2021. április 25.
Fehérváron is győzött bajnokcsapatunk!
A mieink Zubkov duplájával nyertek 2-1-re és már 17 ponttal vezetik az NB I-et.

Labdarúgócsapatunk már bajnokként érkezett az NB I 31. fordulójában Székesfehérvárra, ahol a harmadik helyezett MOL Fehérvár FC látta vendégül és köszöntötte a mieinket sorfallal az összecsapást megelőzően.

A mieink kezdőcsapatában ezúttal öt védőjátékos is - Henry Wingo, Botka Endre, Samy Mmaee, Lasha Dvali és Marcel Heister – helyet kapott.  

I. félidő

Az első percekben nagyon dominánsan játszottunk. A 3. percben már helyzetbe is kerültünk: egy előreívelt labdát fejeltek ki a hazaiak, Isael 20-ról lőhetett volna, de inkább passzolt Heisternek, ő visszapasszolt brazil játékosunknak, aki végül 13-ról, laposan mellé lőtt.

Nem sokkal később Wingo csapta be védőjét a jobbon, laposan középre adott, Isael a rövidről kapura sarkazott, de blokkoltak a fehérváriak.

A Fehérvár csak kisebb lehetőségekig jutott az első 20 percben: Petrjak szabadrúgása nagyon mellé ment, Bolla lövését blokkoltuk, míg Stopira fejese jócskán elkerülte a kaput. A 24. percben pedig Zivzivadze 23 méteres lövése ment kevéssel a bal sarok mellé.

Ebben az időszakban mi elsősorban Isaelt vagy Zubovot látszottuk meg elöl, és bár többször is közel voltak ahhoz, hogy meglógjanak, egy kis hiba közbecsúszott.

A 36. percben megszereztük a vezetést. Zubkov úgy letámadta és megzavarta Kovács kapust, hogy ukrán szélsőnk közelről a kapuba tudott pöckölni (1-0 ide).

Ennek köszönhetően egygólos előnnyel mehettünk szünetre.

II. félidő

A szünetben egyik edző sem változtatott.

Remekül kezdődött a második játékrész. Az 54. percben Isael ugratta ki laposan Zubkovot, aki megiramodott, majd a kapus fölött a hálóba bökte a labdát (2-0 ide).

A 61. percben a Fehérvár előtt is adódott lehetőség, Stopira szöglet utáni fejesét azonban Bogdán magabiztosan védte. A 67. percben is Bogdán védett nagyot Bamgboye 20 méteres, jobb alsó felé tartó lapos kísérlete után.

A 70. percben Rebrov hármat is cserélt: Gera D., Tokmac és Baturina érkezett Mak, Zubkov és Isael helyére. A hazaiaknál pedig Houri jött Zivzivadze helyett.

A 81. percben nagyon szép labdakihozatal és felépített támadás végén Vécsei tüzelt 21 méterről, de az egyik hazai védő belerepült a kísérletbe.

A 83. percben szépített a Fehérvár: Bolla jobboldali passzát Nikolics lőtte közelről a kapunkba.

Az állás már nem változott, így csapatunk 2-1-es győzelmet aratott.

Így februárhoz hasonlóan - akkor 4-0 után 2-0 - ismét egymás után vertük az Újpestet és a Fehérvárt. Bajnokcsapatuk tetemes előnnyel, 17 ponttal vezeti már az NB I-et!

NB I, 31. forduló

MOL Fehérvár-FTC 1-2 (0-1)

MOL Fehérvár: Kovács D. – Bolla, Rus, Musliu, Stopira – Dárdai (Bamgboye, 57.), Nego, Pinto (Alef, 79.), Petrjak – Zivzivadze (Houri, 69.), Nikolics

FTC: Bogdán – Wingo, Botka, Mmaee, Dvali, Heister – Somália, Laidouni (Vécsei, 78.) – Zubkov (Gera D., 70.), Isael (Baturina 70.), Mak (Tokmac, 70.)

Sárga: Bolla (42.), Pinto (45.), Heister (59.), Mak (66.), Stopira (76.), Gera D. (86.), Rus (88.)

G.: Zubkov (36., 54.)

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin