2024. augusztus 13.
Döntetlen hazai pályán, az Európa Ligában folytatjuk
Cissé góljával vezettünk, de egyenlített a Midtjylland, így az Európa Liga playoffkörében folytatjuk.

35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 2-0-s hátrányból várta a dán Midtjylland elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját. A feladat közel sem volt egyszerű, de norvég középpályásunk, Kristoffer Zachariassen, és vezetőedzőnk, Pascal Jansen is elmondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy ebben a stadionban, ilyen szurkolótáborral a csapat háta mögött képesek lehetnek a bravúros fordításra. Vezetőedzőnk ennek szellemében küldte pályára a Dibusz - Makreckis, Cissé, Raul Gustavo, Ramírez - Rommens, Abu Fani - Ben Romdhane, Zachariassen, Traoré - Pesics összeállítású kezdőcsapatot.

A találkozó előtt a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor köszöntette Adama Traorét, akit drukkereink választottak meg július hónap legjobb Fradi-labdarúgójának.

I. félidő

Már kapusaink bemelegítésénél hallani lehetett, hogy a stadionba kilátogató ferencvárosi drukkereken semmi sem fog múlni, ahogy az várható volt, hatalmas üdvrivalgással fogadták játékosainkat. A hangulat a kezdősípszóig sem hagyott alább, valódi hangorkánt teremtett a 10 éves Groupama Aréna közel 20 ezres közönsége, ez pedig látszólag még jobban feltüzelte csapatunkat, amely az első percekben nem sok labdát engedett át a vendégeknek. Az első ferencvárosi helyzetre mindössze a 4. percig kellett várni, de Cissé fejese elkerülte Ólafsson kapuját. A 9. percben Abu Fanit buktatták, így veszélyes helyről végezhettünk el szabadrúgást, de Rommens kísérlete levágódott a sorfalról.

Hatalmas erőket mozgósítottunk, Ben Romdhane és Traoré folyamatosan robotolt a támadóharmad két szélén, Makreckis és Ramírez rendre ott volt az ellenfél tizenhatosának közelében, míg Zachariassen, Abu Fani és Rommens próbálta jobbnál jobb helyzetbe hozni a társakat. A 16. percben izraeli válogatott középpályásunk lőtt, Ólafssonról ugyan kijött a labda, de Pesics nem ért oda a kipattanóra. A nagy erőfeszítés a 17. percben góllá érett: Cissé fejesét még védte a kapus, a kipattanót azonban kíméletlenül pofozta a kapuba a francia védő (1-0)! Pesics és a többiek pedig azonnal jelezték a fradista tábornak, hogy csak így tovább, szükségük van a szüntelen buzdításra, kell a plusz energia!

A félidő felén túllépve sem vettünk vissza, szüntelenül ott voltunk a Midtjylland tizenhatosának előterében, és centerezéssel, beíveléssel, távoli lövésekkel próbálkoztunk, miközben a dán együttes már cseréhez készülődött, végül a 30. percben a sárga lapos Askildsen helyére jött Simsir. Öt perccel később jutott el az első veszélyesebb helyzetéig ellenfelünk, de Sorensen beadását blokkolta Makreckis, a szögletet pedig Traoré fejelte ki a rövid oldalon, majd Osorio megpattanó kísérlete kerülte el Dibusz kapuját. Két perccel a félidő vége előtt kényszerű csere jött a mieinknél: Bassey váltotta Pesicset. A háromperces hosszabbítás legvégén egy egyéni hibát követően került ordító ziccerbe a Midtjylland, a labda már Dibuszon is átjutott, de Cissé önfeláldozóan a gólvonal elől közvetlenül kicsúsztatta azt, így egygólos előnnyel mentünk a szünetre.

Cristian Ramírez harcol a labdáért Osorióval

II. félidő

Pascal Jansen egy helyen változtatott a szünetben: Cristian Ramírez helyére Botka Endre érkezett.

A fordulás után rögtön az első percben két nagy helyzetünk is volt, de Ólafsson mindkét alkalommal bravúrral védett. Az 50. percben aztán jött a hidegzuhany: Sorensen góljával egyenlített a Midtjylland (1-1), így már a hosszabbításhoz is további két Fradi-gól kellett volna. Kissé megzavart minket a váratlanul bekapott gól, több pontatlanság és eladott labda jellemezte a játékunkat, de gyorsan megráztuk magunkat és ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Az 58. percben egy nagyszerű, a második hullámban érkezőknek visszatett labdát Cissé lőtt a kapu irányába, de Ólafsson óriási bravúrral védett.

A következő tíz percben nem sok folyamatos játék volt látható a pályán, hol az egyik, hol a másik csapat törte meg a ritmust. A 75. percben ismét változtattunk, Kady váltotta a nagyot harcoló Zachariassent. A hajrára fordulva Kady kapott remek labdát, de nem tudta azt jól átvenni, míg a vendégek kontráját Osorio hibázta el ziccerben a túloldalon. Az utolsó nyolc percre mindent egy lapra feltéve két védőnk, Makreckis és Cissé helyére Szevikjant és Grubert küldte be Pascal Jansen, hátha sikerül újabb gólt, gólokat lőni. A 85. percben Ben Romdhane a tizanhatos bal csücskéről tekerte a kapu irányába a labdát, de Ólafssonnak ez nem okozott gondot. Két perccel a rendes játékidő vége előtt Kady ballal, középről lőtt, a dánok kapusa bravúrral ütötte kapu fölé a labdát.

Véget ért a mérkőzés, férfi labdarúgócsapatunk így 1-1-es döntetlent játszott a Midtjylland ellen, ezzel pedig 3-1-es összesítéssel búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől, és az UEFA Európa Liga playoffkörében folytatja, ahol a Banja Luka-Klasvík párharc győztese lesz az ellenfelünk.

Férfi labdarúgás,
Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, 2. mérkőzés

FTC - FC Midtjylland 1-1 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna, v.: Orel Grinfeeld (izraeli), nézőszám: 18.027

FTC: Dibusz - Makreckis (Gruber, 82.), Cissé (Szevikjan, 82.), Raul Gustavo, Ramírez (Botka, a szünetben) - Rommens, Abu Fani - Ben Romdhane, Zachariassen (Kady, 75.), Traoré - Pesics (Bassey, 43.)
Vezetőedző: Pascal Jansen

FC Midtjylland: Ólafsson - Andersson, Diao, Bech, Juninho (Gabriel, 70.) - Osorio, Martínez, Askildsen (Simsir, 30.), Sorensen - Franculino, Buksa (Brynhildsen, 69.)
Vezetőedző: Thomas Thomasberg

Sárga lapok: Ramírez (40.), Zachariassen (67.), Botka (76.), Kady (86.), illetve Askildsen (6.), Andersson (69.)

Piros lap: Raul Gustavo (90+5.)

Gólok: Cissé (17.), illetve Sorensen (50.)

Cikkajánló

Négy bajnoki mérkőzésünk időpontja is ismertté vált

Kiderült, mikor lépünk pályára a Fehérvár, a Győr, a DVSC és a Kecskemét ellen.

Matheus Saldanha: „A higgadtság az egyik nagy erényem”

Úton-útfélen rovatunkban brazil labdarúgónk beszélt legfőbb erősségeiről és arról, hogy érzi magát a Fradiban.

FTC-Tottenham: parkolási lehetőség

Egy parkolót ajánlunk az autóval érkezők figyelmébe az UEL-mérkőzésünkre.

„Nagy kihívás lesz a Ferencváros elleni találkozó”

Maddison társairól és saját szerepéről, Postecoglou Puskás Ferencről és a ferencvárosi szurkolókról beszélt.

Jansen: „Ki kell használnunk a Tottenham gyengeségeit”

Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes, és vezetőedzőnk, Pascal Jansen válaszolt az újságírók kérdéseire.

„A Spurs 800 milliót ér, nehéz dolga lesz a Fradinak”

A Tottenhamben szereplő korábbi női focistánk, Csiki Anna rendszeresen követi az FTC mérkőzéseit.

FTC-Tottenham: ezekkel a programokkal készülünk

Érdemes lesz időben érkezni a stadionba az angolok elleni UEL-mérkőzésünkre.

Rossi ismét három FTC-játékosra számít a válogatottban

A magyar futballválogatott szövetségi kapitánya Botka Endrét, Dibusz Dénest és Varga Barnabást is meghívta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin