Ezen a napon ünnepli 57. születésnapját a Ferencváros korábbi futballistája, Nyilas Elek. A labdarúgócsapatunk színeiben két korszakban, előbb 1995-től 1997-ig, majd 1998 és 1999 között összesen 160 mérkőzésen szerepelt középpályás tagja volt a 31 évvel ezelőtti első BL-főtáblás együttesnek, valamint az 1995/1996-os évad bajnokcsapatának is. Aktív pályafutása után edzőnek állt, felnőtt és ifjúsági területen is vállalt munkát, két éve viszont Gyulára költözött, ahol jelenleg is a Gyulasport Nkft. szakmai igazgatójaként tevékenykedik.

„Az Újpest még nem tart ott, hogy a Ferencvárost megszorítsa”

– Fiatalként Újpesten focizott, szurkolni mégis az Üllői útra járt. Milyen volt Fradi-drukkerként évekig az Újpest utánpótlásában futballozni?

– Ezzel kapcsolatban mindig azzal kezdem, hogy azt az időszakot nem szabad összehasonlítani a maival, mert speciális volt a helyzet a gyermekek számára. Nagyon-nagyon ritka volt az, hogy a gyerekek – még a módosabb családokból származók is – a szüleikkel jártak az edzésekre. Ezt csak azért mondom, mert én például Dunakeszin laktam, Újpest szomszédságában, de 11 éves koromtól már egyedül jártam a foglalkozásokra. Újpest szinte a szomszédban volt, ezért esett a választás – az Újpest utánpótlás-vezetőjének megkeresése után – arra az egyesületre. A belsőbb kerületekbe nem tudtam volna egyedül elutazni. Egyébként nem voltam egyedül a csapaton belül, többen is Fradi-szurkolók voltunk.

– Később, amikor már a Fradihoz került, gyakran zrikálták a újpesti múltja miatt?

– Nem kifejezetten. Nyilván, ha valaki látja a pályafutásom alakulását, és azt, hogy az Újpestben is voltam, előfordul, hogy megkérdezi az okát, de semmi több.

– Hogy látja a jelenben az Újpest és a Ferencváros rivalizálását? Ki nyeri a vasárnapi derbit?

– Ha a papírformát nézzük, a Ferencvárosnak kell a mérkőzést megnyerni. Ha a bajnoki címet meg szeretnénk újra szerezni, akkor mindenféleképpen győznünk kell. Ami Újpesten elkezdődött, az üdvözlendő, de szerintem az Újpest nem tart még ott, hogy a Ferencvárost megszorítsa. Talán majd valamikor, a közeljövőben. A Ferencváros előrébb tart, de a derbik még mindig derbik. Sokan mondják azt, hogy az Újpest elmúlt években való gyengélkedése miatt elveszett a rangadó nimbusza, de szerintem nem, ez továbbra is kiemelt mérkőzése ennek a bajnokságnak, tejesen mindegy, hogy ki hányadik helyről várja a meccset. Ami kicsikét aggasztó, hogy fogyóban vagyunk most, a magyarszabály betartásával eléggé megritkult a lehetősége a szakmai vezetésnek. Ez befolyásolhatja a két csapat közötti minőség megmutatkozását, de én bízom abban, hogy a Ferencváros prolongálja az évek óta tartó sikersorozatát az Újpest ellen. Mindenképpen győzelemre számítok!

– A helyszínen nézi majd a rangadót?

– Nem szoktam járni Újpestre mérkőzésre. Ritkán járok más stadionokba, mint a Groupama Aréna és a nemzeti stadion, mert elfoglalt vagyok hétvégente is a munkám miatt. Amikor a profi osztályban dolgoztam, nyilván a saját mérkőzéseim voltak előtérbe helyezve, most pedig az utánpótlás miatt rengeteg MLSZ-rendezvényen veszek részt, szinte minden héten, van, amikor akár kettőn is, ez pedig elveszi az időmet azelől, hogy több mérkőzésre is kilátogassak. Amikor időm engedi, akkor vagy a Fradi mérkőzéseit tekintem meg, elsősorban inkább az Üllői úton, vagy pedig van nagyon sok válogatott mérkőzésünk, azokra szoktam elmenni.

Igyekezett mindig úgy játszani, hogy az elfogadható legyen

– Térjünk vissza a pályafutására! Vácott lett élvonalbeli labdarúgó, majd öt sikeres év után szerződtette a Ferencváros. Miként emlékszik vissza az átigazolás körülményeire?

– Ötéves szerződést írtam alá a váci csapathoz, ez 1995 nyarán járt volna le. Akkor olyan helyzet volt, hogy ezeket meg kellett várni, nem voltak játékosok kivásárolva, illetve a lejárt szerződésű játékosokért is fizetni kellett. Emlékszem, az 1993/1994-es bajnoki szezonunk után, tehát még a szerződésem lejárta előtt egy évvel hallottam olyan véleményeket, hogy felmerült a Ferencváros szakmai stábjában az, hogy leigazoljanak engem, viszont akkor még nem járt le a szerződésem, ezért egy évvel később realizálódott a helyzet. Ezzel kapcsolatban volna egy személyes történetem is!

– Hallgatom!

– Németh András, aki a női kézilabdacsapatnak nagyon sokáig sikeres vezetődzője volt, szinte szomszédom volt Gödön, illetve András fia és az én lányom együtt jártak óvodába, sőt, általános iskolában is osztálytársak voltak. Az egyik ilyen, óvoda előtti találkozásunk alkalmával András átnyújtott nekem egy névjegyet, amin Havasi Mihály (labdarúgó-szakosztályunk néhai technikai vezetője – a szerk.) neve szerepelt, így vettem fel vele a kapcsolatot. Onnantól már elég hamar eldőltek a főbb kérdések, mert annak ellenére, hogy volt megkeresésem más kluboktól is, a Ferencváros ellenében én már senkivel nem tárgyaltam, mivel nagyon nagy vágyam volt, hogy a Ferencvárosban játszhassak. Jöhetett bárki, nagyon nagy tisztelettel vettem és örültem a megkeresésnek, de mindenkinek azt tudtam már csak mondani, hogy megegyeztem a Ferencvárossal, és vártam a nyarat. Március-április tájékán megállapodtunk, ennek ellenére a hátralévő időben mindent megtettem a Vác sikeréért is.

– Különösen pikáns lehetett az 1994/1995-ös szezon végén, azaz a távozása előtt, hogy éppen a Vác és a Fradi vívhatta egymással a kupadöntőt.

– Emlékszem, akkor már Füle Anti barátomról tudott volt, hogy az MTK-ba megy, rólam pedig tudható volt, hogy a Ferencvárosba igazolok, és mindketten a cserék közé voltunk nevezve a kupadöntő második mérkőzésén. Én a szünetben beállhattam. Amikor mentünk ki a kezdéshez, egymást próbáltuk motiválni mi, váci játékosok. Közben Simi (Simon Tibor – a szerk.) viccesen átszólt nekem a másik térfélről, hogy hagyjam már ezt, mert a nyártól már úgyis a Ferencvárosban fogok játszani.

– Milyen volt az akkori Ferencváros öltözőjébe megérkezni? Hogyan fogadták?

– Nagyon motviált voltam, és próbáltam azt a teljesítményt, sőt, még többet letenni az asztalra az edzéseken és az öltözőben is, amivel el tudom fogadtatni magam, úgy érzem, ez sikerült is. Aránylag közvetlen ember vagyok, nagyon szeretem a társaságot, a vidámságot, összességében ezek a dolgok sokat segítettek abban, hogy be tudtam illeszkedni.

Nyilas Elek 31 évvel a Fradiba igazolása után is gyakran megfordul az Üllői úton

– Hamar megalapozta a népszerűségét, hiszen góllal debütált a Magyar Kupában és a bajnokságban is, vagyis gyorsan felvette a fonalat.

– Szerintem egyetlen dolog van, amivel az ember a leggyorsabban be tud illeszkedni egy csapat életébe, azt pedig a teljesítménye. Az akarattal, az alázattal, a hozzáállással, a fáradhatatlansággal nekem soha nem volt problémám, és ez extrán jelentkezett nálam a Fradinál is. A Ferencváros szurkolótábora el tud fogadni bármit, a vereséget és a kiesést is, csak a lelketlen játékot nem, és gondolom azt látták rajtam, hogy ami bennem van, azt mindig megpróbáltam kiadni.

– A megérkezése utáni időszakban első magyar csapatként BL-főtáblás lett a Fradi. Mennyiben változtatta meg az életüket ez a siker?

– Az ember örült a sikereknek, a győzelmeknek, örült annak, hogy első magyar csapatként sikerült főtáblára jutni. Ezeket összevetve, persze, hatalmas eredmény volt, de akkor ezen nem nagyon tudtam gondolkodni, mert sorra jöttek a mérkőzések. Bekerültünk a válogatottba, ott volt a Magyar Kupa, a bajnokság, a Bajnokok Ligája, szinte idő sem volt arra, hogy az ember ezt megpróbálja elemezni. Egy biztos: éreztük a felénk áradó szeretetet, elismerést, ami rengeteg pluszt jelentett nekünk.

A Real Madrid elleni BL-mérkőzés közben, labdával Nyilas Elek

– A Ferencváros első hazai BL-gólja az öné, edzője szerint pedig ön nyújtotta a legjobb teljesítményt a csoportkörben. A BL-szereplés azóta is legendás. Miként gondola rá vissza 31 évvel később?

– Megpróbáltam mindig a tudásom legjavát nyújtani, és úgy játszani, hogy az elfogadható legyen. Azt hiszem, hogy Hajdu Attila és én játszottunk az Anderlecht-meccseket is hozzászámolva nyolc BL-mérkőzést az elejétől a végéig. Ez nagy dolog, nagy élmény volt. Az, hogy az edzője valakiről ilyen elismerően beszél, az azt gondolom, a szurkolók szeretete mellett az egyik olyan dolog, amiért érdemes csinálni ezt az egészet.

– A Fradinál töltött első korszaka után, 1997-ben Izraelbe szerződött, ott több csapat színeiben is játszott, majd visszatért Magyarországra. Volt válogatott is 14 alkalommal. Utólag miként gondola vissza rá, mindent kihozott a pályafutásából?

– Mindig azt mondom, hogy lehetne jobb. Maximalista ember volnék, soha nem vagyok elégedett az elért eredményekkel, de természetesen mindegyikre büszke vagyok. Ha akár csak egyszer húzhattam volna fel a válogatott mezét, akkor is rettentően büszke lennék, hogy én ebbe a körbe bekerülhettem. A külföldi pályafutásom más kérdés. Talán lehetett volna abban az időben elismertebb bajnokságba is szerződni, ennek ellenére sem vagyok elégedetlen. Az akkor így volt jó. Nem voltak nagyon más lehetőségeink, gondolok itt az ügynökök kapcsolatrendszerére, akik ezt az egészet segíteni tudták volna – nem volt olyan kiépített hálózat, mint manapság. Én elégedett vagyok azzal, amit elértem, amit kihoztam a pályafutásomból.

– Az aktív évek után edzőnek állt, utánpótlás és felnőtt csapatok mellett is dolgozott, jelenleg másfél éve Gyulán tevékenykedik. Mi a feladata pontosan?

– A kiemelt körzetközpont szakmai vezetője vagyok. Hozzám tartozik az utánpótlás-futball Gyula városában, illetve az edző-kollégák mentorálása is. Több, mint 200 gyerkőcünk és 18-19 kollégám van, tehát egy jól működő, infrastrukturálisan is rendben lévő klubnál dolgozhatok. Edzőként kipróbáltam már mindent, az utánpótlásban voltam amatőr csapat trénere, később lehettem profi csapat edzője is, majd voltam kilenc évig szakmai igazgató egy profi klubnál, és most újra a gyerekekkel dolgozom, ami a kedvencem. Nagyon szeretem a profi labdarúgást is, de gyerekekkel foglalkozni a legjobb. Őket elindítani egy úton, ami tele van nehézségekkel, rögökkel, közben istápolni őket…

A pozitív hozzállásban hisz

– Budapesten született, manapság pedig Gyulán él. Hogy érzi magát távol a főváros zajától?

– Egy csodálatos városban élek, kulturált, pezsgő helyen. Nagyon szeretek Gyulán élni. Sokat tettem azért, hogy az ottani emberek elfogadjanak és befogadjanak a közösségükbe, úgy gondolom, ez sikerült is. A nyüzsgést nyugalomra váltottam, ezáltalegy sokkal nyugodtabb, kiszámíthatóbb életritmusba csöppentem bele. Ez jót tett, viszont nem tagadom, néha hiányzik a régi, megszokott közeg, amelyben 44 évet töltöttem el. Korábban éltem Budapesten, Dunakeszin, Gödön, Vácott – onnan nézve minden közel van, akár a különböző eseményekre, televíziós, rádiós felkérésekre, MLSZ- vagy Ferencváros-rendezvényekre gondolok. Gyuláról kicsit nehezebb ezekben aktívan részt venni, ezek hiányoznak picit az életemből, de ez nem panasz, teljesen rendben vagyok.

A szurkolók máig szívesen emlékeznek az 1995-ös BL-hősökre, így Nyilas Elekre és Keller Józsefre is

– Önre is igaz, hogy a labdarúgás az élete, mégis, mi az, ami kikapcsolja olyankor, amikor nem a futballal foglalkozik?

– Életem a labdarúgás, ami pedig kikapcsol, az a foci. Nagyon sok meccset nézek a televízióban különböző bajnokságokból. Ha van magyar mérkőzés, akkor elsősorban azt. Vannak hobbijaim, kerékpározom, horgászok, de ezeket sem viszem túlzásba. Senki ne vegye példának, de én aránylag lusta lettem a sok edzés hatására, ma már nehezebben mozdulok meg. Amikor nem muszáj, olyankor már nem erőltetem, de amúgy nagyon szeretem a sportot űzni. Egy picit lazábban, nyugisabban vagyok manapság.

– Ötvenhét esztendős lett, a szurkolók többsége azonban a harminc évvel ezelőtti, fiatal Nyilas Elekre emlékszik. Miként viszonyul az idő múlásához?

– Én is csak hasonló bölcsességeket tudok ezzel kapcsolatban elmondani, mint előttem már oly sokan: az ember annyi idős, amennyinek érzi magát. Nem a biológiai életkor számít, hanem hogy az ember mennyire fitt szellemileg és fizikailag. Próbálom karbantartani magam. Nagyon szeretek emberek között, társaságban lenni. Amikor gyerekek voltunk, már a harmincasokra is azt mondtuk, hogy fú, milyen öregek, ehhez képest ha most újra 30 vagy 35 lehetnék, mennyi minden lenne még előttem... Ötvenhét? Nem számolom az éveket, abszolút nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Egyrészt nem tudunk mit tenni az idő múlása ellen, legfeljebb annyit, hogy az ember próbálja magát fitten tartani szellemileg és fizikálisan, de amúgy meg azt gondolom, hogy amikbe nem tudunk beleszólni, azokon nem érdemes sokat gondolkodni. Én nagyon pozitív ember vagyok, szeretem azokat az embereket, akik nem panaszkodnak, nem sajnáltatják magukat. Pozitívan állok mindenhez, megpróbálom a jó dolgokat meglátni az életben. Azt vallom, hogy ha így állunk a dolgokhoz, akkor a nehézségeken is sokkal könnyebben urrá tudunk lenni.

Hatos Szabolcs