2019. március 2.
7-0! Kiütöttük a Diósgyőrt
Varga Roland, Sihnevich és Lanzafame is duplázott a mieinknél, 7-0 lett a vége.

I. félidő

Csapatunk azonnal nekiesett a Diósgyőrnek az NB I szombat esti mérkőzésén: a 4. percben közel is jártunk a gólszerzéshez, de Varga R. 18 méteres szabadrúgása egy kevéssel elkerülte a kaput. Nem sokkal később Sigér löketét védte Bukrán, majd Petrjak veszélyes középre adását kotorták ki a kapu elől a diósgyőriek. A vendégek a 22. percben próbálkoztak először lövéssel, akkor Prosser lőtte vissza a labdát a rövid felé, Dibusz nagyot nyújtózva, bravúrral érte el a labdát.

A 27. percben meg is szereztük a vezetést: Varga remek passza után Petrjak maradt szabadon a 16-oson belül, ő középre ívelt, Sihnevich fejesét még blokkolták a vendégek, a kipattanót azonban Gorriaran a kapuba bombázta (1-0).

A második találatra sem kellett sokat várni. Sigér remek labdáját Varga fejelte az ellenfél kezére, jogos 11-est kaptunk, amelyet Varga a jobb sarokba lőtt (2-0). Ezután jött két szép Dibusz-védés: Tajti középről eleresztett lövése megpattant, kapusunk azonban nagyot védett vetődve, majd a baloldalról jött az ismétlés, Dibusz ezt a kísérletet is kitolta.

Ennek is köszönhetően a 42. percben már háromgólosra növeltük előnyünket: Varga húzott el a baloldalon, középre lőtt labdája egy védőről Sihnevich elé pattant, aki egyből, ballal, klasszis mozdulattal emelt a bal felsőbe (3-0).   

II. félidő

A második játékrészt azzal az átütő játékkal folytattuk, amelyikkel az elsőt abbahagytuk: az 56. percben Sihnevich parádés labdát adott Petrjaknak, aki Varga fejére varázsolta a labdát, támadónk közelről nem is hibázott, és a kapuba fejelt (4-0).

Három perccel később Lovrencsics ment el nagyszerűen a jobb oldalon, középre ívelt labdája Sihnevichről a lécre, majd onnan vissza csatárunk elé pattant, aki közelről a kapuba bólintott (5-0).

A következő percekben kapusunk remekelhetett, Dibusz kétszer is nagyot védett, ezzel megtartotta ötgólos előnyünket.

Nem sok kellett volna a hatodik találathoz sem: előbb Lanzafame 17 méteres szabadrúgása jött ki a felső lécről, a kipattanót pedig Varga lőtte centikkel mellé, pár percre rá olasz csatárunk látványos mozdulattal a kaput is bevette, de les miatt érvénytelenítették a gólt.

A hajrában csak meglett támadónknak a gól: Petrjak harcolt ki 11-est, a büntetőt pedig Lanzafame emelte a jobb felsőbe (6-0). Sőt, két percre rá Varga rendkívül önzetlen passza után Lanzafame az üres kapuba lőtt, így Varga és Sihnevich után ő is duplázott (7-0).

Sergei Rebrov együttese fantasztikus, közönségszórakoztató játékkal 7-0-val küldte haza a Diósgyőrt.

NB I, 23. forduló
FTC - DVTK 7-0 (3-0)
FTC: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister (Botka, 75.) - Sigér, Haratin - Petrjak, Gorriaran (Leandro, 75.), Varga - Sihnevich (Lanzafame, 60.)
DVTK: Bukrán - Polgár, Brkovic (Shestakov, a szünetben), Karan, Tamás (Ndzoumou, 62.) - Tajti, Márkvárt (Mazalovic, 62.), Szabó B. - Juhar, Mihajlovic, Prosser
Gól: Gorriaran (27.), Varga (33. - 11esből, 56.), Sihnevich (42., 59.), Lanzafame (84., 86. - 11-esből)
Kiállítva: Karan (68.)

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin