2022. december 20.
Exkluzív interjú – Egy éve a Fradi edzője „Mr. Not Bad”
Férfi focicsapatunk vezetőedzőjével, Sztanyiszlav Csercseszovval beszélgettünk 2022-ről és az újévi célokról.

Pontosan egy évvel ezelőtt kettős érzésekkel várták a fradisták, hogy a szakmában nagy névnek számító, ám a rendkívül szigorúnak tartott korábbi orosz szövetségi kapitány, Sztanyiszlav Csercseszov érkezésével, vajon milyen irányba halad tovább férfi labdarúgócsapatunk. Mára kiderült, hogy az oszét szakember és stábja tökéletesen egymásra talált a csapattal, s sikeresen tud együtt dolgozni, valamint a mester sem olyan hideg személyiség, mint amilyennek esetleg a sajtó lefestette, szívesen humorizál, amikor annak van ideje. Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő, Európa Liga-csoportgyőztes férfi labdarúgócsapatunk Mezőkövesden, edzőtáborozással zárta a 2022-es esztendőt, többek között a helyi csapat ellen játszott edzőmeccsel, amelyről élőképes közvetítéssel jelentkezünk. Vezetőedzőnket az edzőtábor végén évértékelésre kértük, de persze téma volt a világbajnokság is, s 2023-ra is előre tekintettünk.


- Pont egy éve a Gresham-palotában a karácsonyfa mellett egy Fradi-sállal a kezében lepleztük le, mint a Ferencvárosi Torna Club férfi labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét. Emlékszik arra a pillanatra?
- Természetesen, hisz nagy változást hozott az életemben. Egy kellemes vacsorát töltöttünk el Kubatov Gábor elnök úrral, Orosz Pál vezérigazgatóval és Hajnal Tamás sportigazgatóval, én és a menedzserem. Izgalmas időszak volt, hisz egy új országba érkeztem, új csapathoz, s újra klubmunkát végezhettem.


- Az indulás nem is lehetett volna döcögősebb, hiszen a Covid miatt sokan hiányoztak játékosok az edzésekről, voltak, akik az Afrika-kupán szerepeltek, ráadásul az akkori edzőtábor is elmaradt a járvány miatt. Nehéz időszak volt?
- Korábban még sosem tapasztaltam ilyet, de a probléma nem létezik a szótáramban. A stábommal minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy a Népligetben edző, majd a visszatérő játékosokkal minél előbb kialakítsuk a jó kapcsolatot, s egy jól működő csapattá formálódjunk.

A mester olykor nem csak mondja, mutatja is

- Az eredmények alapján ez remekül sikerült, hiszen bajnok és kupagyőztes lett a Fradi, majd az Európa Ligában egészen a nyolcaddöntőig jutott. Hogy értékeli a magunk mögött hagyott 2022-es esztendőt?

- Nagyon érdekes, izgalmas év volt. Sikerekben gazdag, hisz bajnoki címet nyertünk, miénk lett a Magyar Kupa, s jól szerepeltünk az Európa Ligában is. A legfontosabb mégis az, hogy a klub, a csapat, a szurkolók mind szorosan egymásra találtak, együtt mindenki beletette a részét az eredményekbe, bármelyik nélkül sokkal nehezebb dolgunk lett volna.


- Bajnoki fieszta a Groupama Arénában, óriási ünneplés a kupadöntőn a Puskás Arénában, visszavágás a Slovannak a nemzetközi kupában, az Újpestnek a bajnokságban, s Európa Liga-csoportgyőzelem, mind egy évben, más edző külön-külön se biztos, hogy megadatik hasonló élmény. Melyik a kedvenc emléke?
- Mindegyik emlékezetes valóban. Ahol a Fradi elindul, ott győzni szeretne. Emlékszem fájó vereségekre is, talán azért jobban, mint egy-egy győzelemre, mert nem akarjuk újra átélni azt a kínzó érzést. Viszont valóban örömteli volt együtt ünnepelni a szurkolókkal mindegyik említett mérkőzés után, külföldiként is igyekeztünk átérezni akár a Slovan-párharc, akár a derbik fontosággát. 

Csercseszov stábja és a bajnoki serleg

- Az orosz válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott Európa-bajnokságon, világbajnokságon, edzősködött az osztrák, az orosz és a lengyel élvonalban, tehát van bőven összehasonlítási alapja. Mi a véleménye a magyar bajnokságról?
- Nem ért meglepetés. Korábban az orosz válogatottal egy Nemzetek Ligája-csoportban szerepeltünk a magyar nemzeti csapattal, s már akkor elég NB I-es találkozót láttam, s személyesen is csak igazolódtak akkori tapasztalataim. A magyar egy nagyon érdekes bajnokság, nem a világ legnagyobb „színpadja”, viszont a csapatok többnyire modern focit játszanak, persze nem topliga, de egy erős pontvadászat.    


- Amelyben bajnoki címet szerzett, s most télen, két meccsel kevesebbet játszva is nyolc ponttal élen áll a csapata. Emellett a nemzetközi porondon is képes volt a Fradi történelmi sikert elérni. Mi volt az Európa Liga-menetelés kulcsa?
- A csapat, a csapatmunka. Egyedül a szerb Crvena zvezda elleni idegenbeli mérkőzés lógott ki a sorból. Ott a kohézió nem volt megfelelő, a játékosok egyenként akartak ugyan, de nem dolgoztak jól össze. Ezen a szinten az, hogy jó játékosaid vannak már nem elég. Láthattuk a vb-n is, Németország, Belgium, Brazília ideje korán búcsúzott, hiába sztárok vannak az együttesben, ha nem működik a csapatmunka.


- Remekül működött viszont a csapatmunka a BL-selejtezőben is Pozsonyban, amikor sikerült a reváns a Slovan ellen a 4-1-es sikernek köszönhetően. Az öltözőben emlékszik még, mik voltak az első szavai a lefújás után?
- A „not bad”-re gondol?

Mr. Not Bad

- Arra, s tulajdonképpen ez önre is ragadt, van, hogy Mr. Not Badként emlegetik. Ugye ezzel a csapat teljesítményét jellemezte. Játszott azóta „good”, vagyis jól a Fradi?
- Voltak szép sikereink, de ez nem ilyen egyszerű… A Slovan legyőzése csak egy lépés volt az utunkon, kétségkívül emlékezetes este volt Pozsonyban. Most a nyolcaddöntőben vagyunk, de még messzebbre akarunk jutni az Európa Ligában. Úgy gondolom, a „not bad” csak a döntő megnyerésével lehetne „good”, hisz láthattuk, a vb-döntőben Franciaország kikapott Argentínától, vagyis csak a győztes mondhatja el magáról, hogy jól játszott, hisz ő nyerte a finálét.


-Ha már a vb-t említette, korábban játékosként és szövetségi kapitányként is megfordult a legnagyobb futballtornán, most milyen volt tévéről nézni?
- Nem igazán élveztem a vébét, persze néztem a mérkőzéseket. Személy szerint azokat a világbajnokságokat kedvelem jobban, amelyeken nekem is szerep jut.


- Kicsit rugaszkodjunk el a valóságtól. Ha lenne egy kívánsága, kit rakna be a Fradiba a világbajnokságon látott játékosok közül?
- Senkit, megvan a csapatom, épp elég jó játékosom van. Az pedig valóság, hogy van vb-résztvevő labdarúgónk, a tunéziai válogatott Aissa Laidouni személyében. Nagyon örültem a jó játékának a tornán, Dánia, Ausztrália és Franciaország ellen is megmutatta tudását. Őt például nagyon várom vissza.

2023-ban is sikeresen szerepelne a Fradival

- Decemberben Mezőkövesden egy hetet készült, januárban Spanyolországban edzőtáborozik a csapat a szezon folytatása előtt, Laidouni csak utóbbinál csatlakozik. Melyik helyszínen, mi a fókusz?
- Két téli edzőtábor Oroszországban bevett dolognak számított, mivel tavasztól őszig tartott a bajnokság, így télen volt akár 3 hónapnyi szünet is, Magyarországon talán ez szokatlan. Mezőkövesden a célunk az volt, hogy fizikálisan felkészítsük a játékosokat a rájuk váró januári munkára, mert a két edzőtábor között az ünnepek miatt 12 nap fog kiesni. Spanyolországban pedig jön a tényleges felkészítés az idény folytatására.


- Ha már 2023-at is érintettük, milyen célokat tűzött ki a következő évre?
- Ugyan bajnokok vagyunk, kupagyőztesek, de minden edzésen továbbra is fejlődni akarunk, minden összecsapáson még jobban játszani. Lépésről-lépésre egyre jobbá kell válnunk, a következő év ugyanis még nehezebbnek ígérkezik. Az Európa Ligában történelmi mérkőzés vár ránk, bár még várunk a nyolcaddöntős ellenfél kilétére. Ez a klubnak is egy következő szint, 47 éve vár a Ferencvárosi Torna Club erre a mérkőzésre. Ám mi nem csak várjuk a mérkőzést, amely tudjuk, hogy nehéz lesz, de mindent megteszünk a célunkért, hogy sikeresen vívjuk meg a párharcot.


- Kisimultnak tűnik az arca. 2022-t sikerült kipihennie abban a pár hétben, amely szabadságként adatott?
- A szabadság egy fociedzőnek nem telik munka nélkül, folyamatosan kapcsolatban voltam a klubbal, Hajnal Tamás sportigazgatóval és Kubatov Gábor elnökkel is, a jövőről egyeztettünk. Viszont egy új, csodálatos élményben is részem volt. Találkozhattam végre a nemrég született lányunokámmal. Összességében voltam két hetet Moszkvában, egy hetet a Kaukázusban, most pedig már edzőtáborozunk. Itt is van egy karácsonyfa, egy éve még csak sál volt a kezemben, most már talpig Fradi-felszerelésben sétálgatok mellette.


- Az orosz médiában főleg, gyakran foglalkoznak a jövőjével. A Ferencvárossal elért kiváló eredményeknek köszönhetően keresik más klubok, válogatottak?
- Sosem gondolok más együttesekre, hiszen szerződésem van a Fradival, végzem a dolgom, s csak a csapatomra koncentrálok.

 

Cikkajánló

„Az akaratra és a játékra nem lehet panasz”

A Tottenham ellen eredményes Varga Barnabás szerint egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek - VIDEÓ!

Nagyot küzdöttünk, szoros vereség a Tottenham ellen

Varga szépített, de csapatunk 2-1-re kikapott a Tottenham ellen az UEL főtábláján.

"Sok tanulsággal szolgált ez a meccs"

Vezetőedzőnk, Pascal Jansen szerint a helyzetkihasználáson javítani kell.

Négy bajnoki mérkőzésünk időpontja is ismertté vált

Kiderült, mikor lépünk pályára a Fehérvár, a Győr, a DVSC és a Kecskemét ellen.

Matheus Saldanha: „A higgadtság az egyik nagy erényem”

Úton-útfélen rovatunkban brazil labdarúgónk beszélt legfőbb erősségeiről és arról, hogy érzi magát a Fradiban.

FTC-Tottenham: parkolási lehetőség

Egy parkolót ajánlunk az autóval érkezők figyelmébe az UEL-mérkőzésünkre.

„Nagy kihívás lesz a Ferencváros elleni találkozó”

Maddison társairól és saját szerepéről, Postecoglou Puskás Ferencről és a ferencvárosi szurkolókról beszélt.

Jansen: „Ki kell használnunk a Tottenham gyengeségeit”

Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes, és vezetőedzőnk, Pascal Jansen válaszolt az újságírók kérdéseire.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin