2025. április 5.
„Döntetlenek helyett győzelmekre van szükségünk”
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane a játékosok mentalitását emelte ki az Újpest elleni derbi előtt.

35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk a szerdai kupasiker után vasárnap az OTP Bank Ligában fogadja hazai pályán az Újpestet. A találkozó előtt ír vezetőedzőnk, Robbie Keane mondta el a várakozásait.

Jól játszottunk szerdán. Több remek teljesítményt is láttam a pályán. Természetesen a legfőbb riválisunk ellen mindig jó érzés győzni. A hangulat fantasztikus volt. Kiemelkedőek voltak a szurkolóink. Nagyon jó volt nyerni – fogalmazott vezetőedzőnk.

Hozzátette, elképzelhető, hogy egy kicsit más meccs lesz a vasárnapi, mint a szerdai.

– Lehet, hogy az ellenfelünknél változtatnak néhány dolgot. Mi ugyanakkor készen állunk és várjuk a mérkőzést. Kicsit furcsa, ha négy-öt nap leforgása alatt kétszer játszol valakivel, de a futball már csak ilyen. Remélhetőleg vasárnap ismét kiváló hangulatban léphetünk pályára. Ezen az úton kell folytatnunk. Nyernünk kell a meccseket, a döntetlenek helyett győzelmekre van szükségünk. A mentalitás nagyon jó a csapaton belül, amit meg kell tartanunk.

Cikkajánló

„Ez a meccs jó visszaigazolás volt a srácoktól”

Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.

Döntetlen az első ausztriai felkészülési mérkőzésen

Az FTC kétszer 60 perces edzőmeccset játszott vasárnap az azeri FK Sabah ellen, 1-1 lett a vége.

Tippeljen az edzőmeccsre, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték az FTC Facebook-oldalán: tippelje meg a Sabah elleni felkészülési meccs pontos végeredményét!

Finomhangolás a Sabah elleni edzőmeccsre

Szombaton már kifejezetten az azeri bajnokra készült futballcsapatunk az edzőtáborban - VIDEÓ!

Joseph: "Ez az én gólom volt és kész!"

Lenny Joseph értékelte a világbajnoki szereplését, de a szurkolóinknak is üzent - EXKLUZÍV INTERJÚ!

Csukics: „Kikaptunk a derbin, hazamentem és zokogtam”

Életkép egy szerb kisváros poros utcáin, eszmélés a vesztes derbi után, a Fradi az élet – INTERJÚ!

32 fokból 10 fokba! Jégkádteszt az edzőtáborban

A játékosok azonnal kipróbálták a jéghideg vizet, és kiderül, milyen jótékony hatása van a kezelésnek - VIDEÓ!

Kőkemény edzések és sok nevetés a csapatépítőkön

Már az első edzéseken érkeztek a bombagólok és a védések labdarúgócsapatunk ausztriai edzőtáborában – VIDEÓK!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin