
Nem lassít, és egyre népszerűbb a FradiMédia izgalmas és exkluzív tartalmakat bemutató mérkőzésnapi élő vodcastje, a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe.
A FradiMédia hivatalos YouTube-csatornáján futó műsorainkban az FTC férfi labdarúgócsapatának korábbi és jelenlegi játékosai, valamint a csapat körül dolgozó szakemberek szerepelnek vendégként, adásonként változó felállásban, sőt olykor a klubért rajongó közéleti szereplők meghívásával színesítjük adásainkat.
Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe vodcast lesz futballcsapatunk szerdai, Braga elleni, idegenbeli UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjén is.
A mieink kétgólos előnyről várhatják a portugáliai visszavágót. A találkozó 16:30-kor kezdődik, adásunk viszont a felvezetéssel már 16:00-tól várja önöket, friss interjúkkal, valamint 16:10-től első élő blokkunkkal. Ezt követően a szünetben, valamint a lefújás után is értékeljük a látottakat vendégeinkkel, érkezik majd: télen igazolt védőnk, a magyar válogatottba behívott Osváth Attila, akadémiánk szakmai igazgatója, Kiss-Baranyi Sándor, valamint a Fradival bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes Szokolai László.
A Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe adását a FradiMédia hivatalos YouTube-csatornáján kísérhetik figyelemmel.
Ismét közös meccsnézés a Groupama Aréna B szektoránál
Ahogy a szezon során már többször megmutattuk, hogy mire képes a szenzációs Fradi-tábor ereje, akár többszáz és többezer kilométerrel távolabbról is, tegyünk így most is, március 18-án, az SC Braga elleni találkozó ideje alatt is varázsoljunk parádés hangulatot!
Következő UEFA Európa Liga-mérkőzésünkre is közös, ingyenes meccsnézést hirdetünk a Groupama Aréna B-szektor alatti kerengőjére. Minden további részletet ITT megtalál.
Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.
A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.
Robbie Keane és Lenny Joseph részvételével tartottunk sajtótájékoztatót a Braga elleni UEL-nyolcaddöntő előtt.
A Fradi Shopban és online is extra kedvezményekkel várjuk bérletes szurkolóinkat.
Légiósaink rendhagyó magyarórán tanultak: játékos feladatokkal közelebb kerültek a magyar nyelvhez - videó!
A három gól története, amire szurkolóink is örökre emlékezni fognak - VIDEÓ!
Születésnapi interjú sportigazgatónkkal, aki a Braga elleni sikerről és az ünnepi Fradi-mezről is beszélt.
Kanikovszki és Joseph gólja mellett sok nagy helyzete is volt a Fradinak. Íme! - VIDEÓ