84 éves korában elhunyt Kubatov Márk, a Ferencváros utánpótlásának egyik rendíthetetlen alakja, az FTC elnökének, Kubatov Gábornak nagybátyja.
Márk bácsi gyermekkora óta rajongott a Ferencvárosért. Ahogyan az a régi, legendás fradistákkal lenni szokott, mindig megtalálta a módját, hogy éppen hogyan segítheti a zöld-fehéreket. 25 éven keresztül volt az FTC utánpótlásának intézője, de nemcsak az adminisztrációval foglalkozott, volt, hogy edzette is a jövő generációját, az Albert Flórián Stadionban pedig hangosbemondóként is szolgálta egyesületünket.
Márk bácsi életének végig része volt az FTC szeretete, nemrégiben lelkesen mesélte emlékeit a 2010-es évek elejéről, amikor megkezdődött a Ferencváros újjáépítése.
- Már akkor is sokat beszélgettünk a Fradiról, amikor Gábor elkezdte a munkát ott. Legelőször azt javasoltam neki, hogy mielőtt bármiben is dönt, kérdezze meg róla Flóri bácsi véleményét is, aki akkoriban még a stadionon belül is el volt szigetelve. Azt gondoltam, hogy ha ő úgy gondolja, hogy valamivel érdemes foglalkozni, akkor az biztos, úgy is van.
Márk bácsi emlékét örökké megőrizzük. Nyugodjék békében!
Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.
A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.
Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!