2021. június 4.
Fradistákkal győzött a válogatott Újpesten
Az Eb-rajtot megelőző utolsó előtti felkészülési mérkőzését nyerte meg péntek este a nemzeti tizenegy.

Egy héttel a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság kezdete előtt, pénteken, Ciprus ellen játszotta utolsó előtti felkészülési mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott az újpesti Szusza Ferenc Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány bajnokcsapatunk három játékosát, Botka Endrét, Sigér Dávidot és a távozó Lovrencsics Gergőt is a kezdőcsapatba jelölte, két kapusunk, Bogdán Ádám és Dibusz Dénes csereként kezdett. Az összecsapás előtt a futballisták és a válogatott mérkőzésre a világjárvány elterjedése miatt 2019 novembere óta először visszatérő közönség közösen emlékezett meg a közelmúltban elhunyt játékvezetőről, Puhl Sándorról.

 

Első félidő

Nem estek egymásnak a csapatok, eleinte a mezőnyben zajlott a játék, a kapuk sokáig egyáltalán nem forogtak veszélyben. A házigazda első lehetősége Sigér Dávid előtt adódott a 25. percben, ám a szemből, nagyjából 25 méterről ellőtt labda elkerülte a kaput. Alig egy perccel később Kleinheisler László remek passza után Holender Filip iramodott meg a kapu felé, majd lőtt jobbról, közelről, éles szögből, ám ez a próbálkozás sem találta el a ciprusiak kapuját.

A folytatásban is a piros mezben pályára lépő magyar együttes volt kezdeményezőbb, az erőfeszítések jutalma pedig az lett, hogy Magyarország még az első játékrészben megszerezte a vezetést. A 36. percben Varga Kevin balról, laposan érkező beadását az azt remek pozícióban váró Holender nem tudta ugyan megjátszani, ám így volt jó Schäfer Andrásnak, aki 11 méterről a léc alá lőtt, előnyhöz juttatva a vendéglátót (1-0).

A félidő hajrájában már intenzíven melegített a később becserélt Dibusz Dénes, két perccel a félidő lefújása előtt pedig Lovrencsics Gergő lőtt kapura 22 méterről, de nem találta el azt.

 

Második félidő

A második félidőre beállt Dibusz Dénes, mellette a Kleinheislert váltó Nego Loic kapott még lehetőséget Marco Rossitól (később többen is). Kapusunkat az 54. percben avatták fel a vendégek, előbb 17 méterről, majd kissé jobbról próbálkozott Ioannis Pittas, ám Dibusz mindkétszer résen volt.

Ezt követően hármat cserélt a magyar válogatott, a 60. minutumban Lang Ádámot Orbán Willy, Hahn Jánost Nikolics Nemanja, Lovrencsics Gergőt pedig Bolla Bendegúz váltotta. Kevéssel ezután Schäfer András lőtt kapura a tizenhatoson kívülről, de nem találta el a kaput, ugyanez történt Varga Kevinnel is a 67. percben.

Válogatottunk megőrizte előnyét, sőt, Schäfer András révén a hajrában büntetőt harcolt ki, azt azonban Nikolics Nemanja kihagyta a 86. percben. A győzelem ezzel együtt sem forgott veszélyben, 1-0-ra győzött Magyarország a ciprusiak ellen – folytatás a kontinenstorna előtti utolsó felkészülési meccsel kedden, Írország ellenében.

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés

Magyarország–Ciprus 1-0 (1-0)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion. Játékvezető: Matej Jug (szlovén)

Magyarország: Gulácsi (Dibusz, a félidőben) – Botka, Lang (Orbán, 60.), Szalai A. – Lovrencsics (Bolla, 60.), Kleinheisler (Nego Loic, a szünetben), Sigér (Nagy Á., 78.), Schäfer, Holender – Hahn (Nikolics, 60.), Varga K. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Ciprus: Mihael – Karo (Andreou, 78.), Szotiriu, Joannu – Avraam, Kasztanosz (Kyriakou, 63.), Artimatasz (Gogic, 71.), Pszaltisz – Pittasz, Hrisztofi (Ilia, 63.), Papulisz (Loizou, 71.). Szövetségi kapitány: Nikolaosz Kosztenoglu

Sárga lap: Sigér (65.), illetve Psaltis (58.), Ioannou (77.)

Gólszerző: Schäfer (36.)

Cikkajánló

Indul a bérletértékesítés második fázisa!

Még nem késő, hogy elfoglalja a helyét a Groupama Arénában a 2026/27-es bajnoki idényre.

Videón a ZTE elleni háromgólos siker

Futballistáink hazai, 3-0-s győzelemmel zárták a Fizz Liga 2025/2026-os szezonját.

Robbie Keane: „Most nagyon csalódottak vagyunk”

Vezetőedzőnk a ZTE legyőzése után értékelte a mérkőzést és a mögöttünk hagyott idényt.

Lenny Joseph lett áprilisban a hónap játékosa

Francia támadónk 2025 júliusa után másodszor vehette át az iFOREX Europe Hónap Játékosa-díjat.

Magabiztos győzelemmel zártuk a szezont

A Fizz Liga utolsó, 33. fordulójában 3-0-ra vertük a ZTE-t, de sajnos ez sem ért bajnoki címet.

Tippeljen, és nyerjen egy Fradi Sasos labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a ZTE FC elleni bajnokink pontos végeredményét!

„Azért küzdünk, hogy ne rajtunk múljon a bajnoki cím!”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane is tudja, nem a saját kezünkben van a sorsunk, de ezzel nem foglalkozik.

Lenny Joseph: Nekem is nagy álmom vb-n szerepelni

Bajnoki címvédő csapatunk csatára is ott van a 2026-os világbajnokságra készülő haiti válogatott bő keretében!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin