2026. január 11.
Ellenfélbemutató: következnek a bécsi zöld-fehérek
A 32-szeres osztrák bajnok ősszel leszerepelt az EKL-ben, amely után elküldték a kispadról Peter Stögert.

A Sportklub Rapid, ismertebb nevén Rapid Wien, Ausztria legsikeresebb klubja, 32 bajnoki címmel büszkélkedhet, s ezzel rekordernek számít, valamint 14 Osztrák Kupa-elsősége is van. A Rapidot 1899-ben alapították, és soha nem esett ki az élvonalból. A gárda legnagyobb nemzetközi sikere, hogy 1985-ben és 1996-ban is bejutott a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjébe, ám ott vereséget szenvedett, előbb az Evertontól kapott ki 3-1-re, majd a PSG verte 1-0-ra. 


A nyáron Peter Stöger irányításával kezdte meg a szezont a Rapid, amely az ETO FC Győr kiejtésével jutott be az UEFA Európa Konferencialiga főtáblájára, ahol azonban csúfosan leszerepelt, s 1 ponttal utolsóként kiesett. A Rapid gyengén szerepelt a bajnokságban is, a telet a Bundesliga 7. helyén töltik a zöld-fehérek.


A gyengébb eredménysorozat a Ferencvárost a 2021-2022-es idény első felében irányító Peter Stöger állásába került, akitől a fiatal dán szakember, Johannes Hoff Thorup vette át az irányítást. A 36 éves edző korábban a dán Nordsjaelland és az angol Norwich City szakmai munkájáért is felelt. Csapatai támadóstílusban játszanak. 


A Rapid és a Fradi esetében a klubok között, a drukkereket nézve pedig kimondottan baráti a viszony, rendszeresen szerveznek közös szurkolásokat Budapesten, vagy Bécsben. Ennek ellenére ritkán találkozik egymással a két klub, legutóbb barátságos meccsen 2017-ben futottak össze, akkor a magyar Szántó Tamás büntetőjével 1-0-ra a Rapid nyert, az előtt viszont 2007-ben 2-1-es, 1997-ben pedig 1-0-s Fradi-siker született. 


Érdekesség, hogy a Transfermarkt szakportál mindkét csapat keretét 45 millió euróra becsüli. A weboldal szerint a Rapid legértékesebb játékosa a 20 éves osztrák Nikolaus Wurmbrand 5 millió euróval, de az elefántcsontparti Romeo Amanéra is érdemes lesz figyelni, aki 4 milliót ér. A bécsieknél gyakran fordulnak meg magyar játékosok, jelenleg a válogatott Bolla Bendegúz szerepel náluk.

 

Férfi labdarúgás
Téli edzőtábor

Ferencvárosi Torna Club - SK Rapid Wien (osztrák) 15:00
2026. 01. 12., La Manga Club Football Center, A-pálya
Élőképes közvetítés jegyvásárlás: ITT!

Cikkajánló

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin