2020. október 28.
Tokmac és Boli betalált, megvan az első pont a BL-ben
Férfi labdarúgóink kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszottak a Dinamo Kijev ellen.

Harmincegyszeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 25 év után tért vissza Európa legrangosabb kupasorozatának, a Bajnokok Ligájának a csoportkörébe, ahol a Barcelona ellen a Camp Nou-ban kezdte meg a szereplést. A második fordulóban hazai pályán is bemutatkozhatott a zöld-fehér együttes szerdán, méghozzá Sergei Rebrov korábbi klubja, a Dinamo Kijev ellen.

Első félidő

A Ferencváros kezdőcsapatában nem sok változás történt a hétvégi, Újpest elleni derbihez képest: a védelemben ezúttal Kovacevic, a középpályán Sigér és Haratin, míg a támadósorban Isael kapta meg a lehetőséget.

A koronavírus-járványra való tekintettel csak a nézőtér harminc százalékát tölthették meg a szurkolók, akik már a bemelegítés alatt is bíztatták a ferencvárosi játékosokat. A kezdő sípszó után a teljes stadion egy emberként kezdte bíztatni a Fradit.

A találkozó első percei főleg az ismerkedésről szóltak, egyik kapu sem forgott veszélyben. Az első helyzetre egészen a hetedik percig kellett várni, amikor Isael a tizenhatos bal csücskéről jobbal tekerte labdát a vendég kapura, de Boyko védett. A Fradi helyzetére próbált gyorsan reagálni a Dinamo, de csak egy eltört próbálkozásra futotta.

A zöld-fehérek a tizedik perc környékén a kezükbe vették az irányítást, majd az ellenfél tizenhatosának előterében többször is megjáratták a labdát, hátha sikerül feltörniük az ukrán védelmet, amely viszont állta a sarat.

A 19. percben a vendégek is eljutottak első komoly helyzetükig: Supriaha tört be a tizenhatoson belülre, majd miután áthámozta magát Blazicon lőni is tudott, de Dibusz hatalmas bravúrral leért a lapos próbálkozásra. A félidő felénél magára talált a kijevi csapat, amely egyből nyomást helyezett a Fradira. A 27. percben egy baloldali beadás után próbálta a vendég támadó visszakanalazni a labdát, de az elakadt Ihor Haratin kezében, így a szlovák játékvezető büntetőt ítélt. Tsygankov odaállt, majd a jobb alsó sarokba gurított (0-1).

A barcelonai összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is egy büntető után került hátrányba a Ferencváros, mely azonnal magasabb fokozatra kapcsolt. A 37. percben Lovrencsics-Heister-Somália-Tokmac volt a labda útja, végül a norvég próbálkozhatott 17-18 méterről, de a bal felső sarokba szánt próbálkozása elkerülte a kaput.

A 41. percben egy remek indítás után Buyalskiy indult meg a jobb oldalon, majd a tizenhatos sarkáról a hosszú oldalon érkező De Penát próbálta megjátszani. A becsúszva menteni szándékozó Lovrencsics azonban pont az ukránok tizennégyesének lábába lőtte a labdát, akiről a mieink kapujába pattant a játékszer, így már kettővel vezetett a Dinamo (0-2).

A játékrész utolsó perceiben ismét rákapcsolt a Fradi, de nem sikerült a szépítés, így 2-0-s kijevi előnyel vonultak a szünetre a csapatok.

 

Második félidő

Egyik vezetőedző sem változtatott a szünetben, így ugyanaz a 22 játékos futott ki a második félidőre, mint aki befejezte az elsőt.

A kilátogató ferencvárosi drukkerek egy percre sem álltak meg, folyamatosan énekeltek, zúgott a „Hajrá, Fradi!”, ezzel is plusz mentális erőt adva játékosainknak. Az 59. percben ennek meg is lett az eredménye: Tokmac egy remek lövéssel szépített (1-2).

Sergei Rebrov változtatott először: a 65. percben Aissa Laidouni érkezett Ihor Haratin helyére. Nyolc perccel később ismét ukrán vezetőedzőnk cserélt: Sigér helyett Mak, Isael helyett Boli lépett pályára. A kettős csere után felpörgött az FTC, de nem találta az ukrán védelem ellenszerét.

A 81. percben a vendégek is változtattak: Buyalskiyt Garmash váltotta. Pillanatokkal később Boli elé került a labda, a tizenhatos előteréből tüzelt, de Boyko védett. Öt perccel a rendes játékidő vége előtt Sydorchuk megkapta második sárga lapját is, így emberelőnyben támadhattunk a mérkőzés hajrájában. Az utolsó öt percre Sergei Rebrov harcba küldte Botka Endrét és Lasha Dvalit is. Előbbi Lovrencsicset, utóbbi Kovacevicet váltotta. A 89. percben a Dinamo is kettőt változtatott: Verbic és Baluta érkezett.

A mérkőzés 90. percében egy rossz szabadrúgás után Laidouni törte el a labdát, de az pont Boli elé pattant, aki közvetlen közelről nem hibázott, egyenlített (2-2). A ráadás perceire minden erejüket összeszedték a ferencvárosi játékosok, akik mentek előre a győzelemért. Az utolsó percben egy kifejelt szögletet követően Zubkov lőtt, de próbálkozása elkerülte a kaput.

A Ferencváros kétgólos hátrányból felállva, Tokmac Nguen és a csereként beálló Franck Boli góljával 2-2-es döntetlent játszott a Dinamo Kijev ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Folytatás egy hét múlva, november 4-én, szerdán a Juventus ellen - már a Puskás Arénában.

UEFA Bajnokok Ligája, G csoport, 2. forduló
FTC – Dinamo Kijev 2-2 (0-2)
Budapest, Groupama Aréna
Játékvezető: Ivan Kruzliak
FTC: Dibusz – Lovrencsics (Botka, 86.), Blazic, Kovacevic (Dvali, 86.), Heister – Haratin (Laidouni, 65.), Sigér (Mak, 73.), Somália – Zubkov, Tokmac, Isael (Boli, 73.) Vezetőedző: Sergei Rebrov
Dinamo Kijev: Boyko – Kedziora, Zabarnyi, Popov, Karavaiev – Buyalskiy (Garmash, 81.), Sydorchuk, Shaparenko (Baluta, 89.) – Tsygankov (Rodrigues, 92.), Supriaha (Verbic, 89.), De Pena Vezetőedző: Mircea Lucescu
Gólszerzők: Tokmac (59.), Boli (90.) illetve Tsygankov (28. – büntető), De Pena (41.)
Sárga lap: Somalia (12.), Heister (21.), Haratin (27.), Laidouni (71.) illetve Sydorchuk (52.), Buyalskiy (76.)
Piros lap: Sydorchuk (86.)

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin