2021. április 24.
Exkluzív interjú Sergei Rebrovval
Vezetőedzőnk a Londonban élő fiával beszélt először, miután a Fradival bebiztosította az újabb bajnoki címét.

Harmadik idényében harmadszor lett bajnok az FTC vezetőedzőjeként Sergei Rebrov, aki ezzel – valamint az Európa Liga-csoportkörös és a BL-főtáblás szereplés kivívásával – klubunk történelmének egyik legsikeresebb trénerének vallhatja magát. A 46 éves szakembert sok más mellett erről, a derbi utáni ünneplésről és a hátralévő három forduló céljairól is kérdeztük.

„Elsőként a fiamat hívtam fel”

- Miközben a játékosai pihentek, ön már másnap a Fradi bajnoki bronzérmet nyerő női pólósait nézte. Hogy tetszett a szerdai vízilabdameccs?

- Először láttam élőben vízilabdameccset és nagyon tetszett! Érdekes sport, sokkal másabb élőben, mint a televízión keresztül nézve. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem kilátogatni az uszodába, tényleg nagyon érdekes volt.

Kedden újra bajnok lett, szerdán már női vízilabdázóinknak szurkolt

- Ha vízilabdaedző lenne, akkor néhány napja, a derbi után alighanem a vízben landolt volna…

- Amikor vízilabdában nyer egy csapat, az edzőt is berántják a medencébe? Nem tudtam, hogy ez hagyomány, de ha te vagy az edző, megérdemled az ünneplést.

- A focicsapattal ünnepelt kedd este?

- A családommal voltam, koccintottunk a feleségemmel. Úgy tudom, hogy a játékosok együtt ünnepeltek, én viszont otthon töltöttem az este hátralévő részét.

- Ki volt az első, akivel beszélt a meccs után? Miről beszéltek?

- Amikor lefújták a meccset, Ukrajnában már túl késő volt, ezért oda nem telefonáltam, elsőként a fiamat hívtam fel, aki Londonban él. Vele beszélgettem, természetesen ő is gratulált nekem.

- Meg tudja számolni, hogy az elmúlt napokban hányan gratuláltak önnek? Ki volt a legkedvesebb azok körül, akik üzentek?

- Néhány emberrel beszélgettem az Újpest-meccset követő napokban, de sokkal másabb volt most, mint mondjuk akkor, amikor az első bajnoki címemet nyertem. A lefújás után a családtagjaimmal és a legközelebbi barátaimmal váltottam üzenetet, ők a legfontosabbak számomra.

 

„Egyik bajnoki címet sem volt könnyű megszerezni”

- Ebben az idényben is a Fradi dominált. Mit gondol, minek köszönhető a nagy különbség?

- Fontos volt, hogy minden poszton több azonos képességű futballista versengett a csapatba kerülésért. Ez a fajta konkurenciaharc jót tett a csapatnak, a labdarúgók kellően motiváltak voltak. Emellett a csapat az elmúlt években tökéletesen átvette a futballról alkotott filozófiámat, az új játékosok is gyorsan megértették és megtanulták, hogy mit várok el tőlük. Mindez remek egyensúlyt teremtett a csapaton belül.

- A szezon őszi vagy tavaszi fele volt nehezebb?

- Két különböző időszakról beszélünk, mindegyikben másfajta motivációt kellett találni a játékosok számára. Más ugye a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelni és heti két meccset játszani, abban a helyzetben mintha fel sem tűnt volna, hogy kétszer is pályára kell lépni egy héten. Természetesen a tavasszal is ugyanolyan keményen kellett dolgoznunk, hiszen mindenki szeretne visszatérni a BL főtáblájára, ehhez pedig, mint tudjuk, az első lépés a bajnoki cím megnyerése.

Járt a gratuláció a csapat egyik alapemberétől, Miha Blazictól is

- Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés a bajnoki cím felé vezető úton?

- Minden mérkőzés nehéz volt. Példaként megemlíteném a győztes derbit megelőző kisvárdai mérkőzésünket. Mindenki nagyon várta, készültünk rá, a szurkolók többsége talán arra számított, hogy könnyű dolgunk lesz – hát nem lett. Minden mérkőzés egyformán kemény a magyar bajnokságban. Ahogy elnézem a riválisok fejlődését, nem volna meglepő, ha a következő években egyre több magyar együttes szerepelhetne a nemzetközi kupasorozatokban is.

- Mit érzett, amikor lefújták az Újpest elleni meccset? Örömöt, megkönnyebbülést?

- Örültem, sőt, nagyon örültem! Óriási boldogság volt, hogy a Fradi-szurkolók a mérkőzés előtt és után is támogatták a csapatot, az pedig külön büszkeség volt számomra, hogy a kilencedik, Újpest elleni mérkőzésemen nyolcadik alkalommal irányíthattam győztes csapatot. Ez nagyon jó eredmény, hiszen tudom, hogy a derbik a legfontosabb mérkőzések a drukkerek számára. Biztos vagyok benne, hogy a szezon végén mindenki örömmel gondol majd vissza arra, hogy a mostani idényben háromszor is győzni tudtunk az Újpest ellen.

A 3-0-ra megnyert derbi lefújásának pillanatában

- Meglepte a futballisták „sörös akciója” a derbi utáni interjú közben? Már-már hagyományt csináltak belőle.

- Jó volt látni, hogy mindannyian mennyire boldogok, azok különösen örülhettek, akik most nyertek életükben először bajnoki aranyérmet. Valóban nem először fordult elő ilyen (nevet), emlékszem, miután bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, többen a sajtótájékoztató közben leptek meg pezsgőfürdővel.

Játékosaink „sörös akciója” 04:32-től!

- A háromból melyik bajnoki címet volt nehezebb megszerezni és miért?

- Egyiket sem volt könnyű megszerezni! Az elsőt azért volt nehéz, mert akkor még én is új voltam a klubnál, próbáltam átadni a futballistáknak az elképzeléseimet, melyek számukra is újak voltak. Végül a folytatásban minden jól működött, az új játékosok is hamar beilleszkedtek, és mint mondtam, gyorsan megértették, hogy mit várok tőlük, szerintem ennek is köszönhető, hogy kétszer is sikerült megvédeni a bajnoki címünket. A harmadik év azért volt nehezebb, mert a többi csapat is rendkívül motivált volt, hogy legyőzzön bennünket. Emlékszem az első idényemre a Dinamo Kijev edzőjeként, nagyon motiváltak voltunk a Sahtar Donyeckkel szemben és kétszer is sikerült megnyernünk az ukrán bajnokságot. Ahogy elnézem, a Ferencváros számára nem lesz egyszerű fenntartani ezt a dominanciát, hiszen a Puskás Akadémia és a Fehérvár is arra készül, hogy megszerezze az elsőséget. A következő idény biztosan nagyon érdekes lesz!

 

„Nem szabad kieresztenünk”

- A bajnoki cím birtokában mivel lehet motiválni a csapatot a hátralévő három meccsre?

- A kollégáimmal igyekszünk motiválni a fiúkat. Tisztában vagyunk vele, hogy a Fehérvár nagyon motivált lesz ellenünk vasárnap, ám nekünk is fontos lesz az a találkozó. Bár a bajnoki címet már bebiztosítottuk, nem szabad kieresztenünk, hátravan még három mérkőzés. A futball nemcsak a pontokról szól, hanem arról is, hogy hogyan tudsz még jobb lenni a pályán. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok arra fognak törekedni, hogy a legjobbjukat nyújtsák a hátralévő meccseken, ezeket ugyanúgy szeretnénk megnyerni, mint a korábbiakat.                       

   

Sergei Rebrov öltözői beszéde a 32. bajnoki cím bebiztosítását követően      

- Ez egy hosszú szezon. Lesznek, akik extra pihenőre számíthatnak az utolsó három fordulóban?

- Akár kezdő, akár csere egy játékos, mindenkinek készen kell állnia arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani, amikor lehetőséget kap. Mindegy, hogy éppen a Fehérvár vagy bárki más az ellenfél, motiváltnak kell lenni, hiszen a pályán a futballisták képviselik ezt a nagy klubot. Minden mérkőzés fontos, ezért a játékosoknak érezni kell a motivációt, amikor pályára lépnek.

 

„Büszke vagyok, hogy részese lehetek a győzelmeknek és ennek a nagy klubnak”

- A Ferencváros történetének egyik legsikeresebb edzője lett az elmúlt években. Mit jelent ez önnek?

- Büszke vagyok, hogy itt dolgozhatok és boldog is, hogy ilyen eredményes időszakot élhetünk meg együtt. A szurkolók és a játékosok is megérdemlik ezeket a győzelmeket, különösen az idei szezonra igaz ez, amikor a mérkőzések többségét egymás nélkül kellett megvívnunk. A Ferencvárosnak vannak a legjobb szurkolói Magyarországon, ezért minket különösen hátrányosan érintett, hogy a vírushelyzet miatt üres stadionokban kellett játszanunk. A játékosoknak igenis sokat jelent, amikor érzik a szurkolók támogatását. Büszke vagyok, hogy részese lehetek a győzelmeknek és ennek a nagy klubnak.

Sergei Rebrov kitörölhetetlenül az FTC történelmének a része lett

- Mik lehetnek a következő célok a Ferencváros számára?

- Talán az, hogy minden játékos megőrizze a motivációját, hogy edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre fejlődni akarjon. Mindenkinek el kell döntenie, hogy mit szeretne, hogy mennyire szeretné kivenni a részét a sikerekből. Továbbra is kemény munkára lesz szükség ahhoz, hogy az ellenfeleink előtt tudjunk maradni.

- Játékosként 12 bajnoki címet nyert a csapataival, ami egészen magas szám. Edzőként ötnél tart. Meglehet itt is a 12?

- Számomra mindig az a legfontosabb cél, bárhol is dolgozzak éppen, hogy megnyerjem a bajnokságot, éppen ezért nagy öröm, hogy a Ferencvárosnál mindhárom idényemben sikerült a pontverseny élén zárni. Nem volt könnyű! Sokan csak azt látják, hogy mindhárom legutóbbi idényt nagy előnnyel nyertük meg, azt gondolhatják, hogy nem volt nehéz dolgunk, pedig az volt! Minden nap keményen kellett dolgozni azért, hogy sikeres legyen a Ferencváros.

Sergei Rebrov dicsőséglistája vezetőedzőként

- Kétszeres ukrán bajnok (Dinamo Kijev: 2014/2015, 2015/2016)

- Kétszeres ukrán kupagyőztes (Dinamo Kijev: 2013/2014, 2014/2015)

- Ukrán Szuperkupa-győztes (Dinamo Kijev: 2016/2017)

- Háromszoros magyar bajnok (FTC: 2018/2019, 2019/2020, 2020/2021)

Cikkajánló

Legendás elődöket ért utol a triplázó Sergei Rebrov

Vezetőedzőnk harmadik magyar bajnoki címével felzárkózott Tóth-Potya István és Novák Dezső mellé.

Ők voltak a Rebrov-tripla alapemberei – ranglista

Egy kapus és két védő fért fel az elmúlt három év legtöbbet foglalkoztatott játékosai listájának dobogójára.

Sergei Rebrov: „Három cím zsinórban? Ez hihetetlen!”

Derbi, szurkolók, öröm és jövő – ez mind szóba került Sergei Rebrov kedd esti sajtótájékoztatóján.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin