Ahogy beszámoltunk róla, 35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a The New Saints (walesi)–FK Decic (montenegrói) párharc győztese ellen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.
Vezetőedzőnk kiemelte, együttesünk maximális intenzitással készül a nagy megméretésre.
- Örülök, hogy végre kiderült, melyik két csapat közül kerül ki az ellenfelünk. Ennek tudatában el tudjuk végezni a házi feladatunkat és felkészülhetünk erre a két nagy mérkőzésre. A hazai találkozó meghatározó lesz a párharc kimenetelét illetően. Fontos a jó rajt! Szeretnénk jó eredménnyel megkezdeni a szezont és a nemzetközi szereplésünket. Célunk, hogy előnnyel utazzunk az idegenbeli visszavágóra - árulta el Pascal Jansen.
Vezetőedzőnk elmondta véleményét a walesi és a montenegrói labdarúgásról is.
- A két ország futballkultúrája különbözik egymástól. A walesi labdarúgást sokkal inkább a direkt játék jellemzi. A montenegrói focisták nagyon technikásak. Mindkét országra jellemző, hogy szenvedélyesen szereti a labdarúgást. A mi feladatunk, bármelyik együttes is lesz az ellenfelünk, hogy maximálisan felkészüljünk a párharcra. Mi vagyunk a Ferencváros, el kell végeznünk a feladatunkat. Egyértelműen az a célunk, hogy továbbjussunk a következő körbe.
Pascal Jansen elégedett a játékosok edzésen mutatott teljesítményével.
- Remekül érzem magam a Ferencvárosnál. A fiúk nagyon keményen dolgoznak. Az orvosi vizsgálatok rendben zajlottak, a felmérések megmutatták, hogy a futballisták jó állapotban vannak. Három napot edzettünk zsinórban, azt tapasztaltam, hogy a játékosaim mentalitása és hozzáállása kiváló. Az első benyomásaim rendkívül pozitívak.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás így értékelte a BL-sorsolást.
Az április 26-i bajnoki mérkőzésre szerdán 13 órától lehet megvenni a belépőket.
A DVTK elleni pénteki hazai bajnoki mérkőzésünkön jelentős engedménnyel vásárolható meg a különleges mez.
Az MLSZ Versenybizottsága kijelölte a Paks és az Újpest elleni bajnokik kezdési időpontját.
Szurkolóink nem maradnak Európa Liga-élmény nélkül, formabontó, exkluzív filmünk felidézi az idei UEL-idényt!
A DVSC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
A média munkatársai április 9., csütörtök 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Tematikus programokkal várjuk az április 10-én, a Diósgyőr elleni bajnokinkra kilátogató szurkolókat.
A Fradi egykori bombázója nyolcvan évesen is átmenne a falon a csapatért.