Az FTC Baráti Kör a múlt héten új elnököt választott a Ferencváros háromszoros magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa- és háromszoros Szuperkupa-győztes korábbi labdarúgója, a legendás, 1995-ös BL-főtáblás csapatban is szerepelt Telek András személyében. Az 55 éves, 24-szeres korábbi futballista örömmel vállalta a felkérést, és a Fradi.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, hogy milyen újítással szeretné kezdeni elnöki mandátumát. Emellett munkájáról, terveiről, valamint aktualitásokról is beszélgettünk.

– Mit jelent önnek, hogy megválasztották az FTC Baráti Kör elnökének?

– Óriási megtiszteltetés, hogy Bálint Laci bácsi után rám gondoltak, hogy méltóképpen tudnám képviselni a Baráti Kört, és méltóképpen tudnám folytatni azt a munkát, amit Laci bácsiék végeztek.

– Milyen út vezetett el a jelöltségig? Mikor kapta a felkérést?

– Már tavaly ősszel megkérdezték, hogy lenne-e kedvem hozzá. Már vagy tíz éve tagja vagyok a Baráti Körnek, örültem nagyon a megkeresésnek.

– Milyen feladatokat ró ez önre a továbbiakban?

– A Baráti Kör havonta egyszer jön össze, minden hónap utolsó keddjén, ahol köszöntjük az aktuálisan ünnepelt legendáinkat, sportolóinkat, akik valami nagy dolgot értek el az utóbbi időben a Fradiban. Ezen kívül a legendák emlékét is őrizzük, időnként, ha aktualitása van, akkor elmegyünk koszorúzni temetőkbe. Az új terveink közé tartozik, hogy a vidéki fradisták körében is népszerűsítsük a Baráti Kört, és akár Budapesten túl is tartsunk rendezvényeket.

A futballban már aligha vállal feladatot

– Köztudott, hogy futballpályafutása után biztosítási területen helyezkedett el, azóta pedig alkuszcége van, üzletkötőként dolgozik, az interjúnk megbeszélt időpontjában is munkaidőben volt. Hogyan néz ki egy átlagos munkanapja, hete, mik a főbb feladatai?

– A cégvezetés és az üzletkötés is benne van a feladataim között. A munkaidőm abszolút változó, attól függ, hogy az ügyfeleim mennyi feladatot adnak. Nagyon sokat vagyok számítógép előtt, emellett megyek megbeszélésekre, tárgyalni, ha úgy igényli az ügyfél, illetve ha kár van, kárrendezési feladataim is vannak. Nagyjából ez tölti ki az időmet. Időnként hétvégén is dolgozom, rugalmas időbeosztásban élek.

– Tud olyanról, aki kifejezetten azért választja az ön cégét, mert Fradi-kötődésű?

– Persze, vannak ilyen cégek, akik óriási Fradi-szurkolók, ezért ők nálunk kötik a biztosítást.

– Feltételezem, nem hátrány az, hogy ismert labdarúgó volt…

– Ennek köszönhetem a két legnagyobb ügyfelemet: a Magyar Labdarúgó-szövetséget és a Ferencvárosi Torna Clubot is.

– Hány embernek ad munkát?

– Most már tízen vagyunk, ebben a létszámban vannak üzletkötők, adminisztrátorok is.

– Miért szereti ezt a foglalkozást?

– A kötetlenség, az, hogy nem kell állandóan egy helyen lenni, és az, hogy nincs az embernek főnöke – ezek voltak a fő szempontok. Illetve édesapám is ezzel foglalkozott, ő korábban azt mondta, hogy szerinte az ismertebb embereknek előnye van, hogyha ezen a területen tudnak elhelyezkedni, mert nekik könnyebb a szükséges kapcsolatrendszert kiépíteni.

Telek András a futballkarrier után is megtalálta azt a területet, ahol sikeres lehet

– Tavaly azt nyilatkozta, hogy 50 felett is szeret új dolgokat tanulni, akkor nyelvtanulásról számolt be. El tudja képzelni, hogy később akár egy teljesen új területen is kipróbálja még magát?

– Ha szűken számolunk, akkor nagyjából tíz évem van a nyugdíjig, 65 éves kor fölött már nem nagyon szeretnék dolgozni, csak utazni és élvezni az életet. Ha valaki vállalkozással foglalkozik, akkor persze, bármikor benne van, hogy új irányt vesz majd az élete. Meglátjuk, hogy miként alakul, egyelőre nem tervezek váltást.

– Mit gondol, láthatjuk még bármilyen szerepben a futball területén?

– Arra látok a legkevésbé esélyt, hogy bármikor is klubvezető vagy sportigazgató legyek. Megmondom őszintén, én már csak úgy szeretek meccsre menni, amikor szurkolóként jól érezhetem magam. Azt a fajta stresszt, amit egy mérkőzés hoz minden héten, azt inkább már elkerülöm.

Két trófea megszerzését sem tartja kizártnak

– Beszéljünk kicsit a fociról, hiszen izgalmas időszak előtt állunk: szombaton a MOL Magyar Kupa idei döntőjében leszünk érdekeltek, a következő héten pedig eldől a bajnoki cím sorsa. Hogy látja, hány serleggel zárja a Fradi a szezont?

– Mindig optimista vagyok, úgyhogy én bízom benne, hogy lesznek csodák, és akkor mindkét trófeát meg tudjuk szerezni. A sport már csak ilyen: nem nyerhetsz mindig, van, amikor nem te leszel az első, ez benne van a játékban. Bízom benne ettől függetlenül, hogy lesz még csavar ebben a bajnokságban és meg tudjuk nyerni, de az biztos, hogy nem a mi kezünkben van a bajnoki cím sorsa. A Magyar Kupában viszont úgy érzem, mi vagyunk az esélyesek.

Az Ajax elleni, hazai BL-mérkőzés előtt 1995-ben

– Ön szerint mik a főbb okai annak, hogy ponthátrányban várja az utolsó bajnoki fordulót a Ferencváros?

– Én azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb erősségünk Varga Barni és Tóth Alex voltak, az sok elveszített pontunkba került tavasszal, hogy ők a télen eligazoltak. Azt hiszem, a két legjobb játékos eligazolását más csapat is megszenvedte volna. Bízom benne, hogy megtaláljuk a következő szezonra azt a két karaktert, aki őket tudja pótolni, és újra bajnokok leszünk – ez kis szerencsével akár az idén is megtörténhet.

– Az utolsó két mérkőzésen a ZTE lesz az ellenfél. Pályafutása végén, a 2001/2002-es szezonban játszott ebben a klubban. Kötődik bármennyire is a csapathoz emiatt?

– Amikor találkozunk volt csapattársakkal, mindig örömmel üdvözöljük egymást, ezen kívül van egy-két zalaegerszegi szurkoló, akivel tartom a kapcsolatot, de megmondom őszintén, nem jutok el minden évben Zalaegerszegre. Ha van egy hírverő meccs vagy egyéb alkalom, akkor örömmel, de nem járok vissza évente a városba.

– Zalaegerszeg előtt Kínában is futballozott 2000-ben. Ott járt azóta?

– Nem, nem voltam, de tervezem, hogy egyszer még visszatérek Ázsiába.

– Melyik városban volt, és milyen emlékeket őriz a kínai időszakből?

– Úgy hívják hogy Yan Bian, az észak-koreai határhoz van közel, 40-50 kilométerre, ha jól emlékszem. Hűvösebb volt az éghajlat, mint itt, volt, hogy májusban is két melegítő volt rajtunk. Rengeteg utazással járt az ottani szereplés, de élveztem azt az egy évet, amit kint töltöttem.

– Maradt az életében bármilyen szokás, amit hazahozott Kínából?

– Korábban sem rajongtam a kínai konyháért, most sem. Rengeteg rizst meg csirkét ettem kint. Az emlékek megmaradtak, például amikor elmentünk cirkuszba vagy akár Sanghajban töltöttünk egy hetet. Nagyon szép városokat nézhettünk meg, de nagyon nagy kötődés nem alakult ki bennem.

– Mennyire szeret kimozdulni, utazni? Van erre ideje?

– Én nagyon élvezem! Most például februárban, a Fradi öregfiúkkal, egy szűkített csapattal kimentünk a Vatikánba focizni egy kis öregfiúk tornára. Nagy élmény volt ismét együtt lenni a többiekkel. Nekem Róma különösen kedves helyszín, úgyhogy örömmel mentem.

Rögtön az első pillanatban eldőlt a sorsa

– Rákosi Gyula, Nyilasi Tibor, Novák Dezső, Mucha József és Varga Zoltán – ők mindannyian voltak edzői a Ferencvárosban. Legendák. Milyen volt velük dolgozni?

– A profi karrierem során ők voltak az akkori csapatoknak a vezetőedzői, és örülök, hogy ennyi élő legendával dolgozhattam együtt a Fradiban. Ma már jellemzően külföldi edző van a legtöbb csapatnál, de abban az időszakban még a saját, helyi kötődésű szakemberek töltötték be a vezetőedzői posztokat a kluboknál. Nagy élmény volt velük beszélgetni, nosztalgiázni.

– Szinte valamennyiüknél stabil csapattag volt. Utólag mit gondol, ez minek volt köszönhető?

– Egyrészt, amikor bekerültem, Pintér Attila eligazolt, utána pedig hála Istennek nem igazoltak a posztomra mást. Bízom benne, hogy nem okoztam csalódást. A kilencvenes évek jellemzően a sikerekről szóltak, vagy kupát, vagy bajnokságot nyertünk, úgyhogy nagyon szép korszaka volt ez az éra a Fradi történelmének.

– Ön is tagja volt az 1995-ös BL-főtáblás csapatnak. Az a csoportkörös szereplés máig elkíséri – mennyiben változtatta meg az életét?

– Biztos, hogy befolyásolta. Mind a mai napig, ha bármikor találkozom szurkolókkal, a legtöbben azt a csapatot említik meg, mint a legszebb emlékük a kilencvenes évekről. Az volt a pályafutásunk csúcsa, én is akkor játszottam a legjobban. Szerintem elkísér minket életünk végéig ez a pozitív, fantasztikus eredmény.

A Fradi Zóna vendégeként

– Akik akkor megélték azokat a meccseket, biztos vagyok benne, hogy akár manapság is megismerik az utcán, de mi a helyzet a fiatalabbakkal? Ők leszólítják, felismerik, ha látják?

– A húszévesek nem köszönnek rám, nem ismernek meg, viszont a negyvenesek-ötvenesek megismernek, oda is jönnek hozzám a buszon, villamoson vagy bárhol a városban.

– Olvastam, hogy ha elintéznivalója van, főként tömegközlekedéssel jár. Miért?

– Én nagyon jól érzem magam a buszon, a villamoson, szerintem kulturált, jó lehetőségek vannak a közelekedésre. Manapság már az applikáció segítségével előre tudok tervezni azzal, hogy mikor jön a busz, villamos. Nekem bevált ez a közlekedési forma.

– Az FTC saját nevelésű futballistája volt, később éveket töltött a felnőtt csapatban, edzőként is szolgálta a klubot, amelyhez ezer szállal kötődik. Ha visszaemlékszik, ki tud jelölni egy pontot, történést, amikor véglegesen eldőlt, hogy a Fradi lesz az élete klubja?

– Én azt gondolom, az első pillanatban, amikor édesapám először levitt a Fradiba kilenc évesen, ott eldőlt minden. Itt éreztük a legjobban magunkat, onnantól kezdve pedig természetes volt, hogy amikor csak lehetett, minden évben a Fradiban maradtam. Ott lettem felnőtt játékos, ott kezdtem edzősködni, az öregfiúkban is tíz évet játszottam, most pedig a Ferencváros veterán csapatában játszom, úgyhogy el sem tudnám képzelni, hogy más klubhoz tartozzak szorosan.

Hatos Szabolcs