2019. november 24.
„Egy Fradi-ZTE előtt mindig jó érzések vannak bennem”
Korábbi csapatkapitányunk, Józsi György klubunk mellett vasárnapi ellenfelünkhöz is erősen kötődik.

Öregfiúk csapatunk jelenlegi játékosa, a Ferencváros mezét 2010 és 2014 között közel 100 tétmérkőzésen viselő Józsi György számára különleges mérkőzés a labdarúgó NB I 13. fordulójában sorra kerülő FTC–ZTE FC, hiszen korábbi csapatkapitányunk Zalaegerszegen született, pályafutása elején pedig a ZTE-ben is játszott, bajnok volt a zalai együttessel.

- Egy ilyen mérkőzés előtt mindig jó érzések vannak bennem, most különösen, hiszen a Zalaegerszeg ebben az idényben hosszú idő után újra az élvonalban szerepelhet – mondta Józsi György a teljes terjedelemben a vasárnapi meccs stadionújságjában elérhető interjúban. - Zalaegerszegen születtem, ott lettem élvonalbeli játékos, részese voltam a bajnoki címnek, ám ahogy mindenki, idővel új kihívásokra vágytam, ezért eligazoltam, a karrierem vége felé pedig úgy alakult, hogy négy évig játszhattam a Ferencvárosban is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ha visszatekintek a pályafutásomra, különösen a zalaegerszegi vagy a ferencvárosi időszakomra, csakis jó érzések vannak bennem.

Interjúnkban a 36 éves Józsi György beszélt gyermekkori emlékeiről, öregfiúk csapatunkról, egy emlékezetes Fradi–ZTE-ről és arról is, hogy hiányzik-e neki a profi futball. Meccsnapi kiadványunkat keresse a ZTE FC elleni mérkőzést megelőzően a Groupama Aréna főbejáratánál található Fradi Shopban, ahol különleges ajánlattal várjuk!

Utolsó előtti 2019-es hazai bajnoki mérkőzésünkre még kaphatók belépők személyesen a stadion jegypénztárainál (vasárnap a mérkőzés kezdetéig) vagy online a meccsjegy.fradi.hu-n.

Labdarúgó NB I., 13. forduló

FTC-ZTE FC

2019. november 24., vasárnap 18.00

Helyszín: Budapest, Groupama Aréna

Jegyek: személyesen a stadion jegypénztárainál (vasárnap a mérkőzés kezdetéig) vagy online a meccsjegy.fradi.hu-n.

Cikkajánló

Megújult játékosbemutatók vasárnaptól a stadionban!

A vasárnapi, ZTE elleni mérkőzésen szurkolóink megújult formában láthatják játékosainkat a kivetítőn – VIDEÓ!

„Legutóbb sem volt könnyű a ZTE ellen, most se lesz”

Sergei Rebrov úgy gondolja, ismét megtaláljuk a győzelem útját a Zalaegerszeg ellen.

„Hazai pályán csak a siker elfogadható”

Az FTC másodedzője és kapusa is jól emlékszik a legutóbbi, ZTE elleni mérkőzésünkre.

Meccsnapi ajánlat: téli szett kedvezménnyel!

November 24-én, vasárnap kedvezményes áron kínáljuk az UEL téli szettet.

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin