2023. augusztus 8.
„Életem egyik legszebb időszakát töltöttem a Fradiban”
Interjú az FTC korábbi labdarúgójával, André Schembrivel.

A máltai André Schembri 2010 márciusában, egy Paks elleni Ligakupa-meccsen debütált a Ferencvárosban, melyet a 2010/2011-es idény végéig, 2011. május 22-ig szolgált. A középpályásként és csatárként is bevethető játékos mindent figyelembe véve 53 alkalommal lépett pályára az FTC színeiben, 21 gólt szerzett, egy ízben bajnoki bronzérmet ünnepelhetett együttesünkkel. Azóta sok minden változott, Schembri később még futballozott Görögországban, Németországban, Cipruson, Portugáliában és Indiában is. Három éve vonult vissza, de a labdarúgástól nem távolodott el a 37 éves máltai válogatott ex-focista.

- Hogy vagy? Mivel foglalkozol jelenleg?

- Köszönöm szépen, remekül vagyok! Cipruson dolgozom, jelenleg az Apollon Limaszol U21-es csapatának vezetőedzője vagyok.

- A labdarúgás világától tehát a 2020-as visszavonulásod után sem távolodtál el.

- Jól mondod, 2020-ban vonultam vissza, az utolsó csapatom a Chennaiyin FC volt Indiában. Ezt követően azonnal munkába álltam, az utolsó aktív szezonom utáni nyáron elkezdtem edzőként dolgozni az Apollon ifjúsági csapatánál. Azóta is ezt a klubot szolgálom.

- A Ferencvárosnál 2010 és 2011 között futballoztál. Miként emlékszel a nálunk eltöltött időszakra?

- Csodás idők voltak! Életem egyik legszebb időszakaként gondolok arra, amikor Magyarország legjobb csapatában, a Ferencvárosban futballozhattam. Akkoriban én is egyre jobban szerepeltem, jó meccseket játszottunk, gólokat szereztem, a szurkolókat pedig imádtam. Ráadásul Budapest is gyönyörű!

- A legjobb eredményed egy bajnoki bronzérem volt a Ferencvárossal, amely azóta jóval eredményesebb. Követed a csapat eredményeit?

- A Fradinál remek munkát végeztek az utóbbi időkben, ennek köszönhetően ma már sokkal jobbak a körülmények a klubnál, mint akkor, amikor ott futballoztam – ilyen szempontból egy kicsit balszerencsés vagyok. Láttam, hogy a régi helyére egy modern, új stadion épült, de azt is tudom, hogy a klub sokat áldozott minőségi edzőkre és játékosokra. Mindez ráadásul az eredményekben is megmutatkozik, látom, hogy a Fradi az elmúlt években sorra nyerte a bajnoki címeket, hazai kupákat, de szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében is.

- Láttad esetleg a Fradi nemzetközi mérkőzéseit az elmúlt évekből?

- Természetesen! Mindig követem a Ferencváros eredményeit, örömmel látom, hogy a csapat évek óta uralja a magyar bajnokságot.

- Mit gondolsz a Ferencváros következő ellenfeléről, szülőhazád bajnokcsapatáról, a máltai Hamrunról?

- A Hamrun egyike a legnagyobb kluboknak Máltán. Van egy nagyon ambiciózus elnöke, az ő segítségével a csapat a harmadosztályból rövid időn belül visszajutott az élvonalba, ahol 2021-ben és 2023-ban is bajnok lett, köszönhetően annak, hogy az évek során rengeteget invesztáltak a fejlesztésbe, például új játékosok igazolásába is. A Hamrun nem számíthat könnyű mérkőzésre, a papírforma szerint előzetesen talán a Ferencváros az esélyesebb, de persze tudjuk, hogy milyen a futball, a pályán kell kiharcolni a továbbjutást. Különleges időszak ez a máltai futball számára, a csapatok több idegenlégióst foglalkoztatnak, mint korábban, ma már nemzetközi szinten is versenyképesek, így nem tudhatjuk előre, mi lesz a párharc kimenetele. Legyenek jó meccsek!

- Ciprusról aligha utazol haza megnézni a meccset, de azért követni fogod?

- Cipruson leszek, de természetesen, a tévében követni fogom!

- Mit üzennél a Ferencváros szurkolóinak?

- Az üzenetem, hogy még most is a szívemben őrzöm őket! Hihetetlen volt előttetek játszani! Jó szívvel emlékszem a Ferencvárosnál töltött időszakra, még mindig követem a csapat eredményeit, és ki tudja, talán egyszer visszatérek!

 

Névjegy

Név: André Schembri

Születési idő, hely: 1986. május 27., Floriana (Málta)

Posztja: csatár

Klubjai: Hibernians (2002-2005, Marsaxlokk (2005-2009), Eintracht Braunschweig (2007/2008 – kölcsönben), Carl Zeiss Jena (2008/2009 – kölcsönben), Austria Karnten (2009/2010), FTC (2010-2011), Olimpiakosz Volosz (2011), Panioniosz (2011-2012), Omonia (2012-2014), FSV Frankfurt (2014), Omonia (2014-2016), Boavista (2016/2017), Apollon (2017-2019), Chennaiyin (2019/2020)

Sikerei: máltai bajnok (2006/2007), Ciprusi Szuperkupa-győztes (2017), az év máltai sportolója (2010)

Cikkajánló

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin