2023. március 29.
EL-hősök: különleges kiállítás nyílt a Fradi Múzeumban
Klubunk rendhagyó időszaki kiállítással állít emléket labdarúgóink 2022/23-as európai kupamenetelésének.

A Ferencváros férfi labdarúgócsapata 2019 óta zsinórban négy szezonban is csoportkörös lett valamely európai kupasorozatban: 2019-ben és 2021-ben az Európa Liga csoportküzdelmeiben volt érdekelt együttesünk, 2020-ban pedig a Bajnokok Ligájában mérettettük meg magunkat. A 2022/2023-as idényben a zsinórban negyedik főtáblás szerepléssel nem elégedett meg Sztanyiszlav Csercseszov gárdája, ugyanis csoportgyőztesként bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe, így 50 ezer szurkoló előtt léphetett pályára a Puskás Arénában a Leverkusen ellen.

Csapatunk 48 év után játszhatott ismét európai kupamérkőzést tavasszal, és bár a sorozat most véget ért, de erre a nemzetközi szereplésre alighanem örökké emlékezni fogunk.

Ennek a fantasztikus menetelésnek állít emléket az EL-hősök kiállítás. Dibusz Dénes kesztyűjét, a Monaco elleni, sorsdöntő találatot szerző Zachariassen cipőjét, vagy éppen az EL-sorsolás hivatalos golyóit is megtekinthetik az érdeklődők a rendhagyó kiállításon a Fradi Múzeumban.

- Kiállításunk az EL-hősök nevet viseli, de ez a tárlat nem csak 16 meccset, 24 gólszerzőt és egy csapatot mutat be, hanem annál sokkal többet. Azt, hogy önbizalommal, hittel, munkával bármi elérhető, hogy igenis meg lehet csinálni! Emlékeznek, a Trabzonspor ellen hogy kezdtünk idehaza? Egy kiállítással... De bebizonyítottuk: ha harcolni kell, nem a kutya mérete fontos a harcban, hanem a harc mérete a kutyában! – nyilatkozta a kiállítás megnyitóján Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

Az eseményen jelen volt a Ferencváros csapatkapitánya, Dibusz Dénes is, aki az EL-menetelés egyik főszereplője volt.  

- A pályán átéltem a sikereket, most pedig egy kicsit újraéltem ezeket a győztes pillanatokat. Örülök, hogy mindennek részese lehettem, csapattársaimmal együtt büszke vagyok rá, hogy idáig jutottunk, alig várjuk a folytatást! – mondta a válogatott kapus.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a rá jellemző stílusban tekintett vissza a nemzetközi szereplésre.

- Amikor legyőztük a Slovant Pozsonyban, azt mondtam: nem rossz. Ezt most is tartom, de nem elégedhetünk meg ennyivel, mindig van feljebb! Örülök annak, hogy jó néhány emlékezetes meccset tudtunk játszani, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg felejthetetlen élményt szereztünk fantasztikus szurkolóinknak, akikre a jövőben is számítunk – mondta a mester.

A hivatalos megnyitót követően már a szurkolók is ellátogathatnak az időszaki kiállításra.  

- Ahogy a klub és a játékosok, így mi is büszkék vagyunk arra, hogy a Fradi Múzeum újkori történelmének ez már a tizedik időszaki kiállítása. Mezek, cipők, zászlók, de sorolhatnám tovább a kiállított ereklyéket. Hatvan tárgy és sok-sok felejthetetlen emlék – ezzel várjuk a látogatókat – mondta Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője.

A Fradi Múzeummal kapcsolatos információkról ITT tájékozódhat.

A hátralévő bajnoki találkozóinkra ITT vásárolhat jegyeket.

Cikkajánló

Ki volt decemberben az iFOREX Europe Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Íme, a DVTK elleni győzelem pillanatai

A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!

„Elégedett vagyok a játékosok mentalitásával!”

Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.

Győzelemmel zártuk a 2025-ös évet Miskolcon

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.

Tippeljen, és nyerjen fekete-zöld baseball sapkát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a DVTK elleni idegenbeli bajnoki végeredményére!

Fradi Zóna Értékelés Live a Diósgyőr ellen

Pénteken 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe legújabb adásában.

Gyere a Fradi Élményműhelybe!

Február 3-tól startol a háromféle fradis szuperprogram 7-14 éves gyermekeknek a Groupama Arénában!

Vezetőedzőnkkel jön a legújabb Fradi Zóna Bemelegítés

Érkezik 2025 utolsó Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe adása Robbie Keane-nel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin