2020. február 22.
Elszenvedtük szezonbeli második vereségünket
Mezőkövesden semmi sem sikerült labdarúgócsapatunknak, amely 3-0-ra kapott ki.

Labdarúgócsapatunkra a MOL Fehérvár 1-0-s legyőzése után újabb rangadó várt, szombat este a harmadik helyezett Mezőkövesd otthonába látogatott. A borsodiak legutóbbi három tétmeccsüket meg is nyerték, így szintén jó formában várhatták az összecsapást. A találkozót teltház előtt játszották.

I. félidő

Az első tíz percben a hazaiak veszélyeztettek kétszer is. Előbb Cseri 24 méteres, bal alsó felé tartó lövését fogta magabiztosan Dibusz, majd kapusunk Nagy Dániel 20 méteres, léc alá tartó bombáját tolta fölé. Mindkettő szép hárítás volt.

A 12. percben sajnos már Dibusz sem tudott menteni: egy jobboldali szöglet után Karnitski helyezett kapásból a jobb alsóba (1-0 a Mezőkövesdnek).

A játékrész közepén a mieinknek is szöglet után volt helyzetük, de Isael jobboldali sarokrúgását a jól érkező Blazic a rövid oldalról fölé fejelte. Egyenlítés helyett a Kövesd tudta növelni az előnyét a 30. percben: Dibusz és Blazic nem értette meg egymást, így Karnitski labdát szerzett, Besirovic pedig a kijövő Dibusz mellett a kapuba emelt (2-0).

Nem sokkal később Tokmac próbált meg válaszolni, de a 16-os bal csücskétől mellé lőtt. Ráadásul még rosszabbra fordult minden: a 35. percben újra Karnitski szerzett labdát, majd miután visszakapta azt, jól centerezett, Cseri pedig közelről a kapunkba lőtt (3-0).

A 40. percben kerültünk a legközelebb a gólszerzéshez az első félidőben. Sigér felpasszolt labdájával Tokmac indult meg, majd 25-ről a jobb sarok felé lőtt, de Szappanos másodjára fogni tudta a labdát. Heister a szünet előtt hasonló távolságról próbálkozott, a labda fel is pördült, de ismét védett a hazai kapus.

II. félidő

A második félidő Dibusz-védéssel indult, kapusunk Nagy Dániel 16 méteres löketét tolta fölé. Együttesünk a 60. percben veszélyeztetett, ekkor Zubkov bombázott 25-ről, Szappanos, ha nehezen is, de hárított. Egy óra játék után Sergei Rebrov változtatott: Vécsei helyett Sihnevich jött.

Öt perccel később Tokmac vezette a védősorra a labdát, passz helyett lövést választott, 20 méteres, lapos kísérlete mellé gurult. Majd Blazic ugratta ki Lovrencsicset, aki Isael elé tálalt, brazil támadónk 12 méterről, jobbról, nagy erővel fölé bombázott.

A Mezőkövesd a 77. percben Karnitski révén próbálkozott, a lapos lövés egy kevéssel elkerülte Dibusz kapuját. A másik oldalon a csereként beállt Varga Roland tűzött rá egy 23 méteres szabadrúgást, Szappanos fogta a labdát.

A hajrában mentünk előre legalább a szépítésért, de egy-egy kiugratás után előbb Tokmac, majd Isael elől szedte fel a labdát a kövesdi kapus.

Csapatunknak ma semmi nem jött össze, így 3-0-s vereséget szenvedett Mezőkövesden. Húsz lejátszott bajnoki után ez volt mindössze a második olyan találkozó, amelyen kikapott Sergei Rebrov együttese.

Javítani már jövő szombaton lehet, amikor a DVSC-t fogadjuk a Groupama Arénában.

NB I, 22. forduló

Mezőkövesd-FTC 3-0 (3-0)

Mezőkövesd Városi Stadion, Játékvezető: Iványi Zoltán

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas, Guzmics (Nesterov, 90.), Pillár, Silye - Besirovic, Karnitski – Nagy D. (Jurina, 72.), Berecz, Cseri -  Zivzivadze (Takács T., 85.). Vezetőedző: Kuttor Attila

FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Otigba, Heister – Haratin, Vécsei (Sihnevich, 59.) – Zubkov (Varga R., 77.), Sigér (Lodico, 81.), Tokmac – Isael. Vezetőedző: Sergei Rebrov

Sárga: Farkas (9.), Berecz (22.), Isael (24.), Heister (55.), Sigér (64.)

G.: Karnitski (12.), Besirovic (30.), Cseri (35.)

Cikkajánló

Borbély Balázs: Nem érdemtelen a győzelmünk

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.

Joseph góljaival idegenben győztük le a Twentét

Labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert az UEL-selejtező második fordulójának első meccsén.

Kristoffer Zachariassen: „A legjobbunkra lesz szükség"

Labdarúgóink bíznak a jó eredményben a Twente elleni Európa Liga-selejtező előtt - VIDEÓ!

Változás a Fradi UEL-keretében

Franko Kovacevic is a csapattal tartott Hollandiába.

Borbély Balázs: Tisztában vagyunk a Twente minőségével

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

Megérkeztünk a Twente elleni meccs helyszínére!

A hollandok elleni UEFA Európa Liga-selejtezőre készülő labdarúgócsapatunk megérkezett Enschedébe.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld ultra pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Twente elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Labdarúgócsapatunk elindult Hollandiába

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin