2022. február 13.
Fontos siker, újra az élen a Fradi!
Kristoffer Zachariassen már a 11. másodpercben betalált, végig vezetve nyertünk Zalaegerszegen.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk vasárnapi, zalaegerszegi, ZTE FC elleni mérkőzése zárta az OTP Bank Liga 20. fordulóját. Az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov több ponton is váloztatott a szerdai, Vasas elleni kupameccsünk kezdőcsapatához képest, a kapuba visszatért Dibusz Dénes, a csatársorba pedig Ryan Mmaee. A cserepadon már ott volt a szombaton szerződtetett argentin szélső, Carlos Auzqui is.

Első félidő

11 másodperc – mindössze ennyi kellett a Ferencváros első találatához. Tokmac Nguen megpattanó labdáját Kristoffer Zachariassen vágta közelről, 8 méterről a zalaiak kapujába rekordgyanús gyorsasággal (0-1). Az első Fradi-induló még véget sem ért, máris gólt ünnepelhetett a népes vendégtábor. Előnyünk birtokában is próbálkoztunk, a 4. percben például Oleksandr Zubkov, néggyel később pedig Zachariassen indította volna Ryan Mmaee-t, a marokkói csatár viszont egyik helyzetből sem tudott veszélyeztetni.

Kristoffer Zachariassen először szerzett gólt bajnoki mérkőzésen a Fradiban

A párharc a hagyományoknak megfelelően roppant barátságos légkörben zajlott, a két tábor felváltva éltette az ellenfelet. Eleinte egyértelműen a Fradi diktálta a tempót, fölényben futballoztunk, igaz, csapatunk nem tartotta össztűz alatt a ZTE kapuját. A 18. percben mindössze a második lehetőségünk volt, amikor Aissa Laidouni lőtt kapura szemből, mintegy 23 méterről, Demjén-kapus viszont védeni tudott. Kisvártatva egy lepattanó által Botka Endre került váratlanul helyzetbe, utána pedig még Zukov is lőhetett közelről, ám a gól elmaradt – a játékvezető utólag egyébként is lest intett. A túloldalon Tajti Mátyás kínálta meg egy lövéssel Dibusz Dénest, de kapusunk könnyedén fogta a 21 méterről ellőtt labdát.

A félidő hajrájához közeledvén tovább növeltük az előnyt, a 33. percben a Zubkov beadását továbbító, hét méterről laposan, de pontosan a jobb alsóba lövő Ryan Mmaee is betalált (0-2). A hibátlannak tetsző összképbe Josip Spoljaric rondított bele, a horvát támadó a rendes játékidő hosszabbításában, közelről fejelve vette be az FTC kapuját. A szünetre 2-1-es Fradi-vezetésnél mentek a csapatok.

Második félidő

Csere nélkül folytatódott a játék, melyet öt percen belül egy újabb gól miatt kellett megállítni: Ryan Mmaee tizenhatoson belülről visszapasszolt labdáját Botka Endre lőtte a kapuba középről, 8-10 méterről, 3-1-re módosítva az állást. Védőnk remek formának örvend, a 2017 óta szerzett öt Fradi-góljából kettőt ezen a héten ért el.

A győzelmet bebiztosító harmadik gól szerzőjét, Botka Endrét ünnepelték a társak

A 60. percben akár háromra is növelhettük volna a fórt, ám a Henry Wingo beadása után 11 méterről, kapásból kapura lövő Ryan Mmaee lövését a ZTE kapusa kiütötte. A folytatásban Zubkovot Stjepan Loncar váltotta, később pedig Fortune Bassey, Zeljko Gavric és Eldar Civic is beállt, Carlos Auzqui számára így nem Zalaegerszegen érkezett el a bemutatkozás ideje.

A végén aktívabb volt a házigazda, a 76. percben például Sime Grzan volt veszélyes, de Dibusz Dénes bravúrral védett. Később Bassey és Aissa Laidouni támadása után utóbbi játékos révén még az FTC előtt is adódott egy komoly lehetőség. Újabb gól azonban már nem esett, így a Ferencváros végig vezetve, 3-1 arányban győzött, ezzel pedig visszavette a vezetést a tabella élén. Előnyünk egy pont a Puskás Akadémia előtt.

Folytatás február 19-én, szombaton, akkor az MTK Budapest vendégeként szerepel majd a Ferencváros az OTP Bank Ligában.

OTP Bank Liga, 20. forduló

ZTE FC–FTC 1-3 (1-2)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna. Játékvezető: Farkas Ádám

ZTE FC: Demjén - Lesjak, Serafimov, Kálnoki Kis, Gergényi - Sankovic, Spoljaric, Bedi – Koszta (Szalai, 71.), Zimonyi (Grzan, 26.), Tajti. Vezetőedző: Waltner Róbert

FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka (Civic, 90.) – Laidouni, Vécsei – Zachariassen (Gavric, 75.), Tokmac, Zubkov (Loncar, 62.) – R. Mmaee (Bassey, 75.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Sárga lap: Lesjak (42.), Gergényi (54.), illetve S.Mmaee (89.)

Gólszerző: Spoljaric (45+1), illetve Zachariassen (1.), R. Mmaee (33.), Botka (49.)

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin