Másodszor látogattuk meg a Fradi Élményműhely kis nebulóit, akik már alaposan beleásták magukat a Minecraft, a YouTube és az AI, azaz a mesterséges intelligencia rejtelmeibe. A gyerekekre a foglalkozásokon ezúttal egy meglepetés is várt, hiszen bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk három játékosa, Osváth Attila, Dibusz Dénes és Corbu Máriusz látogatta meg őket.
A gyerekek interjúkat készíthettek játékosainkkal, akiket meglepett a felkészültségük és ügyességük. Természetesen készültek közös fotók, és számos aláírás is kiosztásra került.
– Az a célunk, hogy egyre több és több gyereket vonjunk be abba, hogy megismerje a Fradi életét ezeken a programokon keresztül. Szeretnénk, hogy egy kis kötődés is kialakuljon velük a klubbal. És olyan tudást szerezzenek, amit aztán valóban tudnak használni az életben. Követjük a workshopjainknak a tematikáját, egyszerre fogjuk megépíteni a Groupama Arénát Minecraftban. Van videóvágó tanfolyamunk. Forgatókönyvírástól egészen a videóvágásig mindent megtanulunk, ami egy jó videóhoz kell. És minden gyerek a hét alatt készít egy videót, amit egy gála keretében bemutatunk a szülőknek, nagyon fontos, hogy legyen eleje vége, közben megtanulunk beszélni, kommunikálni, vágni, feliratozni, úgyhogy ez a második foglalkozásunk. A harmadik pedig az AI, ahol ma is voltatok. Megpróbáljuk a csapatnak a szolgálatába állítani a mesterséges intelligenciát, és olyan feladatokat végzünk az AI-jal, ami remélhetőleg, adott esetben még a csapatnak a rutinjába is be tud épülni – mondta el Korchma Zsombor, a Creative Science alapítója, aki azt is elárulta, hogy nyáron hasonló tematikában tábor is indul.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!
A Viktoria Plzen vezetőedzője a Fradit dicsérte a két csapat meccse előtt rendezett sajtótájékoztatón.
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint nem volt egyszerű felkészülni a Viktoria Plzenből.
Labdarúgócsapatunk első hazai mérkőzését a Viktoria Plzen ellen vívja majd az EL 2026/2027-es kiírásában.
A Viktoria Plzen elleni UEFA Európa Liga-találkozónk előtt is érdemes lesz betérni a Fradi Shopba.
Labdarúgócsapatunk védője, Cadu érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Labdarúgócsapatunk október 22-én fogadja a portugál csapatot a ligaszakasz harmadik fordulójában.
Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!