
NB I-es labdarúgócsapatunk egy nappal az FK Príbram elleni győzelme után a román első osztályú Craiova csapatával játszott edzőmérkőzést második ausztriai edzőtáborában.
Első félidő
Az első lövés a románokhoz fűződött, de Serban távoli lövése elment a kapunk mellett, ezt követően Sihnevich lefejelt labdája után Rui Pedro lőhetett, de blokkolták. A 10. percben Rui Pedrót rántották le tizenhatoson belül, de a játékvezető nem fújt tizenegyest. Tíz perccel később Briceag szélről érkező labdáját szerezte meg Dibusz Fortes elől.
A 27. percben Constantin szabadrúgására zárt össze jól az Isael-Szerető sorfal, utána Briceag lőtt fölé. Ezután Civic ment fel a baloldalon nagy iramban, pontos beadásába SIhnevich tudott belefejelni, de nem ért kaput. Közvetlenül ezután Isael szabadrúgása a kapufáról pattant ki. Hat perccel a félidő vége előtt Rui Pedro hozta helyzetbe Sihnevichet, de már les volt. A 43. percben Constantin kapáslövésénél kellett nagyot védenie Dibusznak. A félidő utolsó percében aztán megszereztük a vezetést! Isael tizenhatoson belülre tartó passzába Botka ért bele, majd Rui Pedro közelről betalált!
Második félidő
Négypercnyi játékot követően Rui Pedro lőtt fölé. Az 53. percben ellenfelünk kapusa rosszul jött ki, a pontatlan rúgása Isaelhez került, aki távolról az üres kapuba lőtt, így megdupláztuk előnyünket! Öt perccel később már háromgólos volt az előnyünk Sihnevich fejesének köszönhetően! Ezután Isael távoli próbálkozása kerülte el a kaput. Fortes törhetett volna a kapunkra, de Frimpong nagy bravúrral visszaért és szerelt.
A 65. percben Isael távoli lövése kipattant a kapusról, Rui Pedro igyekezett megszerezni a labdát, de másodszorra fogta Popescu. Ezután Civic ívelt át Sihnevichnek, aki kapásból erőset lőtt, de védett a kapus. A 78. percben Priskin lapos lövése négygólosra növelte az előnyünket! Hat perccel a vége előtt ziccerbe kerültek a kapunk előtt, de csak a kapufát találta el Baiaram. A 87. percben Priskin ismét a kapuba talált, de a partjelző lest intett.
Újabb remek győzelmet arattunk az edzőtáborban!
Felkészülési mérkőzés
FTC-Craiova 4-0 (1-0)
FTC: Dibusz – Botka (Takács, 80.), Frimpong (Lovrencsics, 69.), Leandro (Dvali, 69.), Civic – Sigér (Wilmots, 60.), Csonka (Haratin, 69.) – Isael (Zubkov, 69.), Rui Pedro (Tokmac, 69.), Szerető (Bőle, 57.) – Sihnevich (Priskin, 69.)
Sárga lap: Birzan (85.)
Gól: Rui Pedro (45.), Isael (53.), Sihnevich (58.), Priskin (78.)
Sergei Rebrov reméli, tovább tudjuk vinni és fejleszteni az elmúlt edzőmeccseken mutatott lendületet.
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.