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál pedig Henry Wingót köszöntette, aki a Kecskemét ellen játszotta 50. bajnokiját a Ferencvárosban.

I. félidő

Csapatunk a tőle megszokott támadó mentalitással kezdte a mérkőzést, aminek köszönhetően Marquinhos révén már az első percben megszerezte a vezetést (1-0). A mieink lendülete ezután sem hagyott alább, először Romdhane próbálkozott, majd Abu Fani szabadrúgása ment kevéssel fölé. Gólpasszkirályunk a 18. percben ismét veszélyeztett, ezúttal csak Megyerin múlt, hogy nem született újabb találat. A szögletből azonban már igen, a vendégek halóőre nem tudta jól kiütni a labdát, a játékszerre Samy Mmaee csapott le, és fejelt a Debrecen kapujába (2-0). 

A 38. percben a vendégek alakítottak ki helyzetet, de Dibusz Dénes bravúrral hárította a kapuja felé tartó fejest. A félidő végére ismét átvettük az irányítást, Marquinhos előtt adódott nagy lehetőség, de az ellenfél védői tisztázni tudtak. A játékrész hosszabbításának végén azonban ellenfelünk szépíteni tudott, Vajda talált be (2-1).

II. félidő

A szünetben két helyen is változtatott Dejan Sztankovics, Mmaee helyett Cissé, míg Makreckis helyett Botka érkezett. Az első lehetőség rögtön a vendégek előtt adódott, de Dibusz ismét a helyén volt. Az 56. percben Megyerinek kellett nagy bravúrt bemutatnia, Abu Fani csúsztatott a kapu felé, próbálkozását a DVSC hálóőre a jobb alsó sarokból szedte ki. Négy perccel később Botka lőtt távolról, megintcsak Megyerinek kellett védenie. A sarokrúgás után Cissé fejelt, lecsorgó labdájára Wingo érkezett, de nem tudott veszélyeztetni.

A 64. percben a vendégek vezettek kontrát, az akció végén Domingues lőtt kapura, Dibusz még beleért a labdába, de hárítani nem tudott, így ellenfelünk kiegyenlített (2-2). Csapatunk a bekapott találat után magasabb fokozatra kapcsolt, Varga került helyzetbe, de Megyeri ismét nagy bravúrt mutatott be. A 74. percben sikerült betalálnunk, de Zachariassen fejesgólját a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A hosszabbításban Abu Fani találta meg Pesicset beadásával, szerb légiósunk azonban a kapu mellé fejelt. 

Férfi labdarúgócsapatunk tehát 2-2-es döntetlent játszott a DVSC ellen a bajnokság 9. fordulójában.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 9. forduló

FTC-DVSC 2-2 (2-1)
Budapest, Groupama Aréna

FTC: Dibusz – Makreckis (Botka, a szünetben), Wingo, Mmaee (Cissé, a szünetben), Ramírez – Sigér, Ben Romdhane (Pesics, 69.), Abu Fani – Zachariassen (Owusu, 82.), Varga B., Marquinhos (Lisztes, 69.) 
Vezetőedző: Dejan Sztankovics

DVSC: Megyeri - Kusnyír, Romanchuk, Baranyai (Bévárdi, a szünetben), Ferenczi - Loncar, Ojediran - Vajda (Szécsi, a szünetben), Dzsudzsák (Tuboly, 90.), Domingues (Kyziridis, 81.) - Bárány (Majdevac, 72.)
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Sárga lapok: Abu Fani (36.), Mmaee (37.), Wingo (52.), Pesics (86.), Lisztes (94.) illetve Ojediran (11.), Bárány (57.), Bévárdi (85.), Kusnyir (95.)

Piros lap: Lisztes (95.)

Gólok: Marquinhos (1.), Mmaee (19.), illetve Vajda (45+4.), Domingues (64.)

Cikkajánló

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

Borbély Balázs: Nem érdemtelen a győzelmünk

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin