2020. augusztus 25.
Megérkeztünk a Celtic elleni BL-mérkőzés helyszínére
Labdarúgócsapatunk kora délután érkezett meg a skót városba.

Csapatunk kedd kora reggel találkozott az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, majd a Groupama Arénában reggelizett közösen. Ezt követően, stadionunktól indult a reptérre, ahol 11.00-kor száll fel a Glasgow-ba tartó repülőgépre.

A tervek szerint a mieink magyar idő szerint 14.00 körül le is szálltak, majd rögtön a szállodába utaztak.

Sigér Dávid röviden nyilatkozott is az indulás előtt a FradiMédiának.

- Nagy motiváció, hogy tegnap a magyar válogatott keretébe is behívtak, be akarom bizonyítani, hogy a Fradiban és a nemzeti csapatban is helyem van. Az előző szezonban is remek érzés volt, amikor más nemzetek bajnokai ellen léphettünk pályára, és most is nagyon várjuk már a skót bajnok elleni összecsapást. Az lesz a legfontosabb, hogy fegyelmezetten hajtsuk végre azokat az utasításokat, amiket Sergei Rebrovtól kapunk.

Sergei Rebrov együttese ma este az összecsapás helyszínén, a Celtic Parkban edz, előtte pedig vezetőedzőnk, és egyik labdarúgónk tart sajtótájékoztatót. 

A Fradi Média ezúttal is minden történést végigkövet majd, ezért érdemes lesz a fradi.hu mellett Facebook-, Youtube-, Instagram-, Twitter- és Viber-csatornánkat is követni.

Cikkajánló

Bogdán Ádám: „Van miből erőt merítenünk”

Kapusunk szerint a tavalyi nemzetközi szereplés önbizalmat adhat a csapatnak.

Somália: „Szeretnénk meglepetést okozni!”

Közönségkedvenc brazil játékosunk bizakodó, nagyon várja már a Celtic elleni, jövő szerdai BL-selejtezőt.

Több mint 100 év után játszhatunk újra a Celtickel

A Ferencváros skót csapatok ellen eddig nyolc találkozóból négyszer győztesen hagyta el a pályát.

FTC-Ludogorec: Marco Rossi a Fradi Zónában!

A magyar fociválogatott szövetségi kapitánya is várja önöket csütörtökön 18:15-től vodcastműsorunkban.

KBSC–FTC: vegye meg a jegyét a kupameccsre!

Férfi labdarúgócsapatunk március 4-én, szerdán 20.00-tól lép pályára a Kazincbarcika ellen.

Ne hagyja ki! Jön a Fradi Zóna Elemzés legújabb adása!

Az MTK elleni győzelem után van mit elemezni, érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

EL-ajánlat: 40 százalék kedvezmény – csak a meccsnapon!

A Ludogorec elleni mérkőzés napján, február 26-án egy kedvező ajánlattal várjuk szurkolóinkat.

Éljük át újra: így nyertünk az MTK ellen

Franko Kovacevic, Elton Acolatse és Madarász Ádám góljával 3-1-re nyertünk az örökrangadón - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin