A Ludogorec-FTC Európa Liga-csoportkörös találkozó csütörtökön helyi idő szerint 22:00-kor (magyar idő szerint 21.00-kor) kezdődik Razgradban, a Ludogorec Arénában.
A Ludogorec Aréna kapui két órával a mérkőzés előtt, azaz bolgár idő szerint 20:00-kor nyílnak meg. Fontos információ, hogy akik egyelőre csak a belépőjegyre váltható voucherrel rendelkeznek, szintén ettől az időponttól, a stadion vendégpénztárainál vehetik át érvényes belépőjüket.
A rendőrség a vendégszektort környező utcákat a szerdai nap folyamán már lezárja. Azok, akik a jegypénztárhoz mennek, átesnek egy előzetes voucher- és személyazonosság összevetésen, valamint ruházat- és csomagátvizsgáláson. Aki átveszi a jegyét, és belép a vendégszektor előtti területre, már nem tud visszalépni a szurkolói zónába.
Egyénileg érkező drukkereink részére a rendőrség a Knyaz Boris I. utca szervizútján javasolja a parkolást, innen a Veteriarna utcán keresztül lehet megközelíteni a vendégszektort, amely a Severen boulevard-on található. A rendőrség képviselői és a rendezők ezt a területet jelölték ki szurkolói zónának.
Végezetül szeretnénk felhívni szurkolóink figyelmét, hogy pirotechnikai, valamint az UEFA által tiltott eszközöket ne hozzanak magukkal, és kérjük, tartózkodjanak mindenfajta rasszista megnyilvánulástól. Az UEFA ugyanis súlyosan bünteti a legapróbb kihágást is.
Köszönjük, hogy a helyszínen biztatja csapatunkat ezen a fontos mérkőzésen!
A Razgradba utazó drukkereknek szintén érdemes elolvasniuk ezt a cikket.
Hajrá, Fradi!
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.
A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.