2022. augusztus 12.
Fradi–Fehérvár: a statisztika nekünk kedvez
A 2021/2022-es idényben 9 pontot gyűjtöttünk a vasárnapi rivális MOL Fehérvár ellen.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk augusztus 14-én, vasárnap 20.00-tól a MOL Fehérvár FC ellen folytatja szereplését az OTP Bank Liga 2022/2023-as szezonjában. A Groupama Arénában sorra kerülő mérkőzés előtt megvizsgáltuk a párharc statisztikáját, amely egyértelműen a Ferencvárosnak kedvez.

Háromból három az előző idényben

A 2021/2022-es kiírásban mindhárom alkalommal az FTC győzött. Az első mérkőzést 2021. szeptember 22-én játszották, akkor a MOL Aréna Sóstóban győztünk 1-0-ra Ryan Mmaee góljával. A mérkőzést követően azonban nem ő, hanem a Fradiba éppen akkor visszatért Muhamed Besic értékelt.

A tavalyi évben még egyszer, november 21-én találkoztak a felek, de már a Groupama Arénában. Olekszandr Zubkov révén szereztünk vezetést, majd Ryan Mmaee és Myrto Uzuni is betalált, így 3-0-ra győztünk.

Legutóbb 2022. március 13-án csaptunk össze a fehérváriakkal. Nem volt könnyű dolgunk, ám a 24. fordulóban lejátszott meccs 68. percében egy szépségdíjas góllal megszereztük a vezetést – Ryan Mmaee első találatát később az Év góljának is megválasztották! A 2-0-s végeredmény a rendes játékidő hosszabbításában alakult ki, miután újfent Ryan Mmaee volt eredményes.

A Groupama Arénában még sosem nyert a Fehérvár bajnokin

Nem az előző kiírásban kezdődött a Ferencváros jó sorozata a MOL Fehérvár ellen, veretlenségi szériánk hat bajnoki mérkőzést számlál. Az előző hat meccs mérlege öt FTC-győzelem és egy döntetlen. Ennél is figyelemre méltóbb, hogy 2020. június 23. óta (ekkor győzte le legutóbb a Fehérvár a Fradit) csupán két gólt szerzett az ellenfél a Fradi ellen!

Ha az FTC pályaválasztása mellett lejátszott bajnokikat vizsgáljuk, látható, hogy a MOL Fehérvár még sosem nyert a 2014 augusztusában átadott Groupama Arénában. Kilenc mérkőzés, hét Fradi-siker és két döntetlen a mutató.

 

Jegyinformációk a vasárnapi bajnokira

Jegyek még elérhetőek személyesen a Groupama Aréna jegypénztáránál nyitvatartási időben (H.: zárva, K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 9.00-13.00; meccsnapon a mérkőzés kezdetéig, vasárnap: zárva, kivéve meccsnapokon), online pedig a meccsjegy.fradi.hu-n!

Cikkajánló

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin