2023. október 26.
Értékes pontot szereztünk a Genk otthonában
Az FTC a 0-0-s döntetlennel továbbra is továbbjutó helyen áll az UEFA Európa Konferencia Ligában.

Egy-egy győzelemmel és döntetlennel az F-csoport éléről várta 34-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a KRC Genk elleni idegenbeli mérkőzést az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörének 3. fordulójában.

Varga Barnabás távollétében Dejan Sztankovics vezetőedző Alekszandar Pesicset nevezte a csatársorba, míg Botka Endre kezdőcsapatba állításával Cebrail Makreckis egy sorral feljebb került a jobb oldalon. A firenzei meccshez képest Mohamed Ali Ben Romdhane maradt ki a kezdőből.

I. félidő

Csapatunk megérkezésénél szólt a „Mindent bele!”, hiszen 524 szurkolónk buzdította a helyszínen a játékosokat már a bemelegítés pillanatától kezdve.

A meccs előtti kisebb eső és a látványos hazai szurkolói koreográfia sem zavarta meg Dibusz Déneskéet. Igaz, az első percekben a Genk gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, de egy jócskán kapu fölé lőtt Cristopher Bonsu Baah-kísérleten kívül veszélytelen volt. A kezdeti „ismerkedés” után a Fradi is belelendült. Többször is eljutottunk a genki kapu előterébe, de az utolsó pillanatokban mindig volt egy szerelő hazai láb.

A 26. percben Marquinhos kavargatott a tizenhatos jobb oldalánál, lövését védte Maarten Vandevoordt. Négy perccel később viszont majdnem megszereztük a vezetést. Egy szabadrúgás után Abu Fani ívelt be a védelem mögé, Sigér Dávidot megtalálva így, középpályásunk azonban közelről már csak a kapusba tudta lőni a labdát.

A 42. percben korábbi játékosunk, Joseph Paintsil ijesztett ránk, de ami néhány éve, egy hasonló megmozdulás után bement a Fehérvárnak, az most szerencsénkre a kapufán csattant. Az első félidő hajrájára felpörögtek a belgák. Előbb Daniel Munoz lövésszerű beadására Dibusznak kellett kivetődnie, majd egy szöglet után Andi Zeqiri csúsztatott kapu mellé. A szünetre viszont gól nélküli döntetlennel vonulhattak a csapatok.

II. félidő

A szünetben Dejan Sztankovics két helyen is változtatott. A sárga lapos Botkát Ben Romdhane váltotta, így Makreckis lett a jobbhátvéd, míg Ibrahim Cissé helyén Myenty Abena játszott a folytatásban.

Az 50. percben Zeqiri fejelhetett üresen, de középre tartó próbálkozását Dibusz magabiztosan védte. A Genk átvette az irányítást, de a védelmünk állta a sarat. Sőt, egy Pesics ellen elkövetett szabálytalanság után Zachariassen lépett ki a szabadrúgás gyors elvégzését követően, ziccerét azonban Vandevoordt védte. A támadás apróbb szépséghibája volt, hogy norvég játékosunk lesen helyezkedett a passz pillanatában.

A másik oldalon ismét Paintsil veszélyeztetett, de közeli lövése elakadt a kapujából kirobbanó Dibuszban. A 67. percben a csereként beállt Owusu Kwabena majdnem megismételte a Csukaricskinek lőtt parádés gólját, ezúttal azonban célt tévesztett. Nem sokkal később ghánai támadónk egy szöglet után közelről, igaz, éles szögből a kapufát találta el. A támadást megelőzően pedig Dibusz nagy bravúrjára is szükség volt.

A ráadás perceiben Arokodare lépett rá Abu Fani lábára, a játékvezető sárga lapot adott neki, de a videóbíró is vizsgálta az esetet egy lehetséges piros lap miatt. Aleksandar Stavrev is megnézte az esetet, és a sárgát visszavonva felmutatta a pirosat Arokodarénak, így emberelőnyben támadtunk az utolsó percekben. A 94. percben Lisztes emelte vissza a tizenhatos előterébe a labdát, de Sigér nem találta el a jól a labdát.

Férfi labdarúgócsapatunk tehát gól nélküli, 0-0-s döntetlent játszott Belgiumban, így továbbra is veretlenül áll az F-csoportban.

FÉRFI LABDARÚGÁS
UEFA EURÓPA KONFERENCIA LIGA, F-CSOPORT, 3. FORDULÓ

KRC GENK–FERENCVÁROS 0-0
KRC Genk Stadium, Genk, 10597 néző. V.: Sztavrev (északmacedón)

KRC Genk: Vandevoordt – Munoz, McKenzie, Cuesta, Arteaga – El Khannouss, Galarza, Heynen, Paintsil (Ait El Hadj, 89.) – Baah (Sro, 75.), Zeqiri (Arokodare, 75.).
Vezetőedző: Wouter Vrancken

Ferencváros: Dibusz – Botka (Ben Romdhane, 46.), S. Mmaee, Cissé (Abena, 46.), Ramírez – Sigér, Abu Fani – Makreckis, Zachariassen (Owusu, 65.), Marquinhos – Pesics (Lisztes, 73.).
Vezetőedző: Dejan Sztankovics

Sárga lap: Arteaga (29.),  El Khannouss (59.), ill. Botka (40.)

Piros lap: Arokodare (92.)

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin