2023. március 15.
„Elképesztő atmoszféra vár ránk, de ez motivál minket!”
Szerda este a Bayer Leverkusen vezetőedzője, Xabi Alonso és Lukas Hradecky válaszolt az újságírók kérdéseire.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk március 16-án, csütörtökön 21.00-tól a Puskás Arénában fogadja a Bayer Leverkusen együttesét az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóján. A mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón a Ferencvárostól vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov és kapusunk, Dibusz Dénes vett részt. Erről bővebben ITT olvashat, IDE kattintva pedig megnézheti, hogy mit vár a mérkőzéstől a március 15-én 42. születésnapját ünneplő sportigazgatónk, Hajnal Tamás.

Este az időközben Budapestre megérkező német csapat vezetőedzője, Xabi Alonso és kapusa, Lukas Hradecky is válaszolt az újságírók kérdéseire.

„A brémai meccs után három napunk volt felkészülni” – kezdte Xabi Alonso. „Jó meccset játszottunk a Werderrel, nyertünk, az energiáinkat is jól beosztottuk. A csütörtöki egy rendkívül intenzív mérkőzés lesz. Jó ellenfél a Fradi, de készen állunk mindenre.”

A spanyol szakember két sárga lapjáról, két kulcsjátékosa helyzetéről és a Puskás Aréna légköréről is beszélt.

„Tisztában vagyok azzal, hogy van két sárga lapom, de a legfontosabb az, hogy holnap meglegyen a továbbjutásunk. Csakis a csütörtöki meccsre koncentrálunk, rendkívül intelligensen kell majd futballoznunk, nem szabad, hogy bármilyen meglepetés érjen minket. Ami a játékoskeretet illeti, Florian Wirtz itt van a csapattal, Patrick Schick viszont nincs. A stadion lenyűgöző, talán az Atlético Madrid arénájához tudnám hasonlítani. Tudjuk, hogy elképesztő atmoszféra vár ránk, de ez csak motivál minket, a fiúknak is elmondtam, hogy ezekhez hozzá kell szokni az Európa Ligában. A Puskás Arénában lesz a döntő, de addig még jó néhány hónap és mérkőzés van hátra, amelyeket meg kell nyernünk. Készen állunk a holnapi napra! Az, amit elterveztünk, remélem, jól megy majd. Kontrollálnunk kell a mérkőzést és odafigyelni minden apró részletre” – tette hozzá Xabi Alonso.

A finn válogatott kapust, Lukas Hradeckyt a sok szurkolóról és a várhatóan fantasztikus hangulatról kérdezték.

„Jól kell védekeznünk, nem szabad hibáznunk. A tervünk az, hogy mi lőjük az első gólt. Nyilván nagyon kompaktnak kell lennünk, de bizakodó vagyok az elmúlt három napot látva. Természetesen nagy öröm nekünk is, hogy ilyen sok szurkoló előtt játszhatunk majd. Volt már hasonló élményben részem, ráadásul jól ismerem a magyar szurkolókat, tudom, hogy mire képesek. Láttuk, hogy valamilyen látványos koreográfiával készülnek majd és biztos vagyok benne, hogy már a meccs elejétől fogva hatalmas szurkolás lesz.”

Mindenki a Puskásba!

Férfi labdarúgócsapatunk március 16-án, csütörtökön a budapesti Puskás Arénában játssza a nyolcaddöntős párharc visszavágóját. Több tízezer jegy már gazdára talált - ne maradjon le, legyen ott ön is a Bayer Leverkusen elleni második meccsen! Részletek: ITT!

Segítünk a parkolásban!

A sorsdöntő UEL-összecsapásra érkező szurkolóinknak megnyitjuk az MVM Dome 1-es parkolóját, melyet a mérkőzés napján 13.00-tól ingyenesen használhatnak egészen másnap reggel 6.00-ig. Innen tömegközlekedéssel kell eljutniuk a helyszínre, a Puskás Arénához. További részletek ITT!

Cikkajánló

„Keane-nél esélyem sem volt megmutatni, mi van bennem”

Félelem, bizalom, önfejűség, Fradi, Borbély Balázs – őszinte vallomás ifj. Lisztes Krisztiántól – INTERJÚ!

Profi szerződést kötöttünk Szegedi Botonddal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Változott második ausztriai edzőmeccsünk helyszíne

Együttesünk az eredeti időpontban, de új helyszínen, a Kufstein Arénában játszik az azeri Qarabag FK ellen.

Ifj. Lisztes Krisztián továbbra is a Fradit erősíti

Fiatal szélsőnk marad továbbra is kölcsönben az Eintracht Frankfurttól – VIDEÓ!

Gruber-gól és helyzetek a Sabah elleni edzőmeccsen

Nézze meg az azeri bajnok elleni felkészülési mérkőzésünk összefoglalóját - VIDEÓ!

„Ez a meccs jó visszaigazolás volt a srácoktól”

Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.

Döntetlen az első ausztriai felkészülési mérkőzésen

Az FTC kétszer 60 perces edzőmeccset játszott vasárnap az azeri FK Sabah ellen, 1-1 lett a vége.

Tippeljen az edzőmeccsre, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték az FTC Facebook-oldalán: tippelje meg a Sabah elleni felkészülési meccs pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin