2019. szeptember 9.
Egy éve nincs köztünk legendás kapusunk
Egy éve ezen a napon hunyt el klubunk egykori kiválósága, a kapuslegenda, Géczi István.

Géczi István 1944-ben született Sajóörösön. 1962-ben, 18 évesen került a Ferencvárosba. Bár a fiatal éveiben is igen sikeres kapus számos ajánlat közül választhatott, Mészáros József ígéretét senki sem szárnyalta túl. A Fradi kiváló edzője garantálta: ha a kapus megfelelően áll a munkához, válogatott kapust csinál Gécziből.

Géczi 1962-től 1975-ig erősítette egyesületünket, egyetlen más csapatnak sem volt a játékosa. Ebben az időszakban 507 mérkőzésen védte csapatunk hálóját, ebből 309 bajnoki, 153 nemzetközi, 46 pedig hazai díjmérkőzés volt. 309 bajnoki meccse a mai napig rekord a Fradi kapusai között – 110 meccsen húzta le a rolót.

1964. március 15-től 1967. október 31-ig, 44 hónapon át 102 bajnoki mérkőzésen megszakítás nélkül sorozatban védte a Ferencváros kapuját. Az 1968-as idényben meccsenként átlagban mindössze 0,59 gólt kapott, ami máig a legjobb mérleg a magyar bajnokságban!

Csapatunkkal ötszörös magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, és nemzetközi porondon is maradandót alkotott. Géczi István az egyetlen magyar kapus, aki három európai kupadöntőben is szerepelt: a 1965-ös győztes és az 1968-as vesztes VVK-döntő mellett 1975-ben a KEK-fináléban is pályára lépett. Mindemellett 1972-ben UEFA-kupa-elődöntőig is eljutott a Ferencvárossal.

A magyar válogatottban mindössze 23 találkozót jegyzett, részben amiatt, mert az akkori rendszer döntése értelmében öt évre száműzték a nemzeti együttestől. Így is szerepelt Európa- és világbajnokságon, valamint olimpián is, utóbbin ezüstérmet ért el a válogatottal 1972-ben, Münchenben.

1975-ös visszavonulása után az FTC kapusiskoláját vezette, és volt az NB I-es csapat kapusedzője is.

A Fradi mellett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen dolgozott, doktori címet szerzett, és országgyűlési képviselő is volt. Géczi István javaslatára jött létre a magyar parlament Ifjúsági és Sportbizottsága.

Pályafutása elismeréseként 1974-ben az FTC örökös bajnoka lett, 1991-ben FTC Aranydiplomát, míg 1999-ben Centenáriumi Aranydiplomát vehetett át.

Géczi István egy éve, szeptember 10-én hunyt el, emlékét örökké megőrizzük!

Cikkajánló

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin