2019. augusztus 5.
Szlovén vagy norvég ellenfél jöhet a BL-playoffban!
Labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája-playoffban a Maribor-Rosenborg párharc győztesével játszhat.

Labdarúgócsapatunk a horvát Dinamo Zagrebbel játszik a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében. Az UEFA hétfőn megtartotta a playoff sorsolását is, amelyen eldőlt, hogy továbbjutásunk esetén a következő körben:

a Maribor (szlovén) vagy a Rosenborg (norvég) lesz az ellenfelünk.

A párharcot hazai pályán kezdhetjük meg augusztus 20-án vagy 21-én, a visszavágót augusztus 27-én vagy 28-án rendezik meg.

Később sorsoltak az Európa Ligában is: amennyiben alulmaradunk a Dinamóval szemben, úgy az izraeli Maccabi Tel-Aviv vagy a litván Suduva Marijampole várna ránk a csoportkörért. Az EL negyedik selejtezőkörének mérkőzéseit augusztus 22-én és 29-én rendezik.

A Maribor 15-szörös szlovén és egyszeres jugoszláv bajnok. Két évvel ezelőtt sikerült számukra a BL-csoportkörbe jutás. A 2018/19-es szezonban 9 ponttal előzték meg az Olimpija Ljubljanát, így viszonylag könnyen lettek bajnokok. Nem kezdte jól az új kiírást a szlovén együttes, négy forduló után egyszer sem tudtak nyerni. Keretükben az egykori szlovén legenda, Zlatko Zahovic fia játszik, Luka Zahovic.

A Rosenborg összesen 26-szoros norvég bajnok, és zsinórban 4 alkalommal nyerték meg a helyi élvonalat. Norvégiában tavaszi-őszi rend szerint szervezik a bajnokságot, és a 2019-es kiírásban nem állnak túl jól: tizenhat fordulót követően 11 pontos a lemaradásuk a Molde mögött, és csupán a hatodik pozíciót foglalják el a tabellán. A norvégok az elmúlt két szezonban eljutottak az Európa Liga csoportköréig, viszont a BL főtábláján utoljára több mint tíz éve szerepeltek. A Rosenborg keretében játszik az Arsenal egykori csatára, a dán Nicklas Bendtner.

A Fradi idegenben kezdi a Dinamo elleni párharcot augusztus 6-án, kedden 20.00-kor a zágrábi Maksimir Stadionban, a találkozóra minden vendégbelépő elkelt. Az egy héttel későbbi budapesti visszavágóra azonban még továbbra is kaphatóak a belépők, melyek IDE kattintva elérhetők.

Cikkajánló

Különleges Fradi-majális a Groupama Arénában - VIDEÓ

A pályán és a virtuális térben is összemérhették tudásukat a Goals x Games résztvevői.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Lenny Joseph érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tudás és szórakozás: kreatív nyári táborok a Fradinál

A Creative Science Nyári Táborai a Fradi Élményműhelyben megismert tematikával várják a gyerekeket.

Fradisták gondozták a IX. kerületi kiserdőt

A Provident ProviGreen programjának keretében klubunk sportolói is ecsetet és metszőollót ragadtak.

Szerdán még focista voltam, csütörtökön már nem

Legendás BL-csapatunk kapusa nemcsak a nagy meccsekről, hanem a Balatonról és a borászkodásról is mesélt.

Gyerekek rajzain elevenedtek meg férfi labdarúgóink

A legizgalmasabb vagy leghumorosabb alkotások a szentély óriáskivetítőjére is kikerültek - VIDEÓ!

Vegyen bérletet focicsapatunk játékosaitól!

Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.

Fontos hírek a derbire készülő szurkolóknak!

Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin