2026. augusztus 14.
Elit kupatársaságban a Fradi
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.

A 2026/27-es európai labdarúgó-kupaidényben eddig három európai kupaselejtező-körön van túl a Ferencváros, és mindegyiket sikerrel teljesítette.

Férfi labdarúgócsapatunk a Vojvodina, a Twente, majd a Górnik Zabrze ellen is továbbjutott az Európa Liga selejtezőjében. Az UEFA összesítése szerint így egyike vagyunk annak a mindössze hat klubnak, amely a selejtező első fordulójától a rájátszásig ugyanabban a sorozatban menetelt. Az első körben a szerb Vojvodinát búcsúztattuk: idegenben 2–1-re nyertünk, majd a hazai 3–0-s siker után 5–1-es összesítéssel léptünk tovább.

A második fordulóban a holland Twente volt az ellenfél. Az első mérkőzésen Enschedében 2–1-re győztünk, a budapesti  visszavágón pedig 2–2-es döntetlent játszottunk, úgy, hogy Philippe Rommens kiállítása miatt egy órán át emberhátrányban kellett játszanunk. De a lényeg, hogy nem kaptunk ki, és 4–3-as összesítéssel jutottunk a következő körbe. A harmadik fordulóban a lengyel Górnik Zabrze ellen a Groupama Arénában 1–0-ra nyertünk, míg a csütörtöki visszavágón 1–1-es döntetlent értünk el, ezzel 2–1-es összesítéssel biztosítottuk helyünket az Európa Liga rájátszásában.

Az európai selejtezőküzdelmek során mindössze hat csapat mondhatja el magáról, hogy a selejtező első fordulójától kezdve ugyanabban a sorozatban minden párharcát megnyerte. A Bajnokok Ligájában a bolgár Levszki Szófia és az azeri Sabah FK, az Európa Ligában a szintén bolgár CSZKA Szófia és a Ferencváros, míg a Konferencia Ligában az albán Dinamo City és a finn Inter Turku teljesítette ezt a különleges menetelést.

Amit még különlegesebbé tesz, hogy hat csapat közül csupán három, a Levszki, a Turku és a Ferencváros tudta megőrizni veretlenségét a hat összecsapás során.

Az Európa Liga-rájátszásban a török Trabzonspor lesz az ellenfelünk. Az első mérkőzést augusztus 20-án, Trabzonban, a visszavágót pedig augusztus 27-én a Groupama Arénában rendezik. A párharc győztese bejut az Európa Liga 2026/27-es idényének ligaszakaszába.

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!

Cikkajánló

Indul a jegyértékesítés a Trabzonspor ellen!

Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.

Dibusz Dénes: „Kalapemelés illeti a csapatot”

Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Megérdemelten jutottunk tovább”

Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.

Döntetlen a Górnik ellen, újra főtáblások vagyunk!

Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.

Távozik klubunktól Gruber Zsombor

A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.

Osváth Attila: „A továbbjutás a legfőbb célunk"

Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.

Tippeljen, és nyerjen egy férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs: „Szeretnénk a magunk játékát játszani”

Vezetőedzőnk mellett Cadu vett részt a Górnik Zabrze stadionjában tartott szerdai sajtóeseményen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin