2023. június 9.
Fiatal magyar tehetséggel erősítettünk
A Soroksártól érkezett klubunkhoz fiókcsapatunk házi gólkirálya, Halmai Ádám.

A Ferencvárosi Torna Club pénteken szerződést kötött a Lipcsei Péter által irányított „kis Fradi”, azaz a Soroksár házi gólkirályával, a 21 éves támadóval, Halmai Ádámmal.

Bemutatás

Halmai Ádám 2001. július 17-én születetett Budapesten. Édesapja, Halmai Gábor révén már korán kapcsolatba került a labdarúgással, nyolcévesen lett a Pomázi Focisuli igazolt labdarúgója. Négy év után a Vasas utánpótlásába igazolt, ahol egészen 2017-ig szerepelt. Ezt követően az ország nyugati felébe, a Szombathelyi Haladásba szerződött, majd az Illés Akadémia játékosaként pályára lépett az Ifjúsági Bajnokok Ligájában is (két mérkőzésen 60 percet játszott).

Két Szombathelyen eltöltött idény után a Fehérvár együtteséhez igazolt, ahol 2019. szeptember 21-én egy MOL Magyar Kupa meccsen bemutatkozott a felnőttek között. Székesfehérvárról az NB II-ben szereplő Budaörs vette kölcsön, ahol fél alatt 13 mérkőzésen jutott szóhoz, ezeken két gólt szerzett. Ezután ismét a fehérvári együttesben játszott, majd újra a Budaörsben, 2022 januárjában pedig az élvonalbeli ZTE-ben is megfordult.

Végül 2022 júliusában a klublegendánk, Lipcsei Péter által irányított „kis Fradihoz”, azaz a Soroksár együtteséhez szerződött. Fiókcsapatunkban rögtön alapember lett, és a 2022/23-as szezonban 29 bajnokin kapta meg a lehetőséget, ezeken 15 gólt szerzett, ezzel pedig ő lett a csapat házi gólkirályra.

2023 januárjában ő is elutazott magyar bajnoki címvédő együttesünkkel a spanyolországi edzőtáborba, ahol az Augsburg ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen húzta magára először a Fradi-mezt. Ezt követően pályára lépett a Piast Gliwice, majd a Viktoria Plzen ellen is.

Cikkajánló

Gavriel Kanikovszki távozott a Ferencvárostól

Az izraeli válogatott középpályás kupagyőzelmet ünnepelhetett a Fradi labdarúgójaként.

Lisztes: „Örülök, hogy megszereztem a győztes gólt!”

Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!

„Yusuf teljesítménye befolyásolta a meccs kimenetelét”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.

Vendégként győztük le a listavezetőt

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.

Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk

Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

"Egyértelmű céllal utazunk Felcsútra, a győzelemért"

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.

Tippeljen, és nyerjen egy FTC díszpárnát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kenan Kodro ismét kölcsönben folytatja

Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin