2021. augusztus 26.
Európa Liga: Íme, a lehetséges ellenfeleink listája!
Az FTC labdarúgócsapata a 4. kalapból várja a pénteki sorsolást • Eldőlt, kiket kaphatunk és kiket nem.

Mint ismert, magyar bajnok labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája-rájátszásában búcsúzott a svájci Young Boys ellen, így automatikusan az Európa Liga csoportkörébe jutott. Az FTC csakúgy, mint 2019-ben, idén is az negyedik kalapba került az Európa Liga csoportkörének péntek 12 órakor kezdődő sorsolása előtt.

Csütörtök este pedig végleg kialakult a 32 csapatból álló teljes mezőny, miután lejátszották az EL-rájátszás visszavágóit. A frissített kalapbeosztás után pedig kiderült, hogy mely csapatokkal játszhat és melyeket kerüli el biztosan a Ferencváros.

Magyar bajnoki címvédő együttesünk többek között akár a Lyonnal, a Napolival, a Lazióval, a Leicester Cityvel, a West Ham Uniteddel, a PSV-vel, a Marseille-lel, a Monacóval vagy akár a két évvel ezelőtti „jó ismerős” Ludogoreccel is egy csoportba kerülhet. Ugyanakkor biztosan nem lesz egy négyesben például a Rapid Wiennel, a Sturm Grazcal, a Midtjyllanddal, a Legia Warszawával vagy éppen a Galatasarayjal. Az ebben a kalapban szereplő nyolc csapat közül az FTC három együttest (Antwerpen, Sturm Graz, Bröndby) is megelőzött az UEFA-koefficiense alapján, a dán Midtjyllanddal pedig azonos, 13.500-as az együtthatója.

Az Európa Liga csoportkörének sorsolását pénteken 12 órakor tartják Isztambulban.

LEBONYOLÍTÁS
A 32 csapatot résztvevőt nyolc négycsapatos csoportba osztják be. A nyolc csoportelső továbbjut a legjobb 16 közé, míg a nyolc csoportmásodik rájátszást vív a Bajnokok Ligájából érkező, ottani nyolc csoportharmadikkal a nyolcaddöntőbe jutásért. A nyolc csoportharmadik az Európa-konferencialiga playoffjában folytatja.

(Illusztráció: UEFA.com)

1. KALAP
Olympique Lyon (francia, 76.000)
Napoli (olasz, 74.000)
Bayer Leverkusen (német, 57.000)
Dinamo Zagreb (horvát, 44.500)
Lazio (olasz, 44.000)
Olympiakosz Pireusz (görög, 43.00)
AS Monaco (francia, 36.000)
Braga (portugál, 35.000)

2. KALAP
Celtic (skót, 34.000)
Eintracht Frankfurt (német, 33.000)
Crvena zvezda (szerb, 32.500)
Leicester City (angol, 32.000)
Rangers (skót, 31.250)
Lokomotiv Moszkva (orosz, 31.000)
Genk (belga, 30.000)
PSV Eindhoven (holland, 29.000)

3. KALAP
Olympique Marseille (francia, 28.000)
Ludogorec (bolgár, 28.000)
West Ham United (angol, 20.113)
Real Sociedad (spanyol, 19.571)
Real Betis (spanyol, 19.571)
Fenerbahce (török, 19.500)
Szpartak Moszkva (orosz, 18.500)
Sparta Praha (cseh, 17.500)

4. KALAP
Galatasaray (török, 17.000)
Rapid Wien (osztrák, 17.000)
Legia Warszawa (16.500)
Midtjylland (dán, 13.500)
FERENCVÁROS (13.500)
Antwerpen (belga, 10.500)
Sturm Graz (osztrák, 7165)
Bröndby (dán, 7.000)

Cikkajánló

Indul a jegyértékesítés a Trabzonspor ellen!

Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.

Dibusz Dénes: „Kalapemelés illeti a csapatot”

Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Megérdemelten jutottunk tovább”

Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.

Döntetlen a Górnik ellen, újra főtáblások vagyunk!

Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.

Távozik klubunktól Gruber Zsombor

A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.

Osváth Attila: „A továbbjutás a legfőbb célunk"

Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.

Tippeljen, és nyerjen egy férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs: „Szeretnénk a magunk játékát játszani”

Vezetőedzőnk mellett Cadu vett részt a Górnik Zabrze stadionjában tartott szerdai sajtóeseményen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin